7óra7

Bánatos szeretőim emlékezete
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Bánatos szeretőim emlékezete

Krúdy Gyula: Szindbád / Nemzeti Színház

2015. 12. 30. | B. Kiss Csaba

Krúdy költői prózája és Vidnyánszky látomásos színháza egymásra talált a Nemzeti színpadán.

Szindbád a magyar irodalom különös és rejtélyes alakja, nem csoda hát, hogy sokunk képzeletét izgatja. Álmokból, vágyakból, emlékekből szőtt figura, nevét az Ezeregyéjszaka meséinek hajósától kölcsönzi, egy magyar Don Juan, akinek százhét nő adatott meg az életben, és még a halálból is visszajár – élni. A Szindbád-történetek nem aktuálisak, hanem örökök: minden kor emberét meg tudják szólítani, és minden kor újra fölfedezi őket magának. A legújabb fölfedezés most a Nemzeti színpadán történik meg, Vidnyánszky Attila irányításával.

szin_5.JPGMátray László, Nagy-Kálózy Eszter (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Van persze egy Szindbádunk, ami mélyen beleégett emlékezetünkbe, és amitől nem könnyű, és nem is érdemes szabadulni. Huszárik Zoltán filmjére gondolunk, amely után nehéz nem Latinovitsot látnunk Szindbádként, nehéz elfelejtkeznünk a velőscsontról, és talán már magát Krúdyt is a filmet magunk elé képzelve olvassuk. Mégis, a súlyos örökség leküzdésének legjobb módja visszatérni az eredeti novellákhoz, és megkeresni azt a formát, amelyben ezek a színpadon a legjobban működnek. Vidnyánszky így is tett, és sokat nem is kellett keresgélnie, mert látomásos színháza szinte természetszerűleg integrálja magába Krúdy költői prózáját.

Ahogy anno Huszárik, úgy Vidnyánszky is felismerte, hogy nem lehet koherens és lineáris történetbe helyezni a Szindbád-novellákat, hanem szinte teljesen le kell mondani a történetmesélésről. Krúdy szövegei jó alapanyagot jelentenek, de az adaptációnak lényegében egy teljesen új drámai szöveget kell létrehoznia, még ha minden sor Krúdy sora is. Ezt Vidnyánszky és dramaturgja, Verebes Ernő jól megoldották, valóban önálló textust alkotva a novellákból. A Szindbád – amennyiben egy műnek tekintjük, bár évtizedek alatt íródott novellák gyűjteményéről, és nem regényről van szó, ahogy a színlap tévesen írja – az emlékezés és az idő prózája: múlt, jelen és jövendő kibogozhatatlanul szövődik egymásba; az elbeszélői szerkezetet nem az objektívnek tekintett idő múlása, hanem a főhős szubjektív idejének csapongása strukturálja. Ezt a csapongást, ezt az álomszerűséget kell megjeleníteni a színpadon.

szin_2.JPGFotó: Eöri Szabó Zsolt

Vidnyánszky rendezésének szervezőelve a forgószínpad, ami kiváló lehetőséget ad a különböző történettöredékek elbeszélésére, hiszen gyors váltásokkal képes egyik helyszínről a másikra ugrani. Az állandó forgás érzékelteti az emlékezet nem lineáris, inkább körkörös jellegét: a jelenből a múltba, a múltból a jelenbe történő folyamatos ingázást; valamint az egész dinamikáját is biztosítja, állandóan fenntartva a néző figyelmét. Ez a folytonos mozgás kemény feladatot jelent a színészeknek, mindenekelőtt a címszerepet játszó Mátray Lászlónak, hiszen nagyon pontos koreográfiát igényel. Az előadás mechanikája mindazonáltal hibátlanul működik, ami határozott rendezői koncepciót és fegyelmezett színészi munkát jelez.

A prológusban Mátray Szindbádként hatalmas vitorlaárbocot tart a kezében és a derekára erősítve, majd ledobja a vasmacskát, és kiköt. Az árboc az egész prológus ideje alatt a kezében marad, eközben mintegy emlékképekként jelennek meg az életében szeretett nők, Szindbád pedig - mint az elsuhanó árnyakat - üldözi őket. A prológus után aztán megkezdődik a tulajdonképpeni játék: Szindbád fiatalkora helyszínére, Poprádra érkezik, ahol találkozik a helyi urakkal, bejárja a várost, és feltolulnak az emlékei. Itt mindenekelőtt a korai, a Szindbád ifjúsága, illetve a Szindbád utazása című kötetek történetei elevenednek meg sűrű egymásutánban, miközben a Bodrogi Gyula, Szarvas József, Reviczky Gábor, Mátyássy Bence és Tóth László alkotta asztaltársaság biztosítja az állandóságot.

szin_6.JPGFotó: Eöri Szabó Zsolt

A feszes első felvonás után egy jóval széttartóbb és elfolyóbb második következik, amely ráadásul majdnem kétszer olyan hosszú, mint az első. Míg az elsőt stilárisan és minden szempontból egység jellemzi, addig a második mintha nem találná meg a maga hangját. Az elején kissé beleveszünk egy-egy történet elmesélésébe, például Fanniéba, aki öngyilkos lett Szindbád miatt, majd jön egy humoros jelenet a Kossuth-fiakért epekedő kórusvezető asszonyról, aki mindig a „Kossuth Lajos azt üzentét” énekelteti a férfidalárdával, hogy aztán ismét sötétebb tónust kapjon az előadás, mikor Szindbád haldoklását és halálát láthatjuk. Ekkor a díszlet és a világítás is átalakul: a hirtelen megjelenő temető és a középkori katedrálisokra jellemző megvilágítást kapó fő díszletelem már-már gótikus hangulatot teremt, ami kissé idegenül hat az előadás egészében, és a Krúdy-novellák stílusához sem illik (díszlet: Olekszandr Bilozub). A túlesztétizáltságnak ez a veszélye állandóan jelen van Vidnyánszky látomásos színházában, és a csapdát itt sem kerüli el.

Szindbád egyszerre az életet élvező világfi és a halállal kacérkodó megfáradt utazó: a színésznek ezt a kettősséget kell megjelenítenie. Latinovits ebben szinte felülmúlhatatlan volt – a súlyos örökséget az új Szindbádnak is viselnie kell. Mátray László mindkét minőséget képes megjeleníteni: kiállása és sármja szinte predesztinálja a nagy nőcsábász szerepére, mégis, inkább a sokat megélt és már partra ért utazót láthatjuk, akinek már csak emlék mozgalmas ifjúsága. Bár azt a mélységet, amit Latinovits meg tudott jeleníteni az érett férfi alakjában, nem tudja úgy átadni, de Mátray Szindbádként így is emlékezetes alakítást nyújt.

szin_7.JPGMátray László és Nagy-Kálózy Eszter (elöl), Szarvas József és Tóth László (hátul) - Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Udvaros Dorottya Majmunkaként Dayka Margit anyáskodó figurájához képest itt inkább a megunt szeretőt játssza, aki féltékenységében összetépegeti Szindbád más nőktől kapott leveleit. Az érettebb nők alakjába Szűcs Nelli, Tóth Auguszta és Nagy Mari bújik, a fiatal lányokat Vidnyánszky színész hallgatói: Barta Ágnes, Nagy Johanna és Vas Judit Gigi jelenítik meg. Jó, és az előadás egészén sikeresen végigvitt ötlet a férfiakból álló asztaltársaság szerepeltetése. Szarvas József a vidékre került színész, Bodrogi Gyula a hedonista plébános, Mátyássy Bence az ideges tanító, Reviczky Gábor és Tóth László a tipikus vidéki urak szerepében az előadás humoráról gondoskodnak. Vitathatóbb ötletnek tűnik Mnémoszünének, az emlékezés görög istennőjének jelenléte, aki emlékei között vezeti Szindbádot – az előadás nélküle is működne, s olykor-olykor kissé szájbarágósan hat, de Nagy-Kálózy Eszter játékának köszönhetően megtalálja a maga helyét.

Ha nem is születik olyan jelentős alkotás, mint a film volt, Vidnyánszky sikeresen küzd meg Krúdy műveivel, ahogy Mátray László is Szindbád alakjával – és mindketten Huszárik és Latinovits örökségével.

(2015. december 19.)

Kapcsolódó

Interjú Mátray Lászlóval

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858210532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.