7óra7

Csányi Sándor: „Mindig figyelünk arra, hogy olyasmit találjunk, ami nincs a szomszédban”

Csányi Sándor: „Mindig figyelünk arra, hogy olyasmit találjunk, ami nincs a szomszédban”

2016. 02. 15. | 7óra7

"A Thália szórakoztató színház, nem az a feladatunk, hogy neveljük a nézőket."

Csányi Sándorról beszélgettünk legújabb bemutatójáról, a Thália Színház művészeti vezetőjeként elért eredményeiről, a Csak színház és más semmi című sorozatról, a filmszínészként őt ért kihívásokról és arról, hogy mint színészt mi izgatja a legjobban a színházban.

Nemsokára bemutatjátok az itthon jóformán ismeretlen szerző, David Mamet Amerikai bölény című darabját Sebestyén Aba rendezésében, amelynek Szervét Tibor és Mózes András mellett te vagy az egyik szereplője. Miről szól ez a darab, és milyen szerepet szántok neki a Thália Színház repertoárjában?

Az Amerikai bölény nem egy klasszikus vígjáték, hanem egy picit beszél a társadalomról, a korról, az emberről, az emberi vacakságokról is, tehát egy mélyebb, társadalomkritikusabb darab. Ilyen értelemben a korábbiaknál izgalmasabb vállalásról van szó, miközben persze ez egy szórakoztató, vicces előadás. Három szeretnivaló kóklerről szól: három kisegérről, akik elefántoknak próbálnak látszani. Annak ellenére, hogy amerikai darabról beszélünk, nagyon magyarnak érzem ezt a történetet: olyan, mint amikor mi, magyarok, gengszterfilmet akarunk csinálni. A darab szereplői könnyekig hatódnak saját maguktól, azt hiszik, hogy rettenetesen félelmetesek, miközben nagyon kicsik, nagyon vacakok, de nagyon szerethetőek is mind a hárman. Igazi kelet-európaiak, akik mindennel foglalkoznak, de semmihez sem értenek, és mindenki becsapja őket. A magyarok szeretik ezt a műfajt: látni a kisembert, aki nagynak képzeli magát, és látni benne a szomszédot, néha magamat is. Izgalmas, közönségbarát előadás lesz, csak egy másik regiszteren szól, mint a korábbiak.

csanyi_film_megafilm.JPGCsak színház és más semmi (fotó: Megafilm)

Azt mondtad, az Amerikai bölény izgalmasabb anyag, mint a Thália korábbi előadásai. Ezzel ezeket is minősítetted?

Itt egy hosszú távú stratégiáról van szó. Amikor kineveztek a Thália művészeti vezetőjének, azt gondoltam, az elsődleges szempont az, hogy legyen a Tháliának egy arculata, legyen egy saját közönsége, akik idejönnek, és tudják, hogy itt mit láthatnak. Egyszerűen be kell csalogatni a nézőket, és ezt úgy lehet a legjobban elérni, ha az ember megpróbál igényesen szórakoztató, kommersz darabokat csinálni, amelyeket mindenki megért, mindenki szeret. A Thália fölvállaltan szórakoztató színház, nem pedig egy művészszínház.

És bejött ez a stratégia?

Három éve vagyok művészeti vezető, és ezalatt kialakult egy nagyon stabil közönségünk. Például a Rövid a pórázra a bemutató előtt egy hónappal elkelt az összes jegy. A Tháliára, Feydeau-ra, Schell Juditra, Pindroch Csabára, Szabó Győzőre, szóval ránk kíváncsiak az emberek. Megvolt a bemutató, április végéig pedig egyáltalán nincsen jegy. Elsődlegesen olyan darabokat szeretnénk csinálni, amelyekre jönnek a nézők.

d8.JPGRövid a póráz - Pindroch Csaba, Szabó Győző (fotó: Dudás Ernő)

És milyen darabokra jönnek a nézők?

A repertoár alappillérjeit a nagyon népszerű közönségsikerek jelentik: A férfiagy, a Boeing, Boeing, A hőstenor, valamint az idei évad bemutatói közül az Alul semmi és a Rövid a póráz. Ezek hoznak nekünk egy fix és egyre nagyobb törzsközönséget. Most, hogy már eltelt két teljes évad, úgy gondoltam, hogy itt az ideje megpróbálkoznunk két „meredekebb” bemutatóval is. Az egyik az Amerikai bölény, a másik pedig egy McDonagh-darab lesz, amit Hamvai Kornél fordított le nekünk. Ebben igazi angol fekete humor van. Ha már az elején erősen művészetet csináltunk volna, nem alakult volna ki ez a közönség. Jó példa erre a Csík zenekar: ha elkezdték volna bombázni a húszéves fiatalokat magyar népzenével, nem lett volna ilyen sikerük. De ha feldolgoznak Quimby-számokat vagy Kispál-számokat, akkor sokan hallgatják őket, akik később azon kapják magukat, hogy megszerették a mezőségi vagy a kalotaszegi népdalokat is. Egy hónap, és ki fog derülni, hogy ez számunkra járható út-e vagy sem.

Úgy érzed, eddig túl kommerszek voltatok?

Nem, arra mindig figyeltünk, hogy „eredeti”, különlegesebb előadásokat hozzunk létre. Feydeau-tól sem a Bolha a fülbe vagy A hülyéje megy nálunk, amelyek a legismertebbek tőle. Sokáig játszottuk az Esküvőtől válóperig című darabot, ez hat Feydeau-egyfelvonásos, amit Hamvai Kornél írt át egy darabbá. A Rövid a póráz szinte ismeretlen Magyarországon, ráadásul Kornél ebből is egy teljesen másik darabot írt. Mindig figyelünk arra, hogy olyasmit találjunk, ami nincs a szomszédban. A Mamet- és a McDonagh-darab is olyan lesz, ami nem látható máshol.

csanyi_boleny_sajto.JPGAz Amerikai bölény sajtótájékoztatója - Mózes András, Csányi Sándor, Szervét Tibor és Sebestyén Aba (fotó: Dudás Ernő)

Mi most a Thália Színház „feladata”?

Ez egy szórakoztató színház; az elsődleges feladat az, hogy megtöltsük a nézőteret. Nekem nincs olyan fajta küldetéstudatom, mint többeknek más színházaknál: nem érzem azt, hogy nevelnünk kellene a nézőket. Szerintem a Thália nagyon jó úton jár: kialakult egy stabil nézőközönsége, repertoárja, és most már kialakulóban van egy stabil rendezőgárdája is. Valóban színházformája lett az egésznek.

Te mint művészeti vezető pontosan mivel foglalkozol?

Az irodalmi vezetővel, Hamvai Kornéllal együtt találjuk ki, hogy milyen előadások legyenek, aztán hogy kik rendezzék őket, kik játsszanak bennük, hívjunk-e vendéget vagy sem, milyen plakát legyen, hogyan adjuk el, hogyan kommunikáljuk, mely előadásokat vegyük le, melyek maradjanak. Ez napi tíz-tizenkét órás meló.

Most fut a főszerepléseddel a Csak színház és más semmi című sorozat. Mennyi köze van ennek a sorozatnak a színházi valósághoz?

Szerintem senki nem várja el például a Vészhelyzettől, hogy valódi kórházat lássunk, ugyanakkor egy kórház jó helyszín arra, hogy különböző karaktereket és történeteket bemutassanak. A színház azért nagyon jó közeg, mert megvan a kint és a bent kettőssége, ami izgalmas helyzeteket eredményez. Van egy rendező, akinek a volt és a jelenlegi csaja is fent van a színpadon, ráadásul még a jelenlegi csajának a volt pasija is. A nézők szeretik ezt a „kint vagyok, belemegyek, kiszólok belőle” játékot.

csanyi_film_2_megafilm.JPGCsak színház és más semmi (fotó: Megafilm)

Persze egy valódi színház nem ilyen. Bizonyos szempontból nekünk, színházi embereknek belülről izgalmasabb megélni, de egy jó próba nem biztos, hogy a közönség számára is érdekes. Nekik nem feltétlenül izgalmas, hogy én hétszáznegyvenötödszörre is elmondanom ugyanazt a mondatot, de nekem az, mert mindig valahogy máshogy mondom, valami mást keresek. A Férfiagynak most lesz a századik előadása, de én nem százszor ugyanazt játszom el, hanem mindig azt keresem, hogy hogyan lesz valami egy kicsit jobb, kicsit más, mint amilyen eddig volt.

A legtöbben elsősorban filmszínészként ismernek téged, ugyanakkor Magyarországon nincsenek külön színházi színészek és filmszínészek, ahogy külön képzés sem, hanem elsősorban színházi színészeket képeznek. Te hogyan tanultál meg filmen játszani?

Szász János tartott nekünk egy kurzust a főiskolán, amikor még csak másodikos voltam, és megkérdeztem tőle, hogy tudok-e úgy fejlődni, hogy leteszek egy kamerát, fölveszem, és visszanézem magamat. Mire ő azt mondta, nem az a lényeg, hogyan nézel a kamerába, hanem hogy vészhelyzetben tudsz-e filmezni. Annak, hogy leraksz otthon egy kamerát, semmi köze nincs ahhoz, hogy van tizenöt percünk, hogy fölvegyük a jelenetet, ott áll nyolcvanöt ember, fúj a szél, mennek az utcán, valaki beleköhög, a másik nem figyel, és még sorolhatnám. Ezt csak úgy lehet megtanulni, hogy gyakorlod. Szórakoztató látni a fiatalokat, ahogy hülyeségeket csinálnak, mert pontosan azokat a hibákat követik el, amiket én elkövettem. Fiatalon nem értettem, az idősebb kollégák miért nem szólnak nekem, de aztán rájöttem, hogy ezeket nem lehet megúszni. Nem lehet úgy megtanulni biciklizni, hogy el ne essen az ember.

kiss csaba bé - Dicsuk Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr688388870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.