7óra7

„Folyamatosan észnél kell lenni” – beszélgetés Fehér Tiborral

„Folyamatosan észnél kell lenni” – beszélgetés Fehér Tiborral

2016. 02. 17. | 7óra7

„Egyszerűen kíváncsi voltam Vidnyánszky Attilára.” 

Fehér Tibor 2009-ben, színészhallgatóként rögtön a Bánk bán címszerepével startolt a Nemzeti Színházban. Azóta több jelentős szerepet játszott, legújabban pedig már tévésorozatban is szerepel. A Nemzeti számos előadása mellett Az Őrült Nők Ketrecében is látható, és bár nemrég balesete kapcsán került a hírekbe, ez nem akadályozza meg abban, hogy Csongor és Cyrano szerepére készüljön. Mindezek mellett filmezésről, a korai nagy szerepek nehézségeiről, valamint szakmai elhivatottságról beszélgettünk vele.

Először is, hogy vagy, hogy érzed magad a sérülésedet követően?

Köszönöm, egyre jobban. Még fáj a derekam, de rendszeres gyógytornával és úszással megerősítem a hátizmaimat, és tünetmentes, illetve terhelhető leszek.

A nagyközönség számára legtöbbször láthatatlan színműs vizsgafilmeken kívül nem nagyon szerepeltél filmekben. Most viszont a Duna Tv képernyőjén láthatunk heti rendszerességgel, a Csak színház és más semmi című sorozatban. Milyen élmény volt?

Goda Krisztinával forgattam egy reklámot, és ő küldött tovább a Csak színház és más semmi castingjára, Nagypál Orsolyához és Miklauzic Bencéhez, akik végül ki is választottak. 13 napot forgattam, ennyi idő alatt rá kellett jönnöm arra, amit sokan mondogattak már: a színház más, mint a film, hiszen ha elképzelem az arcomat egy nagyvásznon, ott annak is nagy jelentősége lesz, ha csak felhúzom a szemöldököm.

film.JPGCsak színház és más semmi - Fehér Tibor, Szávai Viktória

Nagyon érdekes volt bekerülni ebbe a világba, megtanulni a sajátos nyelvét: olyan mondatok hangzottak el, hogy eleinte hét szóból hatot nem értettem. Szerencsére kiváló partnerem volt: szinte kizárólag Szávai Viktóriával dolgoztam – egy nagyon intelligens embert ismertem meg a személyében, akivel igazán jól tudtunk együttműködni.

Milyen újfajta kihívásokkal szembesültél a felkészülés alatt?

Például azzal, hogy a forgatókönyvben Kőváry Dánielről, akit alakítottam, több helyen azt írták, hogy kockahasa van. Nem vagyok egy pocakos pali, de kockahasam azért nem volt, ezért felhívtam egy barátomat, akinek egészségközpontja van, dietetikussal is beszéltem: egy hónap intenzív edzés és diéta vette kezdetét.

Az is szokatlan volt, hogy míg a színházban megtanulom a szöveget, majd öt-nyolc héten keresztül foglalkozom vele, addig a forgatáson mindez csak öt - nyolc percig tart, hiszen miután felvettünk egy jelenetet, már el is engedhetem. Tanulságos volt az is, hogy mire megjegyeztem, hogy hova kell állni, mikor fordulok és meddig, hova nézek, mikor emelem fel a poharat, már álltunk is át a következő jelenetre, pedig sokszor úgy éreztem, most tudnék a játékra figyelni, és igazán beletenni magam. Nulláról kétszáz százalékra kellett ugrani egyik pillanatról a másikra, ma már jobban beosztanám az energiáimat. Az egyetemen sajnos nem készítettek fel minket a filmezésre. Török Ferenc ugyan tartott egy rövid kurzust, ahol megtanultunk pár alapdolgot, de nem volt normális filmes képzés. Enyedi Ildikó osztályával és Gothár Péter tanítványaival is forgattunk, de sajnos ez is kevés volt ahhoz, hogy eleget tudjunk egy filmforgatás körülményeiről.

ist.JPGIsten ostora (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Ha már egyetem… Milyen volt felkerülni Nagyecsedről a fővárosba, a Színműre?

Egy csoda volt Budapestre jönni, annak ellenére, hogy én imádtam vidéken felnőni. Mindig is éreztem, hogy én többre, pörgősebbre vágyom, mert nagyon kíváncsi ember vagyok, folyamatosan keresem az izgalmas helyzeteket. Mindezt megkaptam, amikor bekerültem az egyetemre, annak ellenére, hogy reggel kilenctől éjfélig voltunk bent az épületben – rektori engedéllyel néha hajnali kettőig is. Gálffi László szárnyai alatt felnőni mesés élmény, az osztály összetartó, jó közösség volt.

Izgalmas volt az éjszakai élet is. Volt, hogy pofátlanul megszólítottam három lányt: sziasztok lányok, mit iszok? Dumáltam velük vagy két órát… Imádtam, hogy ilyen csibészségeket itt meg lehet csinálni…

Hogy emlékszel vissza arra az időszakra, amikor a Nemzetibe kerültél az egyetem után?

Fel kellett nőni, nagyon gyorsan. Gálffi tanár úr óvott minket, ám a színház azért ennél keményebb: rossz kedve van a kollégának, fáradt vagy, kedvtelen vagy, le fog cseszni a rendező… Kinn kell hagyni a problémáidat, mert senki nem kíváncsi rá. Nagyon jó társulatba kerültem: Stohl András, László Zsolt, Hevér Gábor figyeltek ránk, egy család voltunk, de egészen más, mint az osztály. Könnyű volt beilleszkedni, amit talán az bizonyít a legjobban, hogy nem nagyon tudok róla mesélni, olyan zökkenőmentesen zajlott.

bank.JPGBánk bán (fotó: Gordon Eszter)

Persze, így is sikerült elég meredeken indítanom: a már tapasztalt Makranczi Zalán, Szabó-Kimmel Tamás, Radnay Csilla és a többiek készültek a Bánk bánra, Alföldi pedig idehozott engem a főiskoláról Bánknak, ami nyilván nem esett jól nekik. Az első olvasópróba délután háromkor volt, én viszont reggel hatkor még egy lányt kísértem haza, valahova nagyon messzire. Majd délután három óra öt perckor hívott a rendezőasszisztens, hogy hol vagyok. A kollégiumban voltam, akkor keltem. Villámgyorsan felöltöztem, taxiba pattantam, mondtam a taxisnak, hogy azonnal vigyen a Nemzeti Színház művészbejárójához. „Kihez rohan?” – kérdezte. „Alföldi Róberthez” – mondtam, mire a taxis: „Akkor magának annyi…”

Mondanom se kell, hogy kaptam rendesen Robitól, másnap már fél órával a próba előtt ott ültem a teremben. Később egyébként megtudtam, hogy annak idején Robi is elkésett az első szerepének az olvasópróbájáról…

Elég mozgalmasan folytatódott az ittléted, a következő évadban ismét főszerepet játszottál…

Igen, a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. Hatalmasat buktam… És tudod mit? Nagyon örülök neki, mert kellett ez a pofon, hogy igazán megtapasztaljam a színház sava-borsát. ’ Amibe nem halsz bele, az megerősít’ - alapon jót tett a sok negatív kritika. Törőcsik Mari egyszer odajött hozzám: „Én gyűlölöm a tehetségtelen embereket”, mondanom se kell, ettől mennyire megijedtem, de így folytatta: „maga nem az”. Persze nem volt könnyű így se, kértem Robit: ne csináld ezt velem, ne dobj bele ennyire a mély vízbe… Szóval, ami kívülről olyan nagy indulásnak tűnt, azt megsínylettem rendesen.

jo.JPGJó estét nyár, jó estét szerelem! - Fehér Tibor, Törőcsik Mari, Garas Dezső (fotó: Gordon Eszter)

Alföldi utolsó itteni rendezése a Mephisto volt, milyen hangulatú volt a próbafolyamat,amikor már tudni lehetett, hogy „vége”?

Nem nagyon jutott idő sírásra, munka volt. A mai napig nem értem, hogy sikerült öt hét alatt összehozni. Nyilván nehéz volt feldolgozni, hogy a társulat, ahova először kerültem, szétesik, a darabtemetések is elég szomorúak voltak, minden előadás után állva tapsoltak, virágokat osztogattak a nézők. A Mephisto utolsó előadásán volt egy nagyon megható pillanat: vastaps, hirtelen csönd, a nézőtéren valaki elkezdett trombitálni, majd A4-es papírokat tartottak fel: „Köszönjük!” A meghajlásnál mindannyian sírtunk…

Az igazgatóváltáskor itt maradtál, okozott ez dilemmát?

szent_all.JPGTermészetesen, de végül úgy döntöttem, maradok. Egyszerűen kíváncsi voltam Vidnyánszky Attilára, új szemléletmódokat akartam megtapasztalni, és ezt Attila borzasztó jól csinálja: külföldi rendezőket hív, akik bátran állnak hozzá a színházhoz. Itt volt például David Doiashvili, akit nagyon várok vissza, márciusban jön Cyranót rendezni, amiben főszerepet fogok játszani. A Szentivánéji álmot is ő rendezte – orosz tolmácsunk volt, ám három nap után már nem volt rá szükség, olyan jól megértettük egymást.

(A képen a Szentivánéji álom egyik jelenete látható. A fotó Eöri Szabó Zsolt munkája.)

Vidnyánszky nagyon kíváncsi rendező, szeret együtt gondolkodni a színészekkel, bár vele eddig csak az Isten ostorában dolgoztam. Nagyon nehéz próbafolyamat volt, mert végig bent kellett állni mindenkinek, holott nem volt szövegem harminc oldalon keresztül, két oldalnyi szöveget pedig négy órán keresztül próbáltunk - sokáig nem tudtam mit kezdeni magammal. Aztán egyszer csak létrejött egy nagyon erős atmoszféra, bekerült a színpadra a díszlet, a zene, a jelmezek, megteremtődött egy olyan világ, amibe már csak be kellett raknom magam a megfelelő helyre: „belevarázsolódtam” ebbe a világba, és a mai napig nagyon szeretek benne lenni.

Egyébként Attila nagyon nyitott ember: simán elengedett az Őrült nők ketrecébe, ahol a régi társulat tagjaival és Robival dolgozhattam együtt.

A Szeszélyes nyárban egy artista-bűvészt alakítasz: zsonglőrködsz, egykerekű biciklizel, légtornázol. Mindezt a szerep kedvéért tanultad meg?

szesz_all_kis.JPGAmikor elolvastam a darabot, legyintettem: mutatványos pasi, kis, könnyű szerep, gondoltam, ez pont jó lesz nyárról visszajőve. Aztán úgy elfáradtam, mint a kutya, de ennek nagyon örülök. A barátnőm zongorista, napi tizenkét órát gyakorol. Korábban felmerült bennem a kérdés: én miért nem gyakorlok napi tizenkét órát? A Szeszélyes nyár kapcsán aztán ezt megtapasztaltam: minden nap egykerekű bicikliztem, légtornászokhoz jártam tissue-függönyön gyakorolni, buzogányokkal zsonglőrködtem, kitaláltam a looperes-beatboxos számot. Ha tízből csak kilencszer sikerült a buzogányos szám, akkor újból megcsináltam tízszer, amiből nagyon sokat tanultam: koncentrációt, kitartást, türelmet. Ami Arnosteknél, ennél az artistánál a zsonglőrködés, az Csongornál, vagy Cyranónál a nyelv: mindegyik szerepre legalább ennyit kell készülni, csak más eszközökkel. Sosem szabad ellustulni.

(A fotón a Szeszélyes nyár egyik jelenete látható. A felvételt Eöri Szabó Zsolt készítette.)

Van valami vészmegoldásod arra, ha mondjuk, leejted a buzogányt?

A fotóspróbán leejtettem, ez persze nem történhet meg normál előadáson. Van amúgy vészmegoldásom: megfogom a három buzogányt, és azt mondom: Nyugi, Tibi, megcsinálod. Nem stresszelek, és ez működik. Folyamatosan észnél kell lenni.

Csongort fogod játszani a Csongor és Tündében, amit szintén Vidnyánszky rendez. Hogy haladtok?

Eddig csak a szöveggel foglalkoztunk, most már elkezdtük színpadra állítani, Attila itt is hagy engem keresgélni. Nagyon nehéz, irodalmi szöveg, sokat járok Ságodi Gabriellához, aki a beszédtanárom, mert úgy akarom előadni, hogy ne olyan legyek, mint egy szavaló fiú a zsebtévéből, hanem egy ember, érthető problémákkal, akit követni akar a néző. Nagy kihívás, mert ez a szöveg költészet, amit nehéz élővé tenni, mert könnyen pátoszossá válhat. De nagyon tetszik Attila koncepciója: azt akarja megmutatni, hogyan jut el Csongor oda, hogy egy ifjú hősből hétköznapi férfi váljon.

Soós András - Dicsuk Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr558388764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.