7óra7

Emlékezz a halálra, de ne felejts el élni
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Emlékezz a halálra, de ne felejts el élni

Gimesi Dóra: Az időnk rövid története / ESZME, Vaskakas Bábszínház, Győr

2016. 02. 18. | Szabó Zsuzsa

Szembenézni jövőbeli, időskori önmagunkkal, megrázó. Az időnk rövid története remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy az idő múlását, ha nem is teljesen, de egy fokkal derűsebben fogadjuk el.

Ritkán látni nagyon idős embereket a színpadon. Akik nehezen mozognak, alig hallanak, alig látnak, és nem is tudják, mennyi lehetőség áll még előttük, ha végre nekiindulnak a nagyvilágnak. Az időnk rövid történetének meseszép ötlete, hogy ezek az emberek a bábok rengeteg történetet rejtő testében és kissé otromba, esendő mozgásával kelnek életre.

ido_11.jpg            Szolár Tibor, Andrusko Marcella, Pallai Mara, Teszárek Csaba (fotó: Kincses Gyula)

Szerencsés együttállás eredménye Az időnk rövid története. A Budapest Bábszínházban nagy sikerű Semmi című előadást is közösen jegyzett, tavaly Junior Prima-díjas bábszínész, rendező és bábtervező Hoffer Károly, és a népszerű gyerekkötetek és színdarabok szerzője, Gimesi Dóra közös munkájához a számos díjat elnyert Győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME alkotói társultak.

Az előadás első része a megmosolyogni való öregkori ügyetlenségeké, a finoman groteszk humoré. Négy karakteresen kifaragott arc, négy magányos öregember néz le ránk egy-egy tologatható kis asztalról, egy recsegő, régi lemezjátszó mellől. Hol egyikük, hol másikuk éppen zajló, vagy inkább nehézkesen haladó életébe pillanthatunk be. Egy önmagát rutinosan ellátó tolószékes fickót látunk, aki hosszú csendek után hirtelen felindulással tör ki magából, majd egy telt keblű szupernagyi éppen a szemészt játssza ki 68 éve bevált trükkjével, miközben budapesti flashmobjáról mesél skype-on az unokájának. Egy komótos, szép tartású öregúr a nyugdíjas kerekes bevásárlószatyron mozgatható vén kutyájával osztja meg minden gondolatát, végül pedig egy idősek otthonába vagy kórházba zárt kissé sznob, nagy műveltségű hölgy kopaszodó fejjel, pipereasztala előtt ülve, hangos szomszédoktól körülvéve, pizsamába bújva mondja ki a keresztrejtvény egyik rubrikájának megfejtését: memento mori.

ido_2.jpg            Szolár Tibor (fotó: Kincses Gyula)

Emlékezzünk a halálra – állítja az előadás az idő könyörtelen múlására folyamatosan emlékeztetve bennünket. Sajátos frissességével azonban arra is buzdít, hogy használd ki életed minden percét, ki tudja, holnap mire leszel képes.

A négy szereplő ugyanis levelet kap, melyben egy már elhunyt közös barátjuk arra kéri őket, hogy személyesen vigyék el a hamvait Velencébe. A történet innentől átvált vagánykodó akciójelenetek sorozatába, a szereplők egymást üldözik a drága hamvak miatt. Mikor pedig az öregek már összefogva, út közben rátalálnak a funky disco partyra, igazán elszabadulnak az események. Az eddig magányosan éldegélő idősek élvezik, hogy új lehetőséget, izgalmakat és társakat kaptak, akikkel meg tudják osztani régi emlékeiket. A kezdeti, természetesen groteszk melankóliájához képest viszont itt túlságosan is parodisztikussá válik az előadás. A fiatalok élethelyzeteibe állított időseket inkább kinevetjük, nem mint az elején, amikor saját hóbortjaikat és lelassult életüket megmosolyogva értjük meg őket. Olyan szempontból azonban mindenképp találó ez a megoldás, hogy akármennyi évesek is vagyunk, az előadás után úgy érezzük, bármilyen kalandba szívesen belevágnánk.

ido_6_vag.jpgHozzátartozik Az időnk rövid történetének lényegéhez és összetettségéhez, hogy a bábokat mozgató színészeknek is ugyanúgy megvan a helyük az előadásban, mint maguknak a báboknak. '50-es-'60-as évekbeli ruhájukkal, fiatal testükkel a bábok fiatalkori másai. Akár úgy is mondhatnánk, hogy a bábok elevenítik meg őket. Pedig éppen ők azok, akik, mint az idősekben lakozó fiatalság, életet visznek az egyre ügyetlenebb testek hétköznapjaiba. Vagy a bábok mögött a háttérben, vagy onnan kibújva levetik a bábok öreges mozgását, rekedtes hangját, és az eleinte nem működő lemezjátszó helyett szenvedélyesen kezdenek bele a néhol már-már túl érzelmes dalokba. Ennek az azonosságnak, illetve az erre rádöbbenésnek egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor a hosszú vörös hajú Andrusko Marcella előrelép a színpadon, miután a keze által megelevenedő szupernagyi éppen azt mesélte büszkén, hogy fiatalkorában milyen csinos volt zöld ruhájában és lobogó vörös hajával.

(A képen Andrusko Marcella látható. A fotó Kincses Gyula munkája.)

Szembenézni jövőbeli, időskori önmagunkkal, megrázó. Az időnk rövid története remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy az idő múlását, ha nem is teljesen, de egy fokkal derűsebben fogadjuk el.

(2016. február 12.)

Az előadás adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr688400418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.