7óra7

A zsidó meg a többiek
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

A zsidó meg a többiek

Shakespeare: A velencei kalmár / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

2016. 02. 19. | B. Kiss Csaba

Bagó Bertalan rendezőként mintha semmi másra nem épített volna, mint arra, hogy a főszereplő hármas, Gáspár Sándor, László Zsolt és Radnay Csilla nagyon jó színészek. Ami igaz is, de azért kevés.

Talán sokan emlékeznek még az Alföldi-féle Nemzeti Színház egyik utolsó bemutatójára, a Mohácsi testvérek által átgyúrt és mai korra adaptált A velencei kalmárra. Abban Hevér Gábor játszotta Antoniót, Gáspár Sándor Shylockot, Radnay Csilla pedig Portiát. Most Bagó Bertalan rendezte meg Shakespeare művét Székesfehérvárott: Gáspár Sándor ezúttal Antonio szerepébe bújt, Radnay Csilla maradt Portia, Shylockot pedig László Zsolt játszhatta el. A velencei kalmár – ha komolyan veszik – nagy kihívás elé állítja a színre vivőket, hiszen egy olyan témáról (is) szól, ami a 20. századi események után különösen problematikussá vált: az antiszemitizmusról. Mohácsiék anno szinte kizárólag erre a kérdésre élezték ki pamfletszerű előadásukat, megfejelve más kirekesztő és antihumánus nézetek – homofóbia, rasszizmus – ábrázolásával, Antonióék társaságát kvázi szélsőjobboldali kocsmai asztaltársaságként bemutatva. Az előadás nem igazán sikerült, de a Mohácsi testvérek mindenképpen erős koncepcióval nyúltak Shakespeare-hez, reflektálva a mű ideológiai problematikusságára.

10.JPG        László Zsolt, Gáspár Sándor (fotó: Toldy Miklós)

Bagó Bertalan székesfehérvári rendezése nem mutat ilyen markáns jegyeket, átírás sem nagyon történt, talán csak egy-egy gyengébb poén került be a Nádasdy Ádám által fordított Shakespeare-szövegbe. Mintha Bagó meg akarta volna úszni, vagy legalábbis meg akarta volna spórolni, hogy bármit is kezdjen az antiszemitizmus problematikájával, és „ne szólj szám, nem fáj fejem” alapon „csak” Shakespeare-t akart volna játszani. Csakhogy ennek az óvatosduhajkodásnak egy színtelen-szagtalan A velencei kalmár lett az eredménye, amely mintha semmi másra nem épített volna, mint arra, hogy a főszereplő hármas, Gáspár Sándor, László Zsolt és Radnay Csilla nagyon jó színészek. Ami igaz is, de azért kevés.

A semmit gondolás átüt magán a szűkebb értelemben vett rendezésen is: egyszerűen nem nagyon teremtették meg azt a közeget, amelyben a cselekmény zajlik, nem nagyon látszik, hogy milyen is az a Velence, amiben a történet játszódik; a szereplők és a köztük lévő viszonyok csak fel vannak skiccelve, de nincsenek kibontva. Nem tudunk meg szinte semmit Antonio és Bassanio barátságáról (habár Gáspár Sándor valamennyire érzékeltetni tudja az idősödő kereskedő homoerotikus vonzódását a fiatal fiúhoz), Shylock és lánya, Jessica viszonya és Portia és Bassanio szerelme is a legnagyobb jóindulattal nézve is steril marad. Antonio és Bassanio barátok, Portia és Bassanio szerelmes egymásba – ezt megtudjuk, de ezek a viszonyok teljesen élettelenek, ahogy Lorenzo és Jessica kapcsolata is nagyjából kimerül a közös gőzfürdőzésben. Az egész előadás leginkább önmaga vázlata, mintha a tényleges megvalósítás még váratna magára.

1.JPG          Fotó: Toldy Miklós

Az egyetlen szereplő, akinek a motivációi érthetőek, aki ki tud törni ebből a sterilitásból, akihez valahogyan viszonyulni tudunk, az Shylock, nem utolsó sorban László Zsolt kiváló játékának köszönhetően. Velencében, ahol elméletileg jogállamiság uralkodik – a dózse nem is győzi ezt hangsúlyozni – a zsidóság de facto kirekesztetten, megalázottan és el nem ismerten él. Bár a pénzük megvan, ez nem elismerést, hanem gyűlöletet szül irántuk, a hitelezővel szembeni gyűlöletet, amely a más vallásúval szembeni gyűlölettel párosulva mérges elegyet gerjeszt, és megfertőzi a társadalmi együttélést. A zsidó hitelez, mert ő tud hitelezni, de kezet nem fogunk vele, és ha asztalhoz is ültetjük, sült disznófejet szolgálunk fel neki. A zsidóban persze ugyancsak gyűlölet keletkezik az őt emberként el nem ismerők iránt, ezért bosszúból szerződésük szigorú betartatásával akar elégtételt venni Antonión.

Ha a többségi és a kisebbségi társadalom közötti konfliktust nem sikerül érzékeltetni, ha Shylock pusztán negatív szereplőként jelenik meg a színpadon, akkor nagyon könnyen antiszemitizmusba csúszhat az előadás. (Rémálmainkban se jöjjön elő, hogy egyszer az Újszínházban bemutassák.) Bagó Bertalan László Zsolt hathatós közreműködésével elkerülte ezt a csapdát, mert sikerült összetett emberi alakot formálni Shylock szerepéből. Nem véletlen, hogy a tárgyalási jelenet az előadás legerősebb része. Az egyenlőtlen küzdelmet már színpadilag is érzékeltetik: a fémrudakon lógó vörös kötelek által körbezárt tér mintha csak egy bokszmérkőzés helyszíne lenne, a jobb sarokban Shylockkal, aki mögött nem áll senki, a bal sarokban Antonióval, aki mögött Velence színe-java felsorakozik. Shylock tehát egész Velencével kerül szembe, és jogállam ide vagy oda, sejthető, hogy innen nem fog győztesen kikerülni.

                       László Zsolt (fotó: Toldy Miklós) / Fotógalériánk a képre kattintva tekinthető meg!

Shylock azonban állja a strapát, és László Zsoltnak elhisszük, hogy képes egyedül szembemenni Velencével azért, hogy elégtételt vegyen megalázottságáért. A zsidó nem ellenszenves uzsorásként, hanem sértett emberként jelenik meg, aki mint az első felvonásban hallható, ismert monológban is elhangzik, pont ugyanolyan ember, mint bármelyik keresztény. Shylock ésszerűtlen megingathatatlansága olyan hübrisz, amely vesztét okozza, ugyanakkor emberi méltóságot és tartást kölcsönöz neki a felé áradó megvetéssel és gyűlölettel szemben. László Zsolt Shylockja így bukott hőssé válik, aki részben megérdemli a sorsát, mégis megbecsülést és részvétet érzünk iránta.

Bár László Zsolt játéka kiemelkedő, a többi színészi alakításra sem lehet panaszunk – Lászlóé mellett Gáspár Sándorét, Radnay Csilláét, a Nerissát alakító Törőcsik Franciskáét és a Jessicát alakító Varga Liliét emelhetjük ki. Az már nem az ő hibájuk, hogy az előadás egésze nem igazán jut el hozzánk. Vereckei Rita kissé steril, kissé ötlettelen, funkcionális díszlete maga is hozzájárul az előadás félkésznek tűnő voltához.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása összességében annak adja ékes bizonyítékát, hogy markáns, eredeti rendezői koncepció nélkül ma már nem tanácsos elővenni A velencei kalmárt.

(2016. február 16.)

Az előadás adatlapja itt található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr338401556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.