7óra7

Sebestyén Aba: „Egy hamis mítosz kerül szembe a vágyott eszmékkel”

Sebestyén Aba: „Egy hamis mítosz kerül szembe a vágyott eszmékkel”

2016. 02. 29. | 7óra7

A budapesti közönség a Thália Színház színpadán láthatja először David Mamet Amerikai bölény című darabját. A március 5-i premier kapcsán a rendező beszélt az előadásról.

Mamet drámája az 1975-ös bemutató óta meghódította a világot. Rendezőként mit tartasz a darab fő erényeinek?

Az időszerűségét, a drámaiságában rejlő humorát, és/vagy a humorában rejlő drámaiságát, valamint a szöveg sokrétegűségét. A történet a hetvenes évek Chicagójában játszódik, mégis hihetetlenül aktuális, hiszen örök érvényű emberi értékekről, érzésekről – szeretetről, barátságról, bizalomról, hűségről – szól. Ugyanakkor az Amerikai bölény egyik érdekessége és különlegessége, hogy egy teljes mértékben értékhiányos közegben – a társadalom perifériáján élők világában – beszél a legfontosabb eszmékről. Ebből az ellentétből adódik a szöveg sokrétűsége és rendkívüli izgalmassága, illetve ez a kettősség adja a darab humorát és a drámaiságát is.  

seb_all_ki.JPGSebestyén Aba (fotó: Dudás Ernő)

Hogyan jellemeznéd a darab szereplőit?

Kisstílű, mégis rendkívül szerethető emberek ők, akik mindannyian másnak akarnak látszani, mint amilyenek. Miközben magukra öltik a maffiózó pózt, a macsó figurát, a tévedhetetlen „mindentudók” álarcát, és fennen hangoztatják, hogy gond nélkül megbirkóznak a felmerülő problémákkal, a lelkük mélyén tele vannak félelemmel, kételyekkel, bizonytalansággal. Az életben maradásukért küzdő kisemberek heroikus küzdelmét látjuk a színpadon. Donny, Prof és Bobby megpróbálnak olyanok lenni, amilyennek a Jóisten megteremtette az embert: az elveiket hangoztatva szeretnének becsületesek, tisztességesek, hűségesek lenni, ami sehogy sem sikerül nekik. Többek között azért nem, mert a vágyott eszmék elé/fölé helyeznek egy népszerű, általánosan elfogadott mítoszt, és ez a hamis mítosz, a mindenáron való érvényesülni akarás, és a profitért folytatott harc kerül szembe a becsülettel, a hűséggel, a barátsággal.

Hogy haladtok, hol tartotok most a próbafolyamatban?

A próbák nagy része az Új Stúdióban zajlik, de néhány napot a Nagyszínpadon is próbáltunk, majdnem teljes díszletben. Az Új Stúdióból való „átköltözésünk” azért is jelentett nagy kihívást, mert nem kisebb feladat várt ránk, mint hogy ebben a nagy térben tegyük működőképessé mindazt, ami a kicsiben, egy próbatérben már remekül működött. Izgalmas, de egyben borzasztó nehéz munkaperiódus is ez a mostani, de ez adja a feladat szépségét is. A próbák továbbra is nagyon jó hangulatban telnek, sokat nevetünk, ugyanakkor még mindig sokat beszélgetünk, jókat vitatkozunk egy-egy téma kibontása kapcsán. És persze továbbra is azt kell szem előtt tartanunk, hogy az Amerikai bölény mégiscsak egy formabontó produkció a Thália Színház jelenlegi repertoárjában: azzal a céllal és igénnyel készül, hogy a minőségi szórakoztatáson túl tükröt tartson korunknak, társadalmunknak, és nem utolsósorban önmagunknak. Számomra rendkívül fontos, hogy ez a cél nagyon mélyen és sokrétegűen jelenjen meg az előadásban: hogy a darab egyszerre szórakoztasson és elgondolkodtasson.

Forrás: Thália Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr168427660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.