7óra7

Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk - Egy előadás a pályakezdésről

Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk - Egy előadás a pályakezdésről

Kelemen Kristóf rendező gondolatai

2016. 03. 17. | 7óra7

Az előadás témája szűken véve a pályakezdő színészek helyzete, de valójában az egész fiatal generáció útkeresése, és kilépésük a munkaerőpiacra.

Március 19-én, este 8 órakor mutatjuk be a Miközben ezt a címet olvassák, mi magunkról beszélünk című előadásunkat a Trafóban. Majd 20-án és 21-én is látható lesz ugyanott, délután 6 órától.

tra_3.jpgHorváth Márk, Eke Angéla, Horváth Alexandra (próbafotó) - Fotó: Szántói Lilla

A 7óra7 rendszeresen közöl végzős színművészetis hallgatókkal interjúkat – egy évvel ezelőtt engem is megkérdeztek. Egy fiatalember számára, aki még óvatos, és fél, hogy bárkit megsért, vagy igyekszik érdekeseket mondani, vagy szimpatikusnak látszani, egy ilyen interjú nagy kérdés és téthelyzet. Annak idején én is számos alkalommal átjavítottam, pontosítottam a saját szövegemet – arra gondolva, hogy ezzel most az egész szakmának üzenek. Nem tudom, hogy hányan olvasták el, de az biztos, hogy az egész szakmához nem jutottam el vele, sőt, még az ismerőseimhez sem, mert egy éve töröltem magam a Facebook-ról.

Ma egy fiatalnak sokkal nehezebb szem előtt lennie – túl nagy a verseny, túl sokan vagyunk. Nem tud ennyi embert eltartani a piac – a múlt rendszerben a Főiskola után mindenki kapott munkát, továbbá a színházigazgatók és rendezők maguktól jártak az Ódry Színpadra előadásokat nézni – ma már könyörögni kell nekik, hogy jöjjenek el. És a nézők is: maguktól töltötték meg a színműs vizsgák nézőterét – ma, ha nem marketingelünk egy előadást, ha nem osztjuk meg százszor, nem adunk húsz interjút, nem járunk el bulikba mondani embereknek, hogy gyertek el, akkor elvesztünk. Nem vagyunk. Senkik vagyunk.

tra_2_tarr_judit_retfalvi_tamas.jpgTarr Judit, Rétfalvi Tamás (próbafotó) - Fotó: Szántói Lilla

Kornis Mihály azt mondta nekem: „Nem akarom elvenni minden illúziódat, de nehogy azt hidd, hogy attól csinálsz valamit, hogy azt sokan megnézik. Bizonyos értelemben igen, tehát egzisztenciális, anyagi értelemben igen. De abban az értelemben, ahogy én gondolkodom: ha jelen tudsz lenni, függetlenül attól, hogy azt hányan látják, és valami olyasmit tudsz tenni, ami a jelenben hat, függetlenül attól, hogy hány emberre, ha az jelentős hatás, akkor az kiszámíthatatlan, hogy milyen következményekkel jár.”

Mi most kísérletet teszünk arra, hogy a kornisi értelemben jelen legyünk. A saját történeteinket meséljük el, többek között a Színművészeti Egyetemről, a pályakezdésről és a rendszerről. A hatását nem lehet előre megsaccolni. A mi felelősségünk csak annyi, hogy őszinték legyünk.

Kelemen Kristóf

tra_1_eke_angela.jpgEke Angéla (próbafotó) - Fotó: Szántói Lilla

Szereplők: Eke Angéla, Horváth Alexandra, Horváth Márk, Rétfalvi Tamás, Tarr Judit
Látvány: Pázmány Virág
Dramaturg: Nagy Orsolya
Rendezőasszisztens: Totobé Anita
Szervezés: Vajdai Veronika
Produkciós vezető: Antal Klaudia
Rendező: Kelemen Kristóf

Külön köszönet:

Ascher Tamás, Békés Itala, Bodolay Géza, Farkas Zsuzsa, Hámori Ildikó, Jákfalvi Magdolna, Karinthy Márton, Kornis Mihály, Lengyel György, Maros Gábor, Nánay István, Székhelyi József, Várday Zoltán, Zsámbéki Gábor, Zsolnai Júlia.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78489160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.