7óra7

Véget ért a színművészeti egyetemek kecskeméti fesztiválja

Véget ért a színművészeti egyetemek kecskeméti fesztiválja

2016. 03. 31. | 7óra7

A hazai és határon túli színművészeti egyetemek hallgatói március végén Kecskeméten mutatták be a szervezők által legjobbnak ítélt produkcióikat.

A budapesti, kaposvári, marosvásárhelyi, kolozsvári és újvidéki színésztanoncok mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes hallgatóinak vizsgafilmjei is láthatók voltak a fesztiválon.

Bátor, szókimondó és mai problémákat tárgyaló darabok, a mindennapi túlélésért folytatott küzdelmet megrázóan megjelenítő történetek, kincskeresés Shakespeare Rómeó és Júliája apropóján - három országból öt produkciót mutattak be a növendékek az ötnapos rendezvényen, zsúfolásig telt nézőterek előtt – olvasható a fesztivál közleményében.  

4x100.JPG4X100 (fotó: Hodgyai István)

Az előadásokat követő szakmai beszélgetéseken kritikusok, rendezők és a Kis kritikus elnevezésű képzés résztvevői értékelték a látottakat. A felkészülés, az előadások és szakmai beszélgetések rövid szüneteiben a hallgatók bepillanthattak a Figaro házassága próbáiba, amelyet Keszég László állít színpadra a kecskeméti Katona József Színházban, és Katonka Zoltán, a Kecskemét City Balett tagjának vezetésével mozgáspróbán vehettek részt.

A kaposváriak nagy napjával ért véget a kecskeméti SZÍN-TÁR. A harmadéves színészosztály – ismertebb nevén az Uray-osztály – a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer egymás után játszotta el az intenzív fizikai és érzelmi jelenlétet igénylő Rómeó és Júlia-előadását, majd ugyanők egy zárókoncertet is adtak 14 tagú zenekarukkal. Ezek után a Magyar Művészeti Akadémia díját idén a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának harmadévesei vehették át Cseke Pétertől.       

A Színművészeti Egyetemek Találkozójának támogatói az NKA, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál.

Forrás: SZÍN-TÁR

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr978548584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.