7óra7

Egy nagy fordulat
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Egy nagy fordulat

Látszatélet / Proton Színház

2016. 05. 06. | Szabó Zsuzsa

A Látszatélet a kevésbé sikerült Mundruczó-előadások közé tartozik. A sokféle irány miatt a rendezői szándék abszolút zavarosnak hat.

Mundruczó Kornél egyszerre költői és provokatív előadása új utat jelöl ki a Proton Színház életében” – olvassuk a nagyon várt új Mundruczó-rendezés színlapján. Hogy költői is, provokatív is, afelől semmi kétség. Az újdonság részével vitatkoznék, a felállás ugyanis nagyjából ugyanaz, mint eddig: kiváló színészek, erős hatások, kényes társadalmi probléma fájóan realista, néhol szürreális elemekkel megtűzdelt megközelítésben. A Látszatélet mégis a kevésbé sikerült Mundruczó-előadások közé tartozik.

3_ki.JPGKozma Dáriusz, Jéger Zsombor (fotó: Rév Marcell / Proton Színház)

Az első képben Monori Lilit látjuk, mint magára maradt, szívbeteg roma öregasszonyt, akit az önkormányzati végzés, a kilakoltatás közlése miatt a lakásba érkező Rába Roland vesz éppen kamerára.  A beszélgetést, illetve Monori Lili arcát hosszú ideig csak egy nagy vetítővásznon látjuk, ahogy a tőle megszokott természetes és aprólékos (arc)játékával reagál az élet és az önkormányzat igazságtalanságaira. Az arányok már itt az első „jelenetben” eltolódnak. Bár Monori Lili játékát általában a végtelenségig el lehetne nézni, a kezdő videó nagyon hosszúra sikerült. Ráadásul a hosszán túl a vetítés is zavaróan plusz súlyt rak az idős nő történetére, mint ahogy egy-egy sejtelmes részlet feletti elidőzés ezt teszi a többi szereplő történetével is.

Rába Roland eddigi szerepeitől eltérően most egy másokkal is együtt érezni képes pitiáner csaló. Az idős asszony halála után a lerombolt lakásba érkező, az őt fizikailag bántalmazó párja elől kétségbeesetten menekülő, albérletet kereső nővel, Láng Annamáriával kölcsönösen játsszák ki egymást. Ebben a környezetben mindenki a túlélés, illetve a megélhetés érdekében elkövetett kicsinyes csalásokra kényszerül. Így van ezzel Jéger Zsombor figurája, az idős asszony fia is. Bár az igazság vele kapcsolatban is homályban marad, elvileg gazdag nőknek prostituálja magát. Az ő története behozza az előadásba a 2005-ös Mortimer-ügyet is, melyben egy roma fiú szamurájkarddal szúrt át egy szintén roma származású, fiatalabb fiút.

1_rev_marcell_preoton_szinhaz_ki.JPGMonori Lili (fotó: Rév Marcell / Proton Színház)

Mindegyik szereplő személyes története fontos, ugyanakkor mindegyik szál kapcsán felvillannak olyan részletek is, melyek nem tisztázzák, hanem homályosabbá, megfoghatatlanabbá teszik az előadást. Így nehéz megmondani, tulajdonképpen kiről vagy miről is szólt a Látszatélet. Mondhatnánk, hogy ez a posztdramatikus színház velejárója, de a sokféle irány miatt a rendezői szándék abszolút zavarosnak hat. Ha nagyon szeretnénk, az előadás „főszereplője” az egyre inkább szellemházzá váló helyszín. Míg a kezdő videón csak háttér-részletként volt látható, amikor felmegy a vászon, egy lelakott, zsúfolt, leírhatatlanul aprólékosan berendezett lakás tárul elénk, melyről nyugodtan mondhatjuk, az előadás leginkább kidolgozott része.

A színészi alakításoknak és a lakás berendezésének valóságos rétegére szinte teljesen idegenül épül rá egy másik, természetfeletti és képzeletbeli világ, melyet Mundruczó különböző technikai bravúrokkal hoz létre. Mint már eddigi előadásaiban többször, a technika adta lehetőségeknek meglehetősen széles tárházát használja. A szereplők között zajló sms-ezések kivetítésén keresztül a mobiltelefonokon, a füstfalra vetítésen és három nagy kivetítőn játszott videókon át a híradó-bejátszásig rengeteg minden teszi még összetettebbé és ezáltal még szabdaltabbá az előadást. Az, hogy a különböző fikciós, valóságos és természetfeletti szintek, illetve az ezek közötti átjárások jelentik az élet egyenlő látszat képlet egyedüli megfejtését, igencsak kevés az előadás teljességéhez. Hiányzik annak a kezdő gondolatnak a kibontása, hogy a sokféle szempontból periférián élő szereplőknek az élete miért nem az, ami. Azt, hogy a Látszatélet mindennek ellenére is felejthetetlen előadás, egy különös ötletnek köszönhetjük.  

4_ki.JPGRába Roland (fotó: Rév Marcell / Proton Színház)

Vannak azok a nagyon ritka színházi pillanatok, melyek elementáris élményként hatnak a nézőre. Ne a mindent megvilágító rendezések vagy színészi alakítások láttán bekövetkező katartikus élményekre gondoljunk, hanem arra, amit a filozófiában sokszor fenségesként definiáltak, ami valami olyasmi, mint egy vulkán kitörését látni. Érdekes, de nem érthetetlen, hogy ezek az élmények a díszlet váratlan megváltozásához kapcsolódnak. Az ilyen természetfölötti látványban az ember, de még a színész is csak „díszlet”, a rombolás, illetve a pusztulás erejét a néző egyfajta istenként szemléli a székéből. A hatásában monumentális látvány élménye ez, amit nézőponttól függően lehet szemfényvesztésnek, de lehet olyan csodának is nevezni, amire csak nagyon kevesen képesek. Engem ehhez fogható élmény eddig egyetlen egyszer, Bodó Viktor Liliomjában ért, amikor apokaliptikus recsegés-ropogás közepette egyszerűen összedőlt az addigi díszlet. De erre emlékeztető élmény volt, amikor Schilling Árpád Faustjában, az első képben leomlott a könyvekből emelt hatalmas torony, vagy, amikor szintén Mundruczó Demenciájában belsőből külsővé alakult az elmekórház épülete.

2_ki.JPGLáng Annamária (fotó: Rév Marcell / Proton Színház)

A Látszatéletben talán tíz, de az is lehet, hogy csupán három perces színpadi truvájt szúr be a rendező, mely a nézőt egy végtelen pillanat idejéig zökkenti ki megszokott befogadói szerepéből. Pedig ez a le nem írható látvány is csak egy, a rendező által előszeretettel alkalmazott színpadi hatások sorában. A fent említett technikai hatásoktól a társadalmi problémák leplezetlen, kíméletlen kimondásán, sőt mi több, megjelenítésén keresztül a zenei effektekig bátran használ mindent. Ez a féle nézőre gyakorolt „színpadi agresszió”, a folyamatos „zaklatás” nyilván érzékenyebbé tesz az előadás egészében megjelenő problémák, mint jelen esetben például az élet szegregáció, megkülönböztetés és bántalmazás okozta ellehetetlenítésének befogadására.

Természetesen az is kérdés, hogy a rendező hogyan használja az ilyen „nagy” pillanatokat az előadás egészében. A Látszatélet esetében ez a „hűha-élmény” rányomja a súlyát az előadásra, a többi elem, a színészek szerepével egyetemben szinte eltörpülnek mellette. Ettől függetlenül nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Mundruczó Kornél nagy varázsló.

(2016. április 27.)

A Látszatélet adatlapja itt található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr568688744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.