7óra7

K-Arcok - Őrület! avagy túl a komfortzónán

K-Arcok - Őrület! avagy túl a komfortzónán

2016. 05. 07. | TörökÁkos

A Közép-Európa Táncszínház szólótánc-sorozatának Metamorfózis című bemutatója kapcsán beszélgettünk Horváth Adrienn táncművésszel és Halász Gábor koreográfussal.

Az első négy koreográfia a VII. Monotánc Fesztiválon lesz látható együtt, május 11-én a Bethlen Téri Színházban.

Miért Adriennt választottad?

Halász Gábor: Az egyik ok az, hogy lánnyal szerettem volna dolgozni. Sokat kreáltam már fiúkra és önmagamra is, most női energiákkal akartam dolgozni. Adrienn mind technikailag, mind előadóként, mind pedig fizikálisan széles teljesítőképességű táncos, éppen olyan, amit ez az eléggé fizikálisra sikerült szóló megkíván.

met_3_ki.JPGMetamorfózis - Horváth Adrienn (fotó: Dusa Gábor)

Neked Adrienn, volt olyan koreográfus, akivel a számotokra adott lehetőségek közül nagyon szerettél volna dolgozni, vagy éppen akitől ódzkodtál?

Horváth Adrienn: Két emberrel kifejezetten szívesen dolgoztam volna: az egyik Halász Gábor volt, a másik Duda Éva, akinek már egy korábbi munkájában is benne voltam. Voltak olyanok is, akiktől tartottam, és akiket most nem fogok néven nevezni (nevet). Egy szóló, főként az első, lehetőség megmutatni magunkból azt, amit a legjobban szeretnénk kihangsúlyozni. Azt gondolom, hogy lettek volna alkotók, akikkel ezt nem tudtam volna megtenni. Persze az is igaz, hogy alapvetően szeretem a kihívásokat, ezért ha úgy hozta volna a sors, hogy mindenképpen valamelyikükkel kell dolgoznom, akkor úgy vettem volna, hogy legalább kipróbálok valami nagyon mást. Arról nem is beszélve, hogy a Gábor által hozott koncepció sem a komfortzónámról szólt, egy kicsit sem.

Mi volt ez a koncepció?

H.G.: Erős képekkel és egy alaptémával érkeztem, a többit együtt alakítottuk, és közösen vontunk be újabb témákat. A horrorral, illetve a thrillerrel szerettem volna foglalkozni. Nem eljátszani, főként nem mímelni szerettük volna, hanem a hangulatát és olyan alapdolgokat akartunk megragadni benne, mint a feszültség keltése, vagy azt elérni, hogy a végén nem zárjuk le a feszültséget. Az Antikrisztus és a Ragyogás című filmekből hoztunk képeket, érzéseket. Az Antikrisztusban is egy női karakterről van szó, akinek megbomlik az elméje, az egyik pillanatban kedves a párjához, a következőben átszúrja a lábát. Az oda-visszaváltozás pillanata érdekelt az őrület és a normalitás között.

halasz_gabor.JPGHalász Gábor

Te hogyan tudtál kötődni ehhez a témához?

H.A.: Alapvetően szeretem ezeket a filmeket, az más kérdés, hogy el tudom-e képzelni magamat ilyen helyzetben. Éppen az volt a legnagyobb félelmem, hogyan tudom magamat eljuttatni addig az állapotig, amit meg akarunk jeleníteni. Egy olyan oldalamat kapargatta meg Gábor, amit eddig nem mutathattam meg, és ez eleinte nem volt egyszerű feladat. Mivel én érzelmileg is elsősorban a fizikalitásból tudok építkezni, nagyon sokat segített az a fajta fizikális bázis, amit Gábor felépített, és amiből már viszonylag kis lépéssel túl tudtam jutni a határaimon.

Tudatos volt Gábor, hogy a fizikalitást erre is használd?

Az biztos, hogy nem szerettem volna csak állapotokat és hosszú csendeket egy szál hegedűvel, hanem valami nagyon fizikális dolgot akartam. Azt szerettem volna, hogy a fizikalitás felejtesse el Adriennel azt, amit csinálnia kell. Fontos volt számomra a mániákusság dinamikája és mechanizmusa a maga periodikusságával, az újra meg újra visszatérő mozdulatokkal, ami ugyanúgy segít egy állapotba kerülni, mint amikor valamit mantraszerűen mormolunk. Ezzel a fajta öngerjesztéssel bele lehet kerülni ebbe az eksztatikus, őrület közeli állapotba. Mindig adtam Adriennek egy egységnyi anyagot, hogy eméssze, dolgozzon vele, és miközben csinálta, eljutott abba az állapotba, ahol már nem azzal törődik, hogy mondjuk szépnek kell lennie. Egyszerűen nem volt erre ideje. Lekötöttem a fizikalitását, hogy a szelleme érzékenyebben tudjon manipulálni ezekkel a jelenlétekkel.  Mozgásminőségekben is olyan ellentéteket kerestünk, amelyek megjelenítik ezt az ide-odacsapongó, bipoláris állapotot.

Nektek mennyire tűnt szűkre szabottnak a négyhetes próbaidőszak?

horvath_adrienn_bege_nora_all_ki.JPGH.A.:Nekem táncosként elég volt. Gábor annyira gyorsan felrakta az én tiszta táncos részeimet, hogy gyakorlatilag a munkabemutató előtti főpróbahét nálunk már a díszletezésről és a fények pontosításáról szólt.

(A portréfotót Bege Nóra készítette.)

H.G.: Mire eljutottunk idáig, Adriennek sikerült a sajátjává tennie azt az anyagmennyiséget, amire szükség volt. A főpróbahét arra is jó volt, hogy miután innentől kezdve elengedtem Adrienn kezét, miközben ő dolgozott ezzel az anyaggal, érlelődhetett benne a dolog. Ahhoz képest, amit én adtam neki, egy hét múlva a munkabemutatón egy érzelmi és jelenléttel feltöltött, érett előadást láttam tőle.

H.A.: Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne vele még dolgom. Táncosként számomra az ötödik-hatodik előadás környékén nyeri el a formáját egy darab. Most is van még hová tovább mennem - elsősorban lelkileg.

Milyen hosszú távú tanulságai vannak számodra ennek a közös munkának, főként úgy, hogy ez az első önálló szólóelőadásod?

H.A.: Egészen más volt ez a próbafolyamat, mint eddig bármelyik az életemben. Ha valaki több évet eltöltött ugyanazokkal az emberekkel, vannak olyan dolgok, amiket a néző nem is lát: egy összenézés, egy szorítás. Ha kell, végighúzzuk egymást az előadáson. És most mindez nem volt. Csak saját magamra támaszkodhattam. Volt, hogy úgy mentem be egy próbára, hogy megmozdulni sem tudok, és nem volt senki, aki táncos partnerként lelkesen érkezik velem együtt, és kibillent ebből a fáradtságból. Azon gondolkodtam, hogyan fogom elmondani Gábornak, hogy most lécci, ne próbálj velem. Aztán persze ezt nem mondtam, és persze próbáltunk. Közben pedig rájöttem, hogy ezt is bírom. Ez a tapasztalat sokat fog segíteni nekem a jövőben.

Te ellenben, Gábor, több szólót készítettél már. Neked mi volt a legfontosabb tapasztalatod ebben a munkában?

H.G.: Dolgoztam másokkal is, és nagyon sok szólót készítettem magamra is. Egy bizonyos ponton meg is fogadtam, hogy több szólót nem csinálok – magamnak legalábbis biztosan nem. És akkor jött a felkérés a Közép-Európa Táncszínháztól. Az én tapasztalatom az volt, hogy Adriennel sokkal gyorsabban haladtunk, mint amikor a magam számára készítek koreográfiát. Ehhez persze az is kellett, hogy Adrienn nagyon gyorsan megtanulta a mozgásanyagot, de emellett, ahogy őt láttam az általam gondolt mozdulattal, azonnal volt egy direkt visszajelzésem, hogy milyen az, amit csináltam. Amikor magamra készítettem valamit, hiába vettem fel videóra, azt visszanézni nem ugyanaz, mint élőben és három dimenzióban látni valamit. Egyik nap megcsináltam egy mozgást, másik nap elbizonytalanodtam, egyik nap egyet léptem előre, másik nap egy felet vissza. Adriennel ennél sokkal hatékonyabban és céltudatosabban lehetett dolgozni.

Ha már a Gábor által hozott mozgásanyagról szó esett, mit tud kezdeni egy nő egy férfi által kreált mozdulatokkal?

met_2_all_ki.JPGH.A.: Szó se róla, nem volt egyszerű belenézni a tükörbe, látni az ő testén egy mozdulatot, és aztán látni a sajátomon, hogy mi lesz belőle. Voltak olyan mozdulatok is, amiket miután Gábor megmutatott, és látta rajtam, egy női testen, ő maga is azt mondta, hogy ezt inkább ne. (nevet) Ő kezdetektől fogva azt szerette volna, hogy alakítsam magamra az általa hozott mozdulatokat. Én ellenben olyan táncos vagyok, akinek ha valamit megmutatnak, az számomra úgy van, ezért eleinte ezzel a magamra alakítással is küzdenem kellett.

(Az előadásfotó Dusa Gábor munkája.)

Ami viszont nagyon sokat segített számomra, és könnyebbé tette a munkát, hogy Gábor egyetlen  mozgáskombinációt sem rakott fel céltalanul. Mindegyikhez pontos koncepciója volt, hogy miről szól. Volt persze ezek között olyan, amit végül kivetett magából a darab, de olyan nem volt, hogy ezt vagy azt a kombinációt tegyük bele, és majd meglátjuk, mit tudunk kezdeni vele. És mivel minden esetben tudtam a célt, így már tudtam dolgozni ezekkel a mozdulatokkal, függetlenül attól, hogy azok férfi vagy női eredetűek.

H.G.: Nekem éppen az az ellentétesség teszi izgalmassá a dolgot, hogy látunk a színpadon egy piros ruhás női előadót, ami önmagában egy női jelenlétet hoz, ugyanakkor a mozgásanyag nagyon sokszor nem kedves vele. Néha miközben néztem, egyenesen elkezdtem sajnálni Adriennt, hogy összetörtem a testét. Amikor megkérdeztem, nem fáj-e, azt mondta, megtalálta, hogyan lehet úgy megcsinálni, hogy ne fájjon. Számomra nagyon izgalmas, hogy látok egy nőt, aki harcol, és akiben olyan zsigeri energiák látszanak, amiket általában férfi táncosokra szokás komponálni.

Kapcsolódó

Beszélgetés az alkotókkal a K-Arcokról és a Mind1 című szólóelőadásról
Beszélgetés az alkotókkal az Uraim című szólóelőadásról

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808693026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.