7óra7

Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat

Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat

2016. 05. 10. | 7óra7

A 2015-ös év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó elismerést ebben az évben egy fiatal alkotópáros és egy örökké fiatal alkotó vehette át.

A Trafó és a Mu Színház által a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén alapított díjat Goda Gábor érdemelte ki a Cseppkánon, illetve Molnár Csaba és Marcio Canabarro a Tropical Escape című munkájáért.

csepp_1_ki.JPGCseppkánon (fotó: Dusa Gábor)

Az elismerést egy olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírókból álló, héttagú zsűri ítélte oda, akiknek a tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus; Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus; Halász Tamás tánckritikus, szerkesztő; Králl Csaba szerkesztő, tánckritikus; Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész és Török Ákos kritikus, lapunk felelős szerkesztője voltak.

A díj idei jelöltjei közt volt még Cuhorka Emese és Fülöp László Anyádék rajtam keresnek című koreográfiája, Kovács Gerzson Péter Déja vu című munkája, a Molnár Csaba által koreografált Eclips című darab, az Öböl című munka, amelynek alkotói  Nagy Csilla és Vavra Júlia, valamint Réti Anna és Ricardo Machado Point of You című koreográfiája.

Az elismerést a díjazottak a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című előadását követően, a Trafó színpadán Urbanovits Krisztina színésznőtől, és Forgách András író, műfordítótól vehették át május 10-én.

Molnár Csaba – Marcio Canabarro: Tropical Escape

Králl Csaba laudációja

A szegény színház a paradicsomba megy… Ha nem tudnám, hogy a darab közösségi finanszírozásból jött létre, hogy a plakátoktól a felfújható táncszőnyegen át az utolsó kellékig minden a két alkotó-előadó találékonyságát és munkáját dicséri, hogy ők, saját kezűleg építenek és bontanak előadás előtt, illetve után, és hogy két közönséges banános dobozban elfér az ő rikítóan színes és zavarba ejtően szabad, picire zsugorítható, mégis világnagy színházuk – akkor sem mondhatnék mást, hogy a Tropical Escape a menekülés és az elvágyódás darabja. El abból, ami van, el a realitásból, a lélekölő valóságból, el a napi gondoktól, a lyukas pénztárcától, a kirekesztő hangoktól, a hazugság beszédeitől, az udvari művészettől messze-messze el. Bele a szürreálé, a fantázia, az álom, a mocskos képzelet szégyenlősen szemérmetlen világába, ahol nincs gondolatrendőrség, de öncenzúra sem, csak tudattalanba merülés és tudatos játék. Bele a színpadot ellepő színes lufik rejtette titkok és csodák púderszagú káprázatába, bele a trash és a magasművészet nyúlós, nyálas, mázkos, ragacsos, cuppogós kevercsébe. Bele a mézbe, bele a sárba. Bele a fennköltbe, bele a tisztátalanságba. Bele a minden mindennel összefügg, de persze semmi semmivel sem kapcsolódik (közvetlenül) radikalizmusába. Bele az idézetek, citálmányok, linkek, hivatkozások, utalások fülledt dzsungelébe – amit, ha felfedezünk, jó, de akkor is jó, ha nem, mert a duplafenekű előadás végén egy házi készítésű sárgarépatorta közös elfogyasztásával egybekötött lecture-rel amúgy is a segítségünkre sietnek.

trop_schiller_kata_kis.JPGBele a darab szívébe és agytekervényébe.

Bele Molnár Csaba és Marcio Canabarro személyes fantáziavilágának legsűrűjébe.

Bele, bele, bele a legközepébe.

Oda, ahol óriási felfújható fekete ősanya-figura (?) „szüli meg” a filigrán, őzgida testű „ikerpárt”, avagy a megkettőzött Faunt. Ahol a harisnyás-lufis meztelen alakok folyamatosan ruhát, figurát, pózt, nemet, identitást és szerepet váltanak. Ahol Cunningham és Nizsinszkij, Ravel Pavane-ja és a Csipkerózsika-rajzfilm Varázsdalának brazil feldolgozása épp olyan békésen megfér egymás mellett, sőt akár egymással feleselve is, mint az olasz vagy dél-amerikai szappanorák ripacsériába hajló, ám mégoly fergeteges „szikronja” egy, az orgazmusig hajtott pornójelenet „zenei partitúrájára” (lihegés, nyögés, cuppogás) koreografált kéjes-véres gyilkolászással. Ahol a paródia, a humor, az irónia, a kreativitás ír át és felül mindent, hogy a néző lába alól kicsússzon a talaj. Ahol a camp és a queer esztétika/kultúra ad bravúros randevút egymásnak, de nincs stíl és műfaj, amibe ne harapna – vagy rondítana bele a darab. Ahol a padlót borító „légpárna” nem csak a jeleneteket, de vele együtt a gondolatainkat is ellebegteti a közhelyestől, az egysíkútól, a hétköznapitól, hogy felfedeztessen és bejárjon más, ismeretlen területeket.

Budapest lassan ismét újjáéledő föld alatti művészeti közegében született valami egészen pikáns, eredeti és beazonosíthatatlan, amit a két szerző, a két táncos-komikus-színész-performer, Molnár fantáziája és Canabarro intellektusa egymást kiegészítve formál kivételes színházi eseménnyé, szabadszájú underground kabarévá, szemérmesen perverz táncos revüvé. A másság, a másként gondolkodás szerteágazóan burjánzó reprezentácó-kísérletévé.

Artus: Cseppkánon

Török Ákos laudációja

Egy táncelőadásnak, de bármilyen más színházi előadásnak sem dolga, hogy önazonos legyen a tárgyával. Sőt, általában ez eleve lehetetlen, hiszen mire mennénk egy olyan táncdarabbal, amely ügyetlenül szólna a tehetségtelenségről vagy tragédiába fulladna, miközben egy drámai történést állít színpadra. Az önmagát felmutató személyességnek helye van a színpadokon, ám ahogy távolodunk a konkrét egyéntől az általános vagy a fundamentális elemi felé, az előadás lényegéből adódóan egyre határozottabban elkezd viszonyulni ahhoz, amihez hozzászól. Éppen ezáltal mű-vészet. Ha nem így lenne, nem is tudnánk mit mondani róla, legfeljebb rámutatni, hogy ez az, nézzed.

ki.JPGA Cseppkánon ezzel szemben a legelemibb általánost célozva éppen az, ami. Ezért legfeljebb fecsegni lehet róla. Az Artustól megszokott módon diszkrét akciókban mutatja fel az egységet, a teljességet, a változásban lévő állandóságot: cseppekre olvadó jégtömb, gőzzé váló vízcseppek, hanghullámokban egymásra találó, színes esőkabátos emberek, egy-egy szóvá váló érthetetlen hangsorok, folyamatos áramlásban lévő Tai Chi művészek, ebbe az áramlásba egészen máshonnan bekapcsolódó vagy be nem kapcsolódó mozgásművészek, egy férfi, aki egy  hatalmas könyvet ver szét önmagán, egy férfi és egy nő, akik hullámokban mozdulnak egymáshoz és egymástól el. És megannyi akció, amelyek nem vetik le magukról az egyedi értelmezés lehetőségét, de nem is igénylik azt. Sőt, és ezzel a lényeg közelében járunk, a Cseppkánon maga sem igényel értelmezést.

Az egyről nem egyszerű beszélni, mivel a fogalmaink éppen az elválasztás gesztusából jöttek létre, abból az elemi igényből, hogy egy-egy dolgot néven tudjunk nevezni, és ezzel rendbe tegyük a körülöttünk és bennünk lévő „rendetlenséget”. Ezért a sokaságban lévő egy, és a sok mint az egy sokfélesége önmagában is nehezen kifejezhető gondolat, hát még akkor, ha ezt az egyet folyamatos változásként szeretnénk megragadni, amit ha mégis sikerül megfogalmazni (de nem sikerül), az még mindig csak egy gondolat. Maga az élmény azonban, éppen színházban jól közelíthető, hiszen amikor a néző és az előadás közötti elkülönülés lebomlik, vagyis amikor a nézőt bevonják, akkor ha nem is a sokból, de a kettőből egy lesz. Tegyük hozzá azonnal, hogy a nézőt egyáltalán nem könnyű bevonni, általában nem is sikerül, legfeljebb használni szokás. Az Artus, egyet körbejáró előadásaiban, és a Kérész Művek pillanatperformanszaiban gyakran kap szerepet a néző, ám ebben az esetben, mivel az előadás egy távoli színpadra emelve történik, ez egy sokkal nehezebb helyzet.

Az egyről való beszéd  lényege szerint ködös, jó esetben misztikus, a Cseppkánon legnagyobb erénye viszont éppen az egyszerűsége. A titka pedig az, hogy nem beszél róla, hanem csinálja. A gondolkodás tisztaságával és tűpontosnak ható szerkesztéssel. A színháznak nem dolga létélményt közvetíteni, ha azonban ezt néha mégis megteszi, azt érdemes megbecsülni.  Ennyit a fecsegésről.

Kapcsolódó

Akik még versenyben maradtak a Lábán Rudolf-díjért

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr898699816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.