7óra7

Színház, terápia

Színház, terápia

2016. 05. 16. | 7óra7

A Jurányi Házban játszott Füge-produkció, a Napraforgó után Varga Anikó, a Színházi Kritikusok Céhe tagja vezette a közönségtalálkozót, amelyen szóba került többek között a siker titka is.

Alig mutatták be az előadást, és/de máris híre ment – ezt bizonyítja a Jurányi pénztáránál kezdés előtt öt perccel még hosszan kígyózó sor. Varga Anikó első kérdése ennek a megfejtésére irányult. Vajon mi motiválja a nézőt, vajon az egyöntetűen pozitív hangnemű beszámolók, esetleg – ahogyan a rendező, Pass Andrea teszi hozzá – a témaválasztás, a szereposztás vonzó a közönség számára? (Nem kapunk rá választ, úgyhogy a színházi alkotóknak és marketingeseknek továbbra sem tudjuk árulni a bölcsek kövét.)

Mindenesetre ezt a sok éve formálódó anyagot több pályázaton sem tartották elég érdekesnek, támogatandónak, az idő és a recenziók viszont igazolták az író-rendezőt. Varga Anikó összegzi a dicséreteket: a kemény téma könnyed feldolgozását, a jól eltalált arányokat, a szülő problémáját, a gyerek felől indító megközelítést; és feltételezi, hogy az érdeklődés és az érzékenység az alkotói előéletből, az ifjúsági színházi munkatapasztalatból adódik.

napraforgo-juranyi-jgy-043_-1024x683.jpgNapraforgó - Hajduk Károly, Pető Kata (fotó: Jókúti György)

Az előadást azonban Pass Andrea szerint a meglepetés ereje (is) működteti, az, hogy ilyen központi figurát választottak. Akinek egy meg nem határozott pszichés betegsége van, nem megtestesített kórisme – és épp ez az, ami kihívás elé állítja a színészt, jelen esetben Pető Katát. A rendező szerint, aki a darab karakterei közül többeket mintázott való személyekről, nem segítettek volna a konkrétumok, bár az írás közben ez a kérdés gyakran felmerült benne. A nézői hozzászólások – érdekes módon csak férfiak nyilvánultak meg – csak erősítették, hogy ez jó döntésnek bizonyult, egyikőjük pedig kiemelte a színház és a humor fontosságát, hiszen utóbbi műfaj a legszomorúbb és legszörnyűbb helyzeteket is képes feloldani. „Freud se írt olyan jókat, mint a pesti vicc” – tette hozzá.

Tágítva a témát Pass Andrea arról beszélt, ami minden szülővel megtörténhet, nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy ijesztő, nyomot hagyó hibákat kövessen el. Pető Kata pedig hangsúlyozta, hogy teljesen normális, ha az ember küszködik magával, de ha a gyerek tekintetéből kiolvasható, hogy valami nem működik, ebből tanulva legközelebb a szülő már nem követi el újra ugyanazt a hibát. Igaz, a darabbeli hősnő típusú nárcisztikus, „határátlépő személyiségű” emberek nem veszik észre a másik ember határát. Bár őszinték, de úgy játszmáznak és manipulálnak, hogy nem figyelnek magukon kívül másra. Ugyanakkor Pető Kata figurája mégis megérzi, mi az a pont, ahol elveszítheti lányát.

Varga Anikó az ölelések sokféleségét boncolgatja, majd kiderül, a nézők nagyon pontos megfigyelők, és a szándékok változását mutató testhelyzetváltások sem kerülik el a figyelmüket. A közönség más tagjai a férfi karakterek (Antal: Hajduk Károly, Erik: Kárpáti Pál) motivációit, érzéseit kutatják, azokét, akik láthatóan jobban tudnak szeretni a nőknél, és mintha ez lenne az ő tragédiájuk. Bár az egyik néző hozzáteszi, hogy a szeretet nem elsősorban az apán, hanem a gyereken, azaz Jankán látszik; egy másik pedig megjegyzi, hogy az apa akkor sosincs jelen, amikor a gondok jelentkeznek.

napraforgo-juranyi-jgy-040_-1024x683.jpgNapraforgó - Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál (fotó: Jókúti György)

Színházban mindig problémás, ha felnőttek, még ha fiatal színészek is, gyerekeket játszanak: a hitelesség gyakran abban veszik el, hogy elkezdenek gyerekeskedni, gügyögni, infantilisnek lenni. A Napraforgó gyerekalakításairól (Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál, Kőszegi Mária, Tolnai Hella) elismerőleg nyilatkozott Varga Anikó, és arról kérdezett, hogyan dolgoztak a karaktereken. Pass Andrea a szöveget említette kiindulási pontként és alapként, mert az minden információt tartalmaz, és semmiféle elrajzolásra vagy rápakolásra nincs szükség. (Nem egy az egyben vette az életből a mintákat, de minden darabbeli gyereknek van ismerős megfelelője, Jankát például nagyon jól ismeri.) Amiről és ahogyan ezek a figurák beszélnek, az magától megteremti az életkorukat, és inkább azon kellett finomítani, hogy a kiskamaszok tempóit megtalálják.

Az előadásban mindössze néhány tornazsámolyt használnak díszletelemként, a kisvárosi közeget a semmiből hozzák létre a színészek zenével, hangokkal, jelmezekkel, ez utóbbiak különösen Formán Bálint esetében kapnak hangsúlyt, aki több szerepet is alakít. Pass Andrea ennek a nehézségét emelte ki: életszerűnek kell lenni, néhány vonásból felépíteni a figurát, de úgy, hogy az ne „első körös megoldásokat”, ne csak kis színes karaktereket, hanem életszerű alakokat jelentsen.

Egy néző arról érdeklődött, felmerül-e előadás közben a színészekben, hogy ez akár velük is megtörténhetett volna, és ha ez bevillan, vajon az alakításra hatással van-e. Formán Bálint elmondta, hogy ez nem az előadásokon, hanem a próbákon merül fel, amikor viszont a színészek tudatosan hívják elő magukból azokat a helyzeteket, amelyekben hasonló dolgok történtek velük. Pass Andrea arról beszélt, hogy a hitelességet csak úgy tudják megteremteni, ha ily módon is személyes közük van az anyaghoz, és felidézte, milyen intenzitással zajlott a próbafolyamat a Jurányi színházterménél jóval kisebb terekben, és hogyan lehetett érezni a levegőben egy-egy próbán, ha egy fontos pillanat megtörtént. „Néha terápiásan működik egy próba” – vetette közbe Pető Kata. Mi pedig hozzátehetjük, hogy nekünk, nézőknek működhet ugyanígy egy előadás.

Papp Tímea

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr598720840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.