7óra7

Máté Gábor: “A közpénzt arra kell felhasználni, ami a közt érinti”

Máté Gábor: “A közpénzt arra kell felhasználni, ami a közt érinti”

2016. 06. 09. | 7óra7

“Független emberként veszek részt a testületben, és önmagamat is folyamatosan kontrollálom.” 

Máté Gábort többszörösen is érinti a Pécsi Országos Színházi Találkozó: idei rendezése, Az Olaszliszkai bekerült a versenyprogramba, és elkezdett dolgozni abban a tanácsadó testületben, amely a színházi találkozó szakmaiságáért felel. Ezek mellett A bajnok körüli vitákról, a szakmai és a politikai sajtóról, valamint a független alkotókról is beszélgettünk. 

Mennyire más most lemenni a POSZT-ra, mint 10 éve? 

Mindig más, de ezt nem lehet egyértelműen az új helyzetre fogni.  Volt amikor majdhogynem örültem, hogy egyáltalán nem kell ott legyek, vagy csak a Zsolnay Negyedig kell elmennem. 

mg1.jpgMáté Gábor (fotó: Martinek Ádám)

A díj megnyerése is mást jelent? 

Annyiban mindenképpen, hogy korábban  pénz is járt vele. Volt egy elég furcsa külsejű, nyitható  emlékkerámia,  egy borítékot rejtett, amit nagyon jó érzés volt megtalálni.  A kerámia megmaradt. Egy volt tanítványom múltkor díjat nyert, és én biztattam, hogy nyissa ki, mert  van benne valami – de nem volt. Díjat nyerni jó,  pénzt nyerni vele, az még jobb. Másrészt mindig kicsit blamás díjat kapni, mert sosincs, hogy mindenki szerint megérdemelné  az ember vagy az előadás.

Ha már díjak, Vidnyánszky Attila előadása tavaly elvitte a két legfontosabb díjat (legjobb előadás és legjobb rendezés), amit sokan nehezményeztünk. Ön mit gondolt vagy gondol most erről a döntésről, szituációról? 

Kényelmes helyzetben vagyok, mivel nem láttam az előadást. A tavalyi POSZT után megfogadtam, hogy megnézem, ám ez valamiért nem jött össze.  De értem, mire vonatkozik a kérdés, és ez egy bonyolult dolog.  Már azt sem szerettem, hogy a zsűri összetételéből lehetett tudni, ki nyeri a díjat. És az sem volt rendben, hogy a versenyből való visszalépések és a Brand kényszerű elmaradása miatt az Isten ostora mellett kevesen maradtak versenyben, mert innentől kezdve nem volt érdekes, hogy ki kapja a díjat. Ezek után kár volt ekkora feneket keríteni ennek a dolognak. 

Ha meghívják egy éve, mit tett volna: részt vett volna a versenyben vagy visszalép? 

Ezt ebből a távlatból nehéz megmondani. Akkor azt gondoltam, önmagában nonszensz, hogy olyan valaki kerüljön be a zsűribe, aki perben áll az egyik versenyelőadás rendezőjével (Csáki Judit néhány nappal a tavalyi POSZT előtt nyert első fokon abban a perben, ami a Kaposvári Egyetemről való, Vidnyánszky Attila hatáskörében történt eltávolítását vizsgálta – a szerk.). Onnan datálva, hogy Pintér Bélától sem a 42. hetet, sem a Titkainkat, vagy akár korábban tőlünk A mi osztályunkat nem hívták meg, lehetett gondolni, hogy a háttérben különféle, nem szakmai jellegű egyeztetések folynak. Ezek után finoman szólva vicces, hogy éppen a zsűri összetételénél borult ki a bili. Miért nem korábban tiltakoztak azok, akik tavaly megtették?  Őszintén szólva emiatt is örültem, hogy nem hívtak meg.  Így nem kellett demonstrálni valami mellett, amivel én magam nem értettem egyet. 

olasz_1.JPGAz Olaszliszkai - Pálmai Anna, Mészáros Blanka, Fekete Ernő (fotó: Toldy Miklós)

Ön is tagja annak a tizenhat tagú szakmai testületnek, amely a következő évtől a POSZT szakmaiságáért felel. Lehet, hogy paranoia, lehet, hogy realizmus, de amikor a tagok névsorát olvassa az ember, óhatatlanul elkezd matekozni, hogy milyen a két oldal megoszlása. És miközben egyenlő arányokat lát, azon gondolkodik, hogy vajon lényegét tekintve változott bármi is a tavalyi helyzethez képest? 

Valóban létezik egy ilyen feltételezés, de például ami engem illet, illetve a Katona József Színházat, sem a Színházi Társaságnak, sem a Teátruminak nem vagyunk a tagja. Független emberként veszek részt a testületben, és önmagamat is folyamatosan kontrollálom, nehogy a szakmai  meggyőződésemmel szemben bármiféle elfogultság vagy a szakmai szempontokon kívüli tényező miatt szavazzak.  

Vidnyászky Attila azt mondta még a POSZT sajtótájékoztatón, hogy a testületben konstruktív viták folynak. 

Ezt én is így gondolom. Az egész helyzet nem jó, de a tanácsadó testületben teljesen nyíltan beszélünk és jófajta viták vannak. Ha valakinek igaza van, akkor azért van igaza, mert valami okos és előrevivő dolgot mond és nem másért. Bármiféle hovatartozástól függetlenül. 

A szakmai testület csak javaslatokat tesz. Mekkora tétje van a munkájuknak, a POSZT vezetése mennyire veszi komolyan ezeket a javaslatokat? 

A szakmai tanácsadó testületek nagy részénél teljesen mindegy, hogy mit javasolunk, úgyis felettünk döntenek. Itt viszont váratlanul az a helyzet, hogy amiben eddig megegyeztünk, az úgy is lett. Hogy ezután mi lesz, nem tudhatom, de ez eddig nem egy álságos dolog. Egyetlen alkalommal sem vettem észre, hogy bárkinek az érvelése mögött valamiféle politikai megfontolás állna. 

mg2.jpgMáté Gábor (fotó: Martinek Ádám)

A POSZT átalakulása kapcsán a tanácsadó testület egyik feladata, hogy a fesztivál lényegére, mibenlétére tegyen javaslatot. Ön milyen POSZT-ot szeretne látni egy-két év múlva? 

Én azt szeretném, ha a legjobb előadások versenye lenne. Ez egyébként eddig sem sikerült, de most ismét reménykedtünk, hogy a két jövő évi válogatóval (Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus – a szerk.) hátha van rá esély. Ami pedig a fesztiváljelleget illeti, mivel a POSZT háttérmunkáiban olyan emberek is dolgoznak, akik a Sziget Fesztivál színházi programjainak a megteremtésében is részt vettek, amely fesztivál egy sikertörténet, így okom van hinni, hogy akár fesztiválként is jól működhet a POSZT a közeljövőben. 

A sajtótájékoztatón nagyon sokszor hangzott el a fizető nézőszám és kevésszer a szakmaiság. Ezzel összefügg, hogy kevesebb lesz az ingyenes program, holott Pécs ezt kapta eddig azért cserébe, hogy nagyságrendileg hetvenmillió forintot beletett és most is beletesz a színházi találkozóba. 

Ez talán azért lehetett így, mert ha jól vettem ki abból a tanulmányból, amit Szűcs Gábor készített a POSZT korábbi működéséről, gazdasági tekintetben a POSZT eddig mintha nagyvonalúbb lett volna a kelleténél. Amit biztosan tudok, hogy egy-egy előadás leutazásának a bekerülési költsége már önmagában olyan méretű, ami komoly gondot okoz a fesztiválnak. Ráadásul az lenne az ideális, hogy aki lemegy, az pár napot maradhasson is, hiszen éppen ettől lenne fesztivál és találkozó. Egy ilyen fesztivál tehát kifejezetten drága mulatság, ezért ráadásul úgy, hogy egy színházat vezetek nem tudom összevonni a szemöldököm amiatt, hogy egy színházi előadásért a POSZT-on is fizetni kell. Pláne, ha azzal hasonlítom össze, hogy mennyi pénzt költ el egy ember a moziban, pattogatott kukoricával és üdítővel együtt.

Ha már a támogatásoknál tartunk, a Katona József Színház rendszeresen mutat be olyan előadásokat – köztük a POSZT-ra beválogatott Az Olaszliszkai –, amelyek érzékeny társadalmi problémákra fókuszálnak. Eközben úgy tűnik, hogy a költségvetési támogatások inkább olyan színházfelfogásnak kedveznek, amely nem a problémákra, hanem inkább a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt. 

Véleményem szerint a közpénzt arra kell felhasználni, ami a közt érinti. Nem arra kell költeni, ami amúgy is könnyen eladható. A kultúrpolitikának szerintem ilyennek kellene lennie.

olasz_7.JPGAz Olaszliszkai - Tasnádi Bence (fotó: Toldy Miklós)

Most milyen? 

Azt gondolom, hogy  nincs koncepció. Végrehajtók vannak, és ők jobbnak látják, ha a dolgok simák,  mint ha élesek, göröngyösek vagy sértőek lennének. De valódi tendenciák nem látszanak, csak sejtéseink lehetnek. Ugyanakkor az előadó-művészeti törvényben a támogatások relatíve objektívek. 

A Katona József Színház tapasztal valamilyen összefüggést az előadásainak „göröngyössége”és a működési támogatások mértéke között? 

Bármennyire is jó lenne a médiának, ha mást mondanék, az igazság az, hogy a Katona József Színházat az utóbbi években nem bizonytalanították el. És ez nem kevés, mivel  még jól emlékszem, amikor az előző időszakokban Zsámbéki Gábornak különböző helyekre kellett mennie figyelmeztetni a kulturális vezetést, hogy ennyi pénzt nem vonhatnak el. Ilyen helyzetek mostanában nincsenek nálunk. 

 A Pintér Béla által rendezett A bajnok című bemutatójuk körül korábban kisebb médiabotrány kerekedett, és  mintha csak két szélsőséges vélemény hallatszott volna. Az egyik perrel fenyegetett és elítélt, a másik semmi kivetnivalót nem talált… 

Én úgy fogalmaznék, hogy az egyik, aki nem látta és a darab feltételezett inspirációjának bulvár része érdekelte, a másik, aki látta az előadást. Aki a Magyar Időkben írt róla, tudom, hogy nem látta.    

6_v_kis.JPGA bajnok - Nagy Ervin, Rezes Judit (fotó: Toldy Miklós)

Ezt nem tudhatom, de elfogadom. Azonban A bajnok című előadásban mégiscsak olyan, a bulvárpletykák mentén konkrét személyekhez köthető személyes titkok jelennek meg a színpadon, amelyek sérthetik a magánélet védelméhez fűződő jogaikat. A Bihari és a Titkaink többek között arról is szól, hogy milyen tragédiákhoz vezet az, ha a hatalom beleszól az emberek magánéletébe, ha szexuális vagy más jellegű magánügyeik kibeszélésével fenyeget. Mindennek tükrében megteheti-e a színház, hogy – akár a lehető legjobb színvonalon, fontos kérdésekről szólva – nem tartja tiszteletben ezeket a titkokat? 

A kérdésében rejlő állítással azért nem  értek egyet, mert az előadás nem dokumentarista jellegű és nem egy konkrét magánélet mentén  fogalmaz. Tipikus helyzeteket mutat meg: egy politikust, aki az újraválasztásra készül és a melegség témáját.  Egy igazi, katarzisos történet. De ha a magántitok felől nézzük, akkor sem áll meg a dolog, mivel ez a történet fikció.  

Arról nem is beszélve, hogy a drámairodalom tele van olyan darabokkal, amelyek megtörtént eseményekből indulnak ki, de természetesen nem valósághűek. Például a Boldogtalanok című színmű deklaráltan egy újsághírből született, de a Minden jó, ha vége jó is akkor íródott, amikor Angliában beteg volt a király, és Shakespeare egy beteg király gyógyításáról ír. Ez kortárs színházi jelenség volt akkor is, és ma is az. A bajnokban pedig nem beazonosítható még az sem, hogy például melyik pártnak a jelöltje a darabbeli polgármester. 

Ettől függetlenül mindenki tudta. 

Csak azután tudták, hogy az Indexben megjelent egy színvonaltalan írás erről. Hogy a sajtó mit habosít fel, azt nem lehet rám kenni. A sajtó sajnos ellenérdekelt abban, hogy Magyarországon nyugalom legyen. Az én felelősségem az, hogy milyen színvonalon szólal meg egy előadás. Színészeink több hónapja elképesztő hangképző munkát végeznek. Meg kellene kérdezni Nagy Ervint,  mit kell végigcsinálnia már előző nap, hogy egyáltalán sansza legyen a szerepét a színpadon  elénekelni. Az előadás szakmai-művészi színvonala rendkívül magas. Én ezért felelek. 

mg8.jpgMáté Gábor (fotó: Martinek Ádám)

Egyébként majdnem az összes Pintér Béla-darab megtörtént eseményből és gyakran a saját élményeiből indul, ki. Én minden nyáron olyan előadásokat csinálok a volt osztályommal (az AlkalMáté Trupp előadásai, amelyek a 2003-ban végzett színműs osztály egy-egy tagjáról készülnek minden évben – a szerk.),  ahol az érintettek családtagjainak és ismerőseinek az élete is megjelenik. És rendszeresen jönnek oda hozzánk nézők, akik azt mondják, hogy ez terápiaként is  jól működik. De az is többször előfordult, hogy megkerestek minket mondjuk egy üzemből, hogy szeretnék, ha az üzem egyik dolgozójáról készülne ehhez hasonló előadás. 

Ám ebben az esetben  nem áll fenn, hogy az a bizonyos vidéki politikus megkereste volna Pintér Bélát. 

Ilyen alapon semmiről nem lehetne előadást készíteni, hiszen majdnem minden színdarabban megcsal valaki valakit. Éppen az a lényege a színháznak, hogy magunkra ismerünk, és ezen keresztül könnyebben tudunk eligazodni a minket körülvevő élet dolgaiban. Ez az előadás nem pletykál, hanem felmutat általános emberi tulajdonságokat, viselkedéseket. Aki az előbbiért jön, mélységesen csalódni fog. Ráadásul aki a kirakatban van, azzal bármi megtörténhet. Ezt el kell tudni viselni, ahogy én is elviselem, hogy színházigazgatóként, főként az utóbbi időben sok méltatlan támadás ért. 

A Katona rendszeresen ad lehetőséget független és/vagy fiatal alkotóknak, hogy előadásokat hozzanak létre. Gondolunk itt Pintér Béla mellett Kovács D. Dánielre, Schilling Árpádra vagy Fehér Balázs Benőre. Ebben a befogadó attitűdben nincsen benne annak a kockázata, hogy a számára megszokottól karakteresen eltérő színpadi nyelv a törzsközönséget rosszul érinti, meglepi? 

A közönséget szolgálni kell, de nem kiszolgálni. Egyáltalán nem baj, ha meglepődik, sőt erre kifejezetten érdemes törekednie egy színháznak. 

olasz_2.JPGAz Olaszliszkai (fotó: Toldy Miklós)

Most, amikor a független alkotók egyre kevesebb költségvetési forrást kapnak, és a támogatások logikája a kőszínházakkal való együttműködésre kényszeríti őket, hogyan látja a függetlenek helyzetét? 

Ez egy szomorú helyzet, ami elkeserít. Ami engem illet, nem azért hívok független alkotókat, mert rá vagyok kényszerülve, hanem mert az itt létük jót tesz a társulatnak. Annak idején a kőszínházaktól elvontak egy bizonyos arányú támogatási összeget, és átcsoportosították a függetlenek számára, most pedig ellehetetlenítik őket. Nem tudom, mennyi ebben a szándék és mennyi a nemtörődömség vagy a cinizmus. Mivel ezzel kapcsolatban semmit nem deklarált a kulturális vezetés. Miközben azt tudni kellene, hogy a független színházakból, természetüknél fogva valamiféle progresszivitás árad, amire az alkotóművészetnek szüksége van. 

A politikai sajtóról korábban esett szó, mellettük ott vannak a kulturális újságok, amelyekről nem is olyan régen sokat lehetett hallani. Hogyan érinti a szaklapok támogatásának drasztikus megvonása , ami több médiumot is az ellehetetlenedés felé visz? 

Ez az értelmiség tönkretétele. Külön megrendít, hogy fiatalkorom óta olvasom ezeket a lapokat, ezért személyes veszteségként élem meg. A Színházat, amely kifejezetten a szakmának szóló és csak a szakma által olvasott lap, kultúrpolitikai bűntett megszüntetni. Nem beszélve a többi folyóiratról: belőlük érzékelem, hogy ha feltűnik egy fiatal író, és hogy mi történik a kortárs magyar irodalomban. De ha az a cél, hogy egy elbutult országban éljünk, akkor ez a legjobb módszer.

Hajnal Márton - Török Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798785238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.