7óra7

Harmadik nap – Egy nyári nap egy jópofa S.Ö.R.-rel

Harmadik nap – Egy nyári nap egy jópofa S.Ö.R.-rel

2016. 06. 12. | B. Kiss Csaba

A mai nap az élet árnyoldalainak borúja és a jó értelemben vett színpadi bohóckodás derűje között, vagyis a színház teljes sávszélességén zajlott. B. Kiss Csaba beszámolója.

A POSZT harmadik napjának délelőttjén a Pesti Magyar Színiakadémia III. évfolyama mutatkozott be Borbély Szilárd Akár Akárki című darabjával, melyet az osztályvezető tanár, a Katona József Színházból ismert Lengyel Ferenc rendezett. Az éppen a Katonából hozott Az Olaszliszkai után így már a második darabot láthattuk a két éve elhunyt írótól. A verses dráma a középkori Akárki-moralitásjátékot helyezi a mába, egymást követő, de egymásból nem következő jelenetekben mutatva be korunk szörnyűségeit: szervkereskedelmet, prostitúciót, de leginkább a modern ember elidegenedettségét.

akar.jpgAkár Akárki

A sok, mindig más-más szereplőt felvonultató jelenetből álló Borbély-mű szinte kínálja magát vizsgaelőadásként, hiszen így egy-egy játékban az összes diák lehet főszereplő, mindenki megmutathatja, mit tud. Továbbá a jelenetek között zenés-táncos betétek színesítik a produkciót, így az ének- és tánctudás bemutatására is van mód. Az előadás teljesíti funkcióját, bizonyítván, hogy nem csak az egyetemi színészképzőkben találkozhatunk tehetséges fiatalokkal. Az előadással párhuzamosan zajlott a Molière: Tartuffe (kritikánk itt) szakmai beszélgetése, amely ezúttal jó hangulatú, izgalmas és informatív közönségtalálkozót hozott.

Be lehet-e mutatni Shakespeare összes műveit 1 óra 19 perc 59 másodperc alatt? – teszi fel a kérdést a Nem Komplett Shakespeare Művek produkciója, az immár két évtizede töretlen népszerűséggel futó S.Ö.R. – Shakespeare Összes Röviden. Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter hármasban vállalkoznak a lehetetlenre, és végül teljesítik a kitűzött célt. Mindezt természetesen kabarészerű előadásban, sok humorral, némi improvizációval, nézők színpadra hívásával és a közönség megmozgatásával. A három színész önfeledten bolondozik: a bemutató óta eltelt húsz évből csak a rutin érződik, egyébként friss, humoros, rendkívül szórakoztató produkciót kapunk. Kár, hogy egy szervezési hiba miatt az épülettől tíz méterre lévő színpadon éppen az előadás egyetlen drámai, teljes csendben zajló jelenetében, a „Lenni vagy nem lenni”-monológ alatt szólalt meg a dübörgő metálzene, elrontva az utolsó tíz perc élményét.

sor.jpgS.Ö.R. - Shakespeare Összes Röviden  - Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, Gáspár András

Török Ákos rövidre vágott kritikája a Tizenkét dühös emberről

Reginald Rose drámája minden krimiszerű könnyedsége ellenére, vagy éppen azért erős alapanyag. Tizenkét ember összezárva egy szobába, akiknek életről és halálról kell dönteniük. Egy másfél órás, intenzív menetbe sűrűsödik bele a többséggel szembekerülő kisebbség és a társadalmi előítéletek a világ bármely táján sem ismeretlen képlete, amelyben szép sorban válnak láthatóvá egyéni sorsok és személyes előítéletek, nemtörődömség, kétkedés és megingathatatlanság körei. Egy tizenkét fős társadalom döntéskényszerben.

tizenket.jpgTizenkét dühös ember - Kuna Károly, Egyed Attila, Juhász Illés, Varga Lili (fotó: Vörösmarty Színház)

Cserhalmi György rendezése a kritikus társadalmi tablót és a drámai helyzeteket egyszerre célozza meg, és az előbbit el is találja, azonban a színpadi történések sokasága és a gyakran megalapozatlannak érződő indulatváltások, akciók folyóssá, széttartóvá teszik az előadást. A karakterek egymáshoz való viszonya fókuszpontok híján ritkán hoz létre valódi feszültséget, amit a hangerő nem pótol, a dráma dinamikáját az előadás nem képes megalapozni.

Tiszta gondolatokat és emberi érzéseket közvetít, de sem gondolkodni, sem érezni nem késztet.

(5 pont)

A POSZT Fesztivál színházlátogatói este két előadás közül választhattak: a JESZ-ben Widder Kristóf Mindegy című produkciója ment (kritikánk itt), a Bóbita Bábszínházba pedig az Újvidéki Színház hozta el az orosz Vaszilij Szigarjev Guppi című darabját. A címszereplő Guppi, azaz Tamara, férje akaratának teljesen alávetett asszony, akihez egy nap betéved egy férfi, Pása, hogy együtt megigyanak egy üveg bort. Groteszk beszélgetés bontakozik ki kettejük között, melynek során feltárul Tamara szomorú élettörténete, majd egyszer csak a szekrényből előbújik a férj, hogy megleckéztesse és kidobja az idegen férfival lassan összemelegedő asszonyt.

guppi.jpgGuppi - Crnkovity Gabriella, Pongó Gábor, Balázs Áron

A Guppi című darabban keverednek az abszurd és a realista elemek, amit a rendezői döntéstől függően egyik vagy másik irányba lehet eltolni. Hernyák György rendező az abszurd jelleget emelte ki, már csak a négy fős, énekbeszédet használó kar szerepeltetésével is. Saša Senković izgalmas lakásdíszletében költöztetéskor használatos dobozokban van még minden, egy örök átmenetiséget sejtetve. Crnkovity Gabriella, Pongó Gábor és Balázs Áron hatásosan jelenítik meg a groteszk figurákat – az eredmény egy humoros, ugyanakkor egyes pontjain megrendítő tragikomédia.

Míg az időjárás derűből borúra váltott ezen a szombati napon, úgy a hangulatunk az előző napihoz képest éppen fordítva alakult.

Kapcsolódó

Első nap - Amit elhiszünk és amit nem
Második nap - Amit elhiszünk és amit nem

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr778801818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.