7óra7

Negyedik nap - Gyerekcipő, felnőttcipő

Negyedik nap - Gyerekcipő, felnőttcipő

2016. 06. 13. | DicsukD

Vasárnap végre megcsapott minket némi fesztiválhangulat, ehhez csak egy kis csevapcsicsát és jobbfajta kommersz előadásokat kellett fogyasztanunk. Dicsuk Dániel élménybeszámolója. 

A POSZT negyedik napja, délelőtt, délután és este is, számunkra döntő részt a fiatalok szárnypróbálgatásairól, valamint a berögzült rutinról szólt. Szakmai beszélgetések terén erős kontrasztban állt a Liliomfi és a Tizenkét dühös ember, napi előadásainknak pedig a szintén erősen eltérő Mario és a varázslót, illetve Mikó István közel harminc éve folyamatosan játszott Svejkjét választottuk A nap folyamán azt is megtudtuk, hogy a lázadók nem is annyira lázadók, és hogy Zsótérnak Borsod alkalmasabb mint Baranya. 

De kezdjük az elején – a „gyermekcipő”-effektus ugyanis a POSZT egészét jellemzi. Többekkel, köztük néhány szerzőtársammal ellentétben én nem csak érdeklődve, de támogató helyesléssel figyelem a POSZT jelenlegi vezetésének azon kísérletét, hogy megpróbálja a színházi fesztivált kinyitni a szélesebb (és nem is, vagy nem is kizárólag színházi) közönség irányába. Lehet és kell vitatkozni arról, hogy mi az ország elsőszámú színházi fesztiváljának feladata, el is hangzottak már érvek és ellenérvek, támogató, semleges és elutasító nyilatkozatok, ugyanakkor az meggyőződésem, hogy ha ez az út sikeres lesz, az a színházi világ egészének előnyét szolgálja. 

poszt_hang_3_nap.jpgHangulatkép a POSZT Fesztiválról

Kevés olyan alkalom van, amikor a színház mint olyan ekkora (média)figyelmet kap, mint a fesztivál tíz napja alatt, és mi magunk is úgy tapasztaltuk, hogy a POSZT képes felkelteni vagy fokozni a közönségérdeklődést. Amennyiben ezt meg lehet lovagolni, és több nézőt lehet bevonzani különféle színházi produkciókra a sokszor emlegetett marketingeszközökkel, akkor, mindenki nyer, oldaltól, hozzáállástól és műfajtól függetlenül – ha pedig nem sikerül, akkor is érdemes volt megpróbálni.

Ez nem változtat azon, hogy a mostani Zsolnay-negyedbeli POSZT Fesztivál bőven küzd még a külső és belső körülmények okozta gyermekbetegségekkel, mint például a viszonylag kevés látogató, vagy épp az egymásra szervezett, egymást zavaró programok. Előbbit éppúgy magyarázhatja a fesztiválhoz nem kegyes időjárás, mint az, hogy szokatlanul kevés idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy eljusson a potenciális nézőkhöz a fesztivál híre és kínálata – utóbbiak azonban olyan bosszantó kellemetlenségek, melyek rutinnal és előrelátással elkerülhetőek. 

Noha a szombati baki (a S.Ö.R. utolsó pár percét elnyomta az előadóterem melletti kültéren tartott koncert zaja) nem ismétlődött meg, némi bizonytalanság azért tegnap is érződött. Például miután szombaton viszonylag nehezen találtuk meg a szakmai beszélgetések helyszínét, vasárnap reggel egy hangos zenés-táncos program miatt nem sokkal a program kezdete előtt választottak új helyszínt. (Egyébként mától a szakmai beszélgetések nem a Zsolnay Negyedben, hanem a Pécsi Nemzeti Színházban lesznek.) 

12.jpgTizenkét dühös ember

Melyek az előző naphoz hasonlóan nagy közönség előtt, pörgősen és érdekesen zajlottak. A székesfehérvári Tizenkét dühös ember versenyprogramba válogatása nagy meglepetést/értetlenkedést okozott, ez markánsan lecsapódott a szakmai beszélgetés során is. Noha nem tartom olyan rossznak az előadást, mint a bemutatót követően megjelent kritikák, olyan jónak sem, mint a válogatók. Ezzel szemmel láthatóan az új beszélgetési rendszert kihasználva megszólaló közönség is egyetértett, számos kérdést és kritikát szegezve a színészeknek és főleg az ezeket zömmel rutinosan lepergető, az előadást rendezőként jegyző Cserhalmi Györgynek. 

Ezzel ellentétben az ifjabb Vidnyánszky Attila, Vecsei Miklós, Kovács Adrián hármas által jegyzett budaörsi Liliomfi versenyelőadásként való POSZT-szereplését alighanem sokan konstatáltuk örömmel, hisz már a Latinovits Színházban is élmény volt nézni azt, ahogy a fiatalok az előadásban és az előadás révén is teret és figyelmet követelnek maguknak. Energikus, mai és bátor végeredmény született, erős, a generációs konfliktusokra kihegyezett csattanóval – gondoltuk mi, sokan. Aztán Vecsei Mikós dramaturg letörte lelkesedésünket: ők semmi ilyesmit nem akartak üzenni, ez az ő hibája, nem így kellett volna benne maradnia, ők tisztelik a mestereiket, és csupán a színházszenvedélyüket akarták a Liliomfival kifejezni. Nem tudom… Ilyen, amikor egy illúzió összedől (jelen esetben a lázadó fiatalokról)? Vagy ilyen, amikor a félreértésekből lesznek a legjobb előadások? 

img_8539.jpgLiliomfi - Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel

Némi ebéd- és cikkírásra szánt esőszünet után újra a Zsolnai Negyedbe vezetett az utunk, hogy megnézzük a békéscsabaiak Mario és a varázslóját, valamint Mikó István Svejk-előadását. Alighanem tartozunk némi magyarázattal olvasóinknak, hogy miért nem a miskolci Zsótér-rendezést (Mindent a kertbe!), illetve az évad egyik legjelentősebb és legsikeresebb előadását, Tenki Réka Egyasszony-monodrámáját néztük megNos, a Mindent a kertbe! című előadásról megjelent kritikámat követően arról az előadásról sok érdemi újdonságot aligha tudnék mondani, az Egyasszonyt pedig már sokakhoz hasonlóan annyiszor méltattuk, például itt és itt, hogy csak önmagunkat ismételném vele. Illetve a kritikus is csak ember: lehetőség szerint ő is keresi önmaga számára az újdonságokat, vagy éppen hajkurássza a régi emlékeit. 

Újdonságot a Békéscsabai Jókai Színház Mario és a varázslója jelentett. Az előadás ötletes, bár nem hiba nélküli munka, néha túlartikuláló színészekkel (ez kis térben, főleg, ha a hátunk mögül szól, zavaró tud lenni), ugyanakkor egyáltalán nem bánta meg, aki ezt a programot választotta. A főszereplő Gulyás Attilát eddig zömmel musicalekben láttam, most kellemes csalódást jelentett, nem csak megjelenése miatt alkalmas Cipolla szerepére. (Döbbenetesen hasonlít a fiatal Kulka Jánosra – aki amúgy szintén nem véletlenül kapta meg tavaly Mefisztó szerepét a Faustban.) Bár a mellékszereplőkhöz hasonlóan Gulyás is túlzó volt, játéka nagy előnye, hogy nagyon érezte a nézőket, és ugyan az előadás nem különösebben interaktív, mégis annak illúzióját tudta kelteni. Mario és a többi színész mellett mi is a játék részesévé váltunk. Azt pedig egyes rendezői fogások (nézőmozgatás-teremváltás, közönség soraiból beszólogató színészek, stb.) kifejezetten sajnálom, hogy nem az eredeti helyén láttam ezt a Mario és a varázslót. Jó ötlet és részben bizonytalan megvalósítás – de érdekes fesztiválepizód. 

mario_2.jpgMario és a varászló - Gulyás Attila

Ezt követően vissza a fesztiválközpontba – tulajdonképpen az egész délutánunk-esténk abból állt, hogy a Janus Egyetemi Színházat a Zsolnay többi részével összekötő csillagkapun futurisztikus hídon ingáztunk –, és örömmel konstatáltuk, hogy ha a tömeg nem is, a fesztiválhangulat elkezdett megérkezni a POSZT-ra. Ez alól mi sem akartunk kivonni magunkat, így a délutáni és esti időben egy hangulatos szerkesztőségi összeruccanásra is maradt időnk, némi csevapcsicsa, szendvics, hamburger és bor társaságában. 

Mindeközben pedig végighallgattuk a fesztivál sétányán koncertező Kálloy Molnár Pétert, elmentünk az ezt követő Mindent a kertbe!-közönségtalálkozóra, és ezúttal az időjárás is igazodott a programszervezőkhöz. A közönségtalálkozó egyébként laposabb volt, mint például a versenyprogramok szakmai beszélgetése, de az mégis kiderült, hogy Zsótér – szokásától eltérően – ezúttal azért nem pécsiesítette a miskolci előadás szövegét, mert a „Baranya” hosszabb és ritmustörőbb, mint a „Borsod”. 

egyasz.jpgEgyasszony - Tenki Réka

Az esti program kiválasztása komoly dilemmát jelentett, hisz az Egyasszonyt mindenképp érdemesnek tartanám a másodszori (és harmadszori, negyedszeri…) megnézésre. Ráadásul a német válogatott is ígéretesnek ígérkező meccset játszott az ukránokkal, három nap tömény színház után már kezdett elő-előtörni a focirajongó énem is (2-0 lett egyébként – elnézést, ha valaki felvételről szerette volna megnézni). Végül győzött a régi emlékek hívogatása, szóval ismét a JESZ felé vettük az irányt. 

Mikó István Svejk vagyok című kvázi egyszemélyes előadását nem igazán nevezném színházi előadásnak – valahol azonban mégis nagyon is az. Formailag persze színház, egy színész, két kísérő zenész, szemben a nézőtérrel – de alapvetően nem véletlen, hogy Mikó sokszor inkább éttermekben adta elő a Svejket. Nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy ez oda jóval inkább lenne való. 

Én is így találkoztam először a Svejkkel, életem egyik első színházélményeként húsz évvel ezelőtt egy miskolci étteremben láttam Mikót és a Ferenc József-portrét, és most döntő részben a személyes kíváncsiság vett rá arra, hogy újranézzem Hasek kiváló regényének ezt a fajta feldolgozását. Utólag belegondolva hatévesen a poénok nagy részét aligha értettem. Különösebben épületes színházi élményt kár is keresni vagy remélni: amit látunk, az az egyszerű cseh kisember kocsmai konyhafilozofálgatása életről, halálról és egyéb természetes vagy ésszel legalábbis nem felérhető folyamatokról, Mikó természetesen autentikus előadásával és szellemességével, valamint az elmaradhatatlan zenés-dalos betétekkel. 

svejk.jpgSvejk vagyok - Mikó István

A Svejk egy oldott és könnyed nap ugyanilyen befejezése, kellemes esti program – annál nem több. Érthető azoknak a döntése is, akik inkább az Egyasszonyt nézték meg, ugyanakkor kicsit zavaróan hatott, hogy nem volt teltház a Svejken. Mikó azonban derekasan és lendületesen dolgozott azon, hogy meghozza a mi kedvünket is a vele daloláshoz, és bár az évek előrehaladtával talán kicsit döcögősebbé vált az előadás, azért szórakoztató maradt. (Külön köszönet a szervezőknek az előadás előtt osztogatott sörökért, hisz bár a cseh sörözők hangulata nem jelenhetett meg teljes egészében, olykor legalább mi is vissza tudtuk emelni a saját poharunkat Mikó Istvánra.) 

Mindeközben a versenyprogramban is újabb előadások mutatkoztak be: a nagyszínpadon az Örkény István Színház A Bernhardi-ügye érkezett Pécsre, valamint (számomra a válogatás egyik fekete lova) a Pécsi Harmadik Színház Piszkavas című előadása volt látható saját otthonában. Emiatt különösen sajnáltam, hogy némi szerkesztői nyomásra tegnap távolmaradtam a versenyelőadásoktól – de ami késik, nem múlik, majd ma bepótolom.

Kapcsolódó

Első nap - Amit elhiszünk és amit nem
Második nap - Amire emlékezni fogunk és amire nem
Harmadik nap - Egy nyári nap egy jópofa S.Ö.R.-rel

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808806270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.