7óra7

„Az én elmúlt huszonöt évem leírható ezzel: miért nem szűnik meg bennem Kisvárda?”

„Az én elmúlt huszonöt évem leírható ezzel: miért nem szűnik meg bennem Kisvárda?”

2016. 06. 19. | B. Kiss Csaba

Parászka Miklós: „A kultúrák párbeszédét még mindig csak tanulgatjuk, pedig látni kell: e nélkül nincs élhető világ.” 

Parászka Miklóst, a Csíki Játékszín igazgatóját e-mailben kérdeztük az erdélyi színjátszás helyzetéről, a határon inneni és a határon túli magyar színházak különbségéről és együttműködéséről, az erdélyi színészképzésről és arról, hogy mit jelent számára Kisvárda. 

Hogyan látja az erdélyi színjátszás mai helyzetét anyagi-intézményi és művészi szempontból? 

Az Erdélyben működő színtársulatok összképe igencsak színes. A kolozsvári és a marosvásárhelyi együttes a központi büdzsé biztonságot adó védelme alatt működik. Más társulatok, mint például a temesvári vagy a nagyváradi, gazdag nagyvárosok egyáltalán nem szűkmarkú finanszírozását élvezik. A székelyföldi kisvárosokban működő színházak a túlélés érdekében a permanens reformok kényszerében élnek. Itt mindig igazítani kell a konstrukciót, az evolúció tehát garantált, annak összes kockázatával. És ebben a körben sem egységes a kép. Sepsiszentgyörgy a maga több mint fél évszázados hagyományával erős centrum. Vannak középpályások”, mint a Csíki Játékszín és a Tomcsa Sándor Színház Székelyudvarhelyen és vannak gazdaságilag, létszámilag törpe intézmények, mint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Kézdivásárhelyi Városi Színház. Az alapítványi és magántársulatok, társulatcsírák köre is egyre bővül. Művészi szempontból is igen változatos a kép. A skála a nemzetközi hírnévnek örvendő kolozsvári társulattól a kézdivásárhelyi befogadószínházig igen széles. A különbözőségek ellenére vagy azokkal együtt ott markáns a művészi arculat, ahol van megfogalmazott önazonosság és ehhez tartozó értékrend. 

dsc_3507_az_imposztor.JPGAz imposztor - a Csíki Játékszín versenyelőadása Kisvárdán (fotó: Sándor Levente)

Milyen különbséget lát az erdélyi és a magyarországi színház között? Mennyire hat megtermékenyítően a román színház a magyarra? 

A magyarországiakéhoz képest az erdélyi színházak előnye a hátrányukból fakad. Mivel nagyrészük nem kap központi támogatást, az anyagi függetlenség” viszonylagos politikai függetlenséget is jelent. Romániában a színházak nem váltak oly mértékben a politika terepasztalává, mint Magyarországon. Művészi szempontból specifikum, hogy az erdélyi magyar színházak számára adott a román színházi élet közelsége. Amit ma idealizálni nem lehet, mert szaporodnak a válságtünetek, ennek ellenére még mindig értékeket termel és sugároz. Színházunkban rendszeresen dolgoznak román rendezők, az utóbbi időben főleg Sorin Militaru és Victor Ioan Frunză, aki immár negyedszázada dolgozik magyar társulatokkal, s ezért az idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Bánffy Miklós-díját vehette át. A román rendezők jelenléte számunkra nemcsak esztétikai, hanem tágabb értelemben vett kulturális program is. A kultúrák párbeszédét még mindig csak tanulgatjuk, gyakori a negatív hozzáállás, pedig látni kell: e nélkül nincs élhető világ. 


Igazgatóként mit tart a csíkszeredai Csíki Játékszín feladatának? 

Mi itt Csíkszeredában azzal kísérletezünk, hogyan lehet összehozni a népszínház demokratizmusát a művészszínház igényességével. Szem előtt tartjuk, hogy a színház egyszerre létfilozófiai laboratórium, a szórakozás, vagyis a rekreáció (önújraépítés) eszköze és a társadalmi, társasági élet fóruma. Álvitának tartom, hogy a közönséget ki kell vagy nem kell kiszolgálni. Igen, ki kell szolgálni az önmagunkkal való szembesülés élményével, a katarzis, a megkönnyebbülés, a lelki felfrissülés élményével. Nem kell kiszolgálni semmitmondással, hamis klisékkel, érzelgősséggel. Önkormányzati színházként azt tartjuk tisztességesnek, ha minél több adóbefizető polgár örülhet annak, amit csinálunk. Csíkszeredának 30 ezer körül van a magyarul értő lakossága. A 2015/2016-os évadban 49631 belépő nézőnk volt. Hat vidéki községben játszunk bérletrendszerben. Környékünkön sorra újultak meg, korszerűsödtek a vidéki kultúrházak színháztermei, s ebben a mi állhatatosságunk is benne van. Tizenhét év után már bátran kimehetünk például Gyergyóremetére vagy Csíkkarcfalvára Ványa bácsit játszani, és Balánbányára, ebbe a szanált bányavároskába A revizort bemutatni. Dédelgetett programunk a Lurkó gyermek- és ifjúsági színházi fesztivál: az új nemzedékek színházi nevelése mindennél fontosabb. A színház jövője nagyrészt attól függ, mennyire képes konkrét közegéből építkezni, képes-e környezete hangját meghallani, azon megszólalni. 

dsc_5195_vanya_bacsi_ki.JPGVánya bácsi (fotó: Sándor Levente)

Mennyiben más egy magyar többségű városban színházat csinálni, mint ott, ahol a magyarság kisebbségben van? 

A vegyes etnikumú városokban az a kihívás, hogy a szembenállás világát miként lehet átalakítani az együttműködés világává. A székelyföldi magyar túlsúly is csalóka, hajlamosak vagyunk leválni a nagytérségi realitásokról, pedig minden magyar (és nem magyar) belterjesség  - akár magyarországi, akár erdélyi - zsákutca! Mi most készülünk bevezetni bizonyos számú előadásunk román feliratozását, hogy nyissunk a városunkban sokszor rejtőzködve élő román közösség felé. 

Milyen szerepet tölt be a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a romániai magyar színház életében? 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a romániai színházi élet egyik fontos palánta-neveldéje. Sajnos a fiatalok körében Erdélyben nincs akkora kereslet a színi pálya iránt, mint Magyarországon. Lehetne a nagy számok törvényére hivatkozni, de azt hiszem, a magyarázat még ennél is bonyolultabb. Kisebb körből kisebb eséllyel lehet meríteni. Az egyetemi struktúra sem rugalmas. A tanári állások száma a diáklétszámtól függ, a képzés is könnyen gyáripari jellegűvé válik. A tanári karban generációváltás volt, sokan most tanulnak tanítani, ami végződhet jól is. Az erdélyi egyetemi oktatásban létszükségletnek tartom a magyarországi kapcsolatok ápolását, a magyarországi szellemi potenciál és oktatási tapasztalat becsatornázását. Derűs fordulata a történelemnek, hogy a marosvásárhelyi akkreditált egyetem magyar osztályainak diákjai már zömmel magyarországiak. A MME mindemellett törekszik arra, hogy tágabb értelemben vett régiónk színháztudományi központja legyen. 

dsc_2764_hippolyt_a_lakaj_ki.jpgHippolyt, a lakáj - A Csíki Játékszín előadása Kisvárdán (fotó: Sándor Levente)

Kielégítő-e az együttműködés a honi és a határon túli magyar színházak, színházi világ között? 

Kezdetben azt gondoltuk, hogy a magyarországi és az ország határán túli magyar színházak egymásra találásának folyamata töretlen lesz, hogy a fejlődés iránya az egységes magyar színházi élet” kialakulása felé mutat. Ez naivság volt. Lennie kell sok összekötő csatornának, de valamiféle egységesség nem is lenne életszerű, főleg ha azt valamilyen ideológia mentén, felülről irányítva próbálnánk megteremteni. A szívemhez legközelebb álló kapcsolatunk például a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal alakult ki, véletlenül. Évekkel ezelőtt egy Csíkszeredát felfedező dunaújvárosi küldöttség arra lett figyelmes, hogy a Csíki Játékszín épülete stílusában közeli rokona városuk színházépületének. Bekopogtak. Így kezdődött, aztán évekig jártunk egymáshoz előadásainkkal, legutóbb az idén májusban A revizort játszottuk a Bartók bérletrendszerében. Ma már kialakult rendje van a határfüggetlenül munkát vállaló művészek mozgásának. Sok erdélyi művész pályája kötődik magyarországi színházakhoz és egyre több, főleg Romániában diplomázott magyarországi fiatal szerződik erdélyi társulatokhoz. 

Miért fontos, hogy a határon túli magyar színházaknak is legyen egy találkozójuk Magyarországon? 

A kilencvenes években a határon túliak magyarországi találkozása létkérdés volt. Aztán ebben a szférában is válságtünetek jelentkeztek, mindenki saccolta, hogy még meddig őrizhető meg a kisvárdai találkozó. A fórum azonban - se veled, se nélküled - negyedszázadon át nem halt el, most úgy tűnik, új lendületet kap. Mai magyar színházi életünk leírásának ezt a címet lehetne adni: Miért nem szűnik meg Kisvárda? Vágyak és frusztrációk, befogadások és elutasítások, sok és sokféle tapasztalat, őszinte emberi ambíciók és politikai fondorlatok, nagyságok és kicsinységek fonódnak itt egybe. 

dsc_1645_a_revizor_1_ki.JPGA revizor (fotó: Sándor Levente)

Van-e jelentősége annak, hogy versenyeznek az előadások? 

Én nem vagyok híve az előadások versenyeztetésének, mert az előbb-utóbb kontraproduktívvá válik. Az igazi nagy fesztiválokon nincs verseny. Ezek olyan magas színvonalúak, hogy oda bekerülni, az a díj. A kooperációt előbbre tartom a kompetíciónál. A verseny könnyen öncéllá válik, bevonzza az esztétikán kívüli ajzószereket, szembefordítja egymással a résztvevőket, korlátozza az alkotói szabadságot, mert egyetlen egy érdem van, a győzelem. Ezt egyszer, tíz évvel ezelőtt már szóvá tettem. Lehet, hogy nincs igazam, mert Kisvárdán azóta is versenyeztetnek. 

Mit jelent Kisvárda az ön számára? Milyen személyes emlékei vannak a kisvárdai fesztiválokról? 

Kisvárda számomra főleg több mint huszonöt év emlékeit jelenti. A kezdet mámorát. A sok kedves helybéli ismerőst, szervezőket, munkatársakat. Színészek arcát, hangját, kik közül sokan már nincsenek. Az én elmúlt huszonöt évem is leírható ezzel: Miért nem szűnik meg bennem Kisvárda?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr568821856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása