7óra7

Kisvárdai napló – 4. rész

Kisvárdai napló – 4. rész

2016. 06. 27. | B. Kiss Csaba

Véghajrájába fordult a kisvárdai fesztivál: a versenyprogram utolsó napján eljutottunk a mélypontig, de egy Lars von Trier-darabbal végül jó lezárást kapott a találkozó.

Mind saját benyomásaim, mind az előadás után hallott szófoszlányok és beszélgetések alapján a pénteki napon elérkeztünk a kisvárdai fesztivál mélypontjához, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégjátékához. Ritka, hogy az ember a 7óra7 pontozási rendszere alapján 1 pontos előadást lát, hiszen legtöbbször még a legrosszabb vásári bohózatban is találni egy-két értékelhető mozzanatot. A Garaczi László és Toepler Zoltán által írt, Barabás Árpád és Zakariás Zalán által (nem) rendezett előadás azonban még a bóvli kategóriából is kilóg - lefelé.

brahms.JPG          Brahms és a macskák (fotó: Jakab Lóránt)

A Brahms és a macskák egyszerre akar minden lenni, és lesz a nagy semmi. Mint kiderül, a játék szerint egy ősbemutató nyilvános próbáján vagyunk felkészületlen színészekkel, ideges rendezővel, félkésznek sem mondható előadással. Nyilván értjük, hogy egy szétesett előadást mutatnak be, de ettől még a tényleges előadásban kell legyen koncepció és a rendezésnek valamilyen nyoma. Itt ezekkel nem találkozunk. Egymáshoz sehogy sem kapcsolódó, különböző stílusú jelenetek füzérét látjuk, ami kaotikus eklektikát eredményez, miközben az egyes jelenetek is rosszabbnál rosszabbak. Emellett a színészek képtelenek úgy szólni a közönséghez, hogy az ne tűnjön maga is megjátszottnak, pedig az egészet még menthette volna, ha legalább egy kicsit interakcióba tudtak volna kerülni a publikummal. Így viszont nem mentette semmi.

Hogy újabb Székely Csaba-darab érkezik Erdélyből, abban semmi meglepő nincs. A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Bánya-trilógia szerzőjének legújabb, A Homokszörny című drámáját vitte színre Nagy Botond rendezésében. A darab öt férfi és öt nő történetein keresztül próbál mondani valamit a kommunikációképtelenségről, az elidegenedettségről, de nem nagyon sikerül túljutnia a sablonokon. A Bocsárdi László osztályában nemrég végzett Nagy Botond a kezdő rendezőkre jellemző módon elsősorban azt akarja megmutatni, hányfajta húron képes játszani, így az abszurd jelenettől a táncshow-ig kapunk mindent, ami csak színházban előfordulhat. A sokat markolásnak ebben az esetben is keveset fogás a vége, a három óránál is hosszabbra nyúló előadás egy idő után nagyon megterhelővé válik.

homok_1.JPG           A Homokszörny (fotó: Jakab Lóránt)

Ugyanakkor a jelenetek többsége önmagában működik, a fiatal rendező technikailag jól oldja meg őket, csak az egész előadás koherenciáját nem tudja megteremteni. Az sem könnyíti meg a dolgát, hogy Székely Csaba ebben a drámájában jóval rendszertelenebb dramaturgiát használ, mint a Bánya-trilógia darabjaiban. Nagy Botond birtokában van a szakmai erényeknek, és ha lenyesegeti a vadhajtásokat, jóval sikerültebb előadásokat is láthatunk majd tőle.

hullamtores_ok.JPGAz amerikai Tom Dugdale viszont már nem kezdő rendező, és a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal sem először dolgozik. Ezúttal Lars von Trier filmjét, a Hullámtörést vitte színpadra a Magyar Színház egy korábbi, Guelmino Sándor és Gecsényi Györgyi által írt szövegkönyve alapján. Az előadást a kisvárdai vár színpadán kialakított stúdiótérben láthattuk. A balesete miatt mozgásképtelenné vált Jan feleségének, Bessnek sajátos önfeláldozás-történetéhez mindenekelőtt kiváló Bessre van szükség, aki Pethő Anikó személyében adott is. Ha másért nem, az ő alakítása miatt mindenképp érdemes megnézni az előadást.

(Hullámtörés - Pethő Anikó / fotó: Jakab Lóránt)

A Hullámtöréssel a Magyar Színházak XVIII. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramja véget ért. Összességében azt mondhatom, minőség tekintetében ennyire szórt programot még egyetlen fesztiválon sem láttam, és éppen a versenyprogram előadásai között volt a legnagyobb minőségbeli különbség. Elsőre szinte felfoghatatlan, hogyan férhet meg egymás mellett a székelyudvarhelyiek minősíthetetlen Brahms és a macskákja az elmúlt évek egyik legjobb magyar nyelvű előadásával, A nyugalommal. Bár érthető és akceptálható az a koncepció, hogy minél több határon túli kőszínházból jöjjön egy előadás, és lehetőleg ne operett vagy bohózat, hanem valami művészileg izgalmasabb, de ilyen koncepció mellett nem a legszerencsésebb versenyeztetni egymással az előadásokat, mert egy versenyprogramnak mégis inkább a minőségről, mint a reprezentációról kellene szólnia.

a-nyugalom-2-foto-radu-afrim_ok.jpgA nyugalom

Ennek ellenére most én is értékelek. A versenyprogram legjobb előadása kétségtelenül A nyugalom volt: ennyire erőteljes és profi munkát ritkán látni magyar színpadon. Radu Afrim mellett Sardar Tagirovsky nyújtott még kiemelkedő rendezői teljesítményt, aki két különböző társulattal két teljesen különböző, de egyaránt magas színvonalú produkciót hozott el. A nyugalom, Az eset és az Úrhatnám polgár mellett a versenyprogramból még két előadást tudnék kiemelni: Mezei Kinga Piaf-menetét és a kolozsváriak Hullámtörését. Sorin Militaru Sirályában a koncepció mindenképp értékelhető és értékelendő volt, még ha maga az előadás nem is tudott felnőni ehhez. A többi produkció viszont nem ütötte meg azt a szintet, ami ideális esetben egy versenyprogramba kerüléshez kellene.

urhatnam_palffy.JPG           Úrhatnám polgár - Pálffy Tibor (fotó: Jakab Lóránt)

A színészek közül Bányai Kelemen Barna (A nyugalom), Pálffy Tibor (Úrhatnám polgár), Mezei Kinga (Piaf-marche / Piaf-menet) és Pethő Anikó (Hullámtörés) alakításai voltak a legjobbak. Társulatként a legjobb teljesítményt a Nagyváradi Szigligeti Színház színészei nyújtották Az esetben. Díszletben nálam egyértelműen Adrian Damiannak A nyugalomhoz tervezett vizesárkos szobabelsője vitte el a pálmát, jelmezben Bajkó Blanka Alíz Úrhatnám polgárhoz készített ruhái, a legjobb zene pedig szintén az Úrhatnám polgáré volt Bartók Györgynek köszönhetően. A kísérőprogram kiemelkedő előadása a Fade-out a marosvásárhelyi András Lóránt Társulattól – erről a kompániáról még bizonyosan fogunk hallani.

E sorok írása után értesültem a szakmai zsűri döntéséről. Mondanám, hogy a díjazottak listája és az én szubjektív listám közötti hasonlóság csak a véletlen műve, de a  díjazott előadások minden tekintetben annyira kiemelkedtek a programból, hogy – azt hiszem – nehezen is lehetett volna nagyon más döntésre jutni.

Kapcsolódó

Kisvárdai napló 1.
Kisvárdai napló 2.
Kisvárdai napló 3.
Interjú Sardar Tagirovskyval
A nyugalom Marosvásárhelyről és a sepsiszentgyörgyi Úrhatnám polgár tarolt Kisvárdán

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr208847574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása