7óra7

Két előadással szerepel az Aradi Kamaraszínház a 23. ATELIER-en

Két előadással szerepel az Aradi Kamaraszínház a 23. ATELIER-en

2016. 06. 28. | 7óra7

A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című radikális stand up tragedy és a Tündéri című minimál-szürreál musical került be a nemzetközi színházi fesztivál programjában.

Az Aradi Kamaraszínház koprodukciói az egyedüli magyar előadások a huszonharmadik alkalommal, Nagybányán megrendezésre kerülő nemzetközi seregszemlén, ahol többek között román, bolgár, belga, ukrán és francia társulatok vesznek részt.

tunder_nagy_ok.JPGTündéri - Harsányi Attila, Éder Enikő, Tege Antal (fotó: Aradi Kamaraszínház)

A Theo Heghelegiu Tündéri című drámájából készült előadás az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója. Alapszituációja szerint két férfi egyensúlyoz e világ és a túlvilág között.  Az előadás szereplői Harsányi Attila, Tege Antal és Éder Enikő, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, rendezője Tapasztó Ernő.

A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című számos díjat és elismerést elnyert produkció főszerepét Harsányi Attila játssza, rendezője Tapasztó Ernő. Az előadás egy "pofátlanul menő és szabadon pörgő, a Ponyvaregény és A Wall Street farkasának fílingjét idéző ámokfutás, ugyanakkor egzisztencialista vita, Istennel folytatott per".

sex_jonagy_ok.JPGSex, drugs, gods & rock ’n’ roll - Harsányi Attila (fotó: Aradi Kamaraszínház)

A huszonharmadik kiadásához érkezett kísérleti színházi fesztivált, az „Ateliert” 1992-ben Radu Macrinici dramaturg alapította Sepsiszentgyörgyön, majd 13 kiadás után az Andrei Muresanu színháztól való távozásával Segesvárra, Nagybányára és Szatmárra költöztette, majd újra Sepsiszentgyörgyön rendezték meg, hogy végül ismét Nagybányára kerüljön. Radu Macrinici elmondta, az “Atelier” a legrégebbi színházi fesztiválok közé tartozik, és már alapításakor azt a célt fogalmazták meg, hogy kísérleti előadásokon keresztül a új színházi nyelvezeteket mutassanak be a közönségnek.

Forrás: Aradi Kamaraszínház

Kapcsolódó

Harsányi Attila a legjobb színész Pitesti-en
Az Aradi Kamaraszínház két díjat is elhozott a MOST FESZT-ről
Harsányi Attila Bukarestből is díjjal tér haza

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr878851828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása