7óra7

Shakespeare a világ minden tájáról

Shakespeare a világ minden tájáról

2016. 07. 20. | B. Kiss Csaba

A drámaköltő halálának 400. évfordulójára is emlékező XII. Shakespeare Fesztivál fő attrakciója Koršunovas Szeget szeggelje volt, ezen kívül láthattunk három Hamletet és egy V. Henrik-monológot.

A gyulai Shakespeare Fesztivál a MITEM két évvel ezelőtti indulása előtt az ország egyetlen nemzetközi színházi fesztiválja volt – ha jelentős rendezők műveit akartuk látni, a Békés megyei városba kellett vennünk az utat. Megfordultak itt Peter Brook, Andrei Şerban, Luk Perceval, Silviu Purcărete, Eimuntas Nekrošius vagy éppen Robert Sturua rendezései, nagyon ritkán egy-egy rendező maga is. Shakespeare-produkciókat láthattunk a világ minden tájáról: Chilétől Dél-Koreáig, Nagy-Britanniától Ausztráliáig, Örményországtól Japánig, Litvániától Kínáig vagy éppen Grúziától Zimbabwéig – az összes kontinens képviseltette magát ebben a határszéli kisvárosban.

szeg_2.jpgSzeget szeggel (fotó: Shakespeare Fesztivál)

Idén három európai ország – Szlovákia, Lengyelország és Olaszország – mellett Japánból és Ausztráliából jött egy-egy produkció, tehát a földrajzi sokszínűségre most sem lehetett panasz. Az öt előadás három Shakespeare-művet dolgozott fel: láthattunk egy Szeget szeggelt, egy V. Henriket és három Hamletet. A személyi mérleg: két egyszereplős, egy két-, illetve háromszereplős és egy sokszereplős előadás. Az impozáns Szeget szeggel mellett tehát négy kevés szereplőt és kicsi díszletet megmozgató, kisebb produkciót láthattunk – az anyagi és a technikai lehetőségek is szűkösek egy MITEM-hez hasonló, nagy fesztiválhoz képest.

Szinte nincs olyan év, hogy legalább egy Hamlet-produkció ne érkezzen a Shakespeare Fesztiválra, és nem volt ez idén se máshogy. A „feldolgozás” kifejezés igencsak indokolt itt, hiszen egy, két és három színészre meghúzott változatát láthattuk a dán királyfi történetének, az egyikben ráadásul a dán királyfi nélkül. A legjobb közülük a szlovákiai Kontra Színház előadása volt, Peter Čižmar és a magyar Cibula Péter szereplésével, Klaudyna Rozhin rendezésében. Az előadás mondhatni hagyományos módon írta át a shakespeare-i szöveget: a főbb szereplőket megtartották, de úgy dolgozták át, hogy egy jelenetben csak két szereplő legyen (kivéve a Rosencrantz és Guildenstern-jeleneteket, de ők amúgy is egynek számítanak). A két színész kiválóan lépdel át egyik szerepből a másikba, és igen erős jeleneteket hoznak össze együtt. Az effajta eszköztelen előadások kulcsa a jó színész, és mivel ez a feltétel teljesül, csalódnunk sem kell az előadásban.

hamlet_2.jpgHamlet (fotó: Shakespeare Fesztivál)

A japán színésznő, Aki Isoda Ophélia jeleneteit hozta el a Hamletből monodráma formájában. A nézőnek – legalábbis nekem – több befogadói nehézséggel is meg kellett küzdenie. Mindjárt azzal, hogy a szinte még kamasz lányt itt egy, még a sűrű arcfesték alatt is láthatóan nem fiatal – mint az előadás után kiderült, 82 éves – színésznő alakítja. Ha ezen sikerül túltennünk magunkat, jöhet a kulturális távolságok legyőzése, ami még nehezebb feladatnak tűnik. A japán kabuki színháznak ugyanis megvan a maga sajátos jelrendszere, amit egy japán néző könnyen dekódol, de egy európainak már el kell magyarázni a részleteket, ahogy az előadást követően egy, a témával foglalkozó angol doktori hallgató meg is tette. Bár a Shakespeare Fesztivál látogatói már nem először láthatnak távol-keleti előadást – egy japán no színházi, két dél-koreai és egy kínai produkció is érkezett már ide – a kulturális távolságok leküzdése nem mindig bizonyul könnyűnek. Ugyanakkor – érzésem szerint – egy ilyen Ophéliára szűkített Hamletben túl kevés anyag van egy teljes értékű előadáshoz, úgyhogy lehet, hogy ennek a produkciónak az egyetlen érdekességét a valódi kuriózumvolta jelentette.

oph.jpgOphélia - Aki Isoda (fotó: Shakespeare Fesztivál)

Az olasz Piccolo Compagnia della Magniola előadása szintén alaposan leszűkítette a Hamlet viszonyrendszerét: itt ismét Ophéliát láthattuk, csak most Hamlettel együtt, valamint Gertrudot, szintén Hamlettel. A HAMM-LET (Tanulmány a falánkságról) című produkció ugyanis Hamletnek a két nőhöz való viszonyát vizsgálja közös jeleneteik megidézésével. A Gertrudot is játszó Giorgia Cerruti rendező azonban nem fogta annyira vissza magát, mint Shakespeare: Hamletet már-már élvhajhász módon szenvedélyes figurának mutatja, ahogy anyját is, aki hatalmas esküvői tortát „zabál” egyik monológja alatt.

Az előadás eszközrendszere néhol túlzónak, hatásvadásznak tűnik, például a mintegy prológusként odatett őrök jelenetében, ahol Bernardo, Francisco és Horatio a kísértetként mászkáló szellemről beszélgetnek. Itt három állatmaszkba bújt figura ordibálja el a dialógokat, de hogy miért van erre szükség, számomra nem derült ki. Ezek a betétek azt mutatják, mintha Cerruti nem bízott volna eléggé a színészi erőben, pedig bízhatott volna, ugyanis a Hamlet–Ophélia- és Hamlet–Gertrud-jelenetek a hatásvadász eszközök nélkül is épp elég erősek. Olykor a hatásra törő elemeket használó jelenetek is jól működnek: Ophélia például úgy fúl vízbe, hogy ásványvizes palackokból tölti a torkába a vizet. Minden túlzása ellenére összességében izgalmas Hamlet-értelmezést kaptunk.

hamm-lett.jpgHAMM-LET (fotó: Shakespeare Fesztivál)

Brett Brown ausztrál színész Philip Parr rendezésében az V. Henriket hozta el Gyulára; egész pontosan a IV., az V. és a VI. Henrikből V. Henrik király monológjává átgyúrt produkciót. A francia hadsereget Agincourt-nál legyőző uralkodót láthatjuk, ahogy király lesz, ahogy készül a csatára, majd ahogy győztesként elnyeri a francia királylány kezét. A díszlet mindössze egy tábori ágy, a kellék egy lepedő, néhány vödör és tálka, illetve valamennyi újságpapír, amiből Brown a király koronáját vágja ki. Az ausztrál színész igen szép angolsággal adta elő a shakespeare-i monológokat, és a produkció már csak ezért is inkább szavalásként volt értelmezhető, mint színházi előadásként, a közönség néhány tagjának kisebb mértékű bevonása ellenére is.  

Végül, de korántsem utolsó sorban a fesztivál nemzetközi programjának fő attrakciójáról, Koršunovas és a Lengyel Drámai Színház Szeget szeggel című előadásáról. Ezt a Shakespeare-darabot meglehetősen ritkán játsszák nálunk, olyannyira, hogy mint Nádasdy Ádám elmondta, ennek az előadásnak  a feliratozása volt saját fordításának a „premierje”. Pedig korántsem érdektelen szövegről van szó: a Bécs vezetését ideiglenes elnyerő Angelo egy, kvázi a robespierre-i előképének is beillő totális diktatúrát hoz létre, az erény terrorját, ahol a legkisebb vétségért is halál jár. Angelo nem egyszerűen drákói törvényeket érvényesít, ő az erény nevében üldözi, és minden eszközzel irtja a bűnt, ama mottó alatt, hogy az ember fejében lévő bűnös gondolatok az ember fejével együtt távolíthatóak el legjobban. Shakespeare előtt ilyen típusú erénydiktatúrára csak Savonarola Firenzéjében volt példa; elméletben és gyakorlatban majd a jakobinusok valósítják meg a maga teljességében. Az erény őre, Angelo persze maga is feslett: miközben házasság előtti szexért akasztatná fel szerencsétlen Claudiót, ő nem átallná annak apácának készülő húgát, Izabellát megbecsteleníteni.

szeg_1.jpgSzeget szeggel (fotó: Shakespeare Fesztivál)

Koršunovas ehhez az erősen politikai darabhoz erősen politikai díszletet talált ki: egy parlament üléstermét, sőt, mindjárt a lengyel Szejmét, ami Varsóban már önmagában igen erős üzenet lehet, de minden olyan országban jól értelmezhető, ahol ismert a népképviselet és a törvényhozás ilyen formája. Ez az ülésterem egyszerre a gátlástalan hatalom és a határtalan fertő színhelye: itt uralkodik Vincentio herceg, majd a helyetteseként Angelo, de itt űzi a kuplerájfőnöknő Keféné és a kerítő Pompó is a maga ügyleteit. Mondhatnám, Koršunovasnak ezen felül sok dolga nincs is, a díszlet önmagában kellő mennyiségű asszociációt ébreszt, jól lehet vele érzékeltetni a fent és a lent különbségét, és tökéletes terepet nyújt az első felvonás tárgyalási jelenetének vagy éppen a herceg végső igazságszolgáltatásának.

Ez a díszlet egyszerre konkrét és absztrakt. Konkrét, hiszen jól felismerhetően egy parlamenti üléstermet ábrázol, de absztrakt is, hiszen a dráma legkülönbözőbb helyszíneinek kell egyszerre teréül szolgáljon. Koršunovas ötletesen alkalmazza a különböző jelenetekre, miközben a díszlet konkrétsága mintha be is határolná rendezői elképzeléseit. Hiszen a díszlet már maga is értelmezés, méghozzá elég világos értelmezés, és mintha gátolná, hogy a rendezői interpretáció a szereplők viszonyainak szintjére is elég erőteljesen lehatoljon. Ezen a szinten végeredményben Koršunovas rendezői víziója kevésbé izgalmas: hagyományos színpadi történetmesélést látunk, néha egy-egy semmiből jövő és koherens egészbe illeszkedni nem tűnő jelenettel (mint az elején a herceg álma, a vége felé a fél perces orgia). Így a Szeget szeggel egy értelmezési láncolatra felhúzott, inkább állító, mint kérdező előadássá válik, inkább egy megbízhatóan jó, mint kiemelkedő rendező képét nyújtva Koršunovasról.

szeg_3.jpgSzeget szeggel (fotó: Shakespeare Fesztivál)

A Shakespeare Fesztivál nemzetközi programjában idén sem kellett csalódnunk: a produkciók színvonala igazán emlékezetes előadás hiányában is jó volt; láthattunk Shakespeare nyelvén megszólaló produkciótól kezdve világhírű rendező előadásán keresztül távol-keleti kuriózumig sok mindent. Örömteli az is, hogy a külföldi előadásokat sem csak a szakma látogatja (sajnos a „szakma” itt inkább a kritikusokat jelenti, mintsem a színházcsinálókat), hanem az évek során sikerült egy érdeklődő, „laikus” közönséget megnyerni a fesztiválnak. És ez talán mindennél többet jelent.   

Kapcsolódó

Világhírű rendező előadása Gyulán

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr168901480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása