7óra7

Amikor a színház olvas helyettünk

Amikor a színház olvas helyettünk

2016. 08. 02. | 7óra7

Hét olyan előadást ajánlunk, amely regényből született, és tesszük ezt a színházi élményért, nem pedig az olvasás ellen.

logo_top7_jo.PNG

A jég (Krétakör, Nemzeti Színház, Proton Színház)

Vlagyimir Szorokin, a kortárs orosz irodalom fenegyereke Magyarországon sem ismeretlen, műveiből nem egy előadás készült nálunk is. Mundruczó Kornél még a régi Krétakörrel vitte színpadra A jég című regényét, az előadást Alföldi Róbert rögtön kinevezése után a Nemzeti repertoárjára is fölvette, majd az ő távozásával Mundruczó Proton Színháza vette át, így visszakerült eredeti helyszínére, a Trafóba.

a_jeg_erdelymatyas_3.jpgA jég (fotó: Erdélyi Mátyás)

Mundruczó nem egyszerűen színpadra alkalmazta a regényt, hanem saját rendezői univerzumába integrálta Szorokin szövegét, teljesen önálló előadást teremtve, amely nem csak korunk társadalmáról fest lesújtó képet, hanem a XX. század történetét is elmeséli egy egészen sajátos szemszögből. A jég amennyire megbotránkoztató, olyannyira humoros, mindehhez pedig kiváló színészgárda járul Csákányi Eszterrel, Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel vagy Rába Rolanddal.

A nagy füzet (Forte Társulat)

Az idén A te országod című előadásuknak a POSZT versenyprogramjába való beválogatása miatt középpontba került Forte Társulat egyik legeredetibb alkotása Agota Kristof A nagy füzet című regényének színpadi adaptációja. A háború sújtotta Európa egyik szegletébe száműzött két ikerfiú története szikár, sajátosan humoros előadásmódban jelenik meg.

nagy_fuzet.jpgA nagy füzet

A színpadon a két fiú különböző zöldségek és tészták között véresen komolyan edzi magát a fájdalom és nélkülözés elviselésére, miközben pont az étel hiánya az, amivel talán a legjobban meg kell küzdeniük. A vidék, a fiúk életét meghatározó szereplők és problémák megjelenítését bámulatosan oldja meg az előadás, amit a színpadi mozgás a díszleten és jelmezeken kívül még tovább absztrahál. Az előadást 2013-as bemutatója óta még mindig játsszák, ami egy független produkciónál jól mutatja, hogy nem csak a szakma, de a közönség elismerését is elnyerte.

A nyomorultak (Madách Színház)

Kritikánkban hiányoltuk az idén bemutatott musical rendezői koncepcióját, ugyanakkor a Madách Színház előadásának (és úgy általában a Schönberg-Boubil kettős által jegyzett darabnak) az egyik legnagyobb érdeme az, hogy sikeresen ad keresztmetszetet nem csak Victor Hugo több mint ezer oldalas történetéről, de a korabeli francia társadalomról és világról is. A musicalszerzők világszerte szívesen nyúlnak témaként hosszú regényekhez, és sorra esnek bele abba a csapdába (Elfújta a szél, Monte Cristo grófja, stb.), hogy a történetvezetés követhetetlen, hiányos vagy épp a darabos vágások miatt olyan utalásokat tartalmaz, melyek az eredeti mű ismerete nélkül nem érthetőek.

nyomorultak_debreczeny_csaba_toth_attila.JPGA nyomorultak (fotó: Madách Színház)

A nyomorultak ezzel szemben önmagában is értékes, követhető, a kérdéseire válaszokat adó (vagy válaszokat sejtető) mű, és bár a regényhez képest egyes cselekményszálak és karakterek törvényszerűen vesztenek jelentőségükből, a darab a saját felvetéseire választ ad vagy sejtet úgy, hogy közben a regény szellemisége is konzisztensen megmarad. Schönberg zenéje pedig a musicalirodalom egyik legragyogóbb ékköve, amely minden egyéb eszköz nélkül is kifejező – más eszközökkel együtt azonban még hatásosabb.

(Az előadás szeptemberben és októberben folyamatosan látható a Madách Színházban.)

A nyugalom (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)

Bartis Attila regényével anno Alföldi Róbertnek volt egy kevéssé sikeres filmes próbálkozása, most pedig Radu Afrim román rendező hozta közös nevezőre a szerző Anyám, Kleopátra című színdarabjával – amiből egy különleges előadás született. Afrim rendezése az álomszerűség és a részletező realizmus határán meséli el egy anya és a fia egymást és önmagukat emésztő, mérgező kapcsolatát.

nyugalom_banyai_kelemen_barna_jakab_lorant.JPG            A nyugalom (fotó: Jakab Lóránt)

A tárgyak ezrével zsúfolt, részben vízzel borított játéktér festménybe illő, mozdulatlan grandiózussága ellenére kiváló alakítások számára szolgál élő helyszínként. B. Fülöp Erzsébet Anyája fiatalasszonyból anyadémonná válva üli meg a teret, Bányai Kelemen Barna fiúként egy pattanásig feszülő arcon folyamatosan formálódó nyugalommaszk megrázó történéseit játssza végig minden színészkedés nélkül, Kiss Bora pedig barátnőjeként tárja elénk a hendikepes párkapcsolatba vetett hitét, kétségeit és kudarcát.

A különlegesség egy előadás esetén nem mindig jelent értéket, főként, ha önmagában áll – itt azonban már önmagában is azt jelenti, és nem is áll magában. A nyugalom egy közel háromórás látomás, a legritkábban látható színházi minőség.

Száll a kakukk fészkére (Orlai Produkciós Iroda)

Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regénye nem véletlenül vált olyannyira népszerűvé: mindenkit érdeklő, de a legtöbbünk számára ismeretlen és furcsa világot mutat be, egy elmegyógyintézet világát, olyan emlékezetes figurákat teremtve meg, mint a szabályokat nem ismerő R. P. McMurphy, az ezeket nagyon is jól ismerő Ratched nővér, vagy a kisebbrendűségi komplexusban szenvedő indián Góliát, Bromden törzsfőnök.

szall_a_kakukk_szabo_kimmel_robert_gabor_peterffy_bori_toldy_miklos.JPGSzáll a kakukk fészkére (fotó: Toldy Miklós)

A regény minden ízében tökéletes, ezért ha filmre vagy színpadra viszik, elrontani ugyanolyan nehéz, mint túlságosan elszakadni az eredetitől. Znamenák István rendezése nem is akar elszakadni tőle, sőt, Dale Wassermannak nem sokkal a regény megjelenése után írt, ahhoz hűen ragaszkodó drámaváltozatát vitte színre a Belvárosi Színház színpadán. Bár a regény ismerőinek a Péterfy Bori, Szabó Kimmel Tamás és Kocsis Pál nevével is fémjelzett előadás nem sok meglepetést tartogat, csalódniuk sem kell benne: szerethető és élvezetes produkció született. (Kritikánk itt olvasható.)

(Az előadás a Gyulai Várszínházban augusztus 2-án, a Városmajori Szabadtéri Színpadon pedig augusztus 23-án látható.)

Tükörváros (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ)

Daledon király uralkodása idején a város még a bölcsesség és a boldogság birodalma volt, mígnem leghűségesebb barátja meg nem ölte őt, és el nem lopta tőle a Napkövet. A Kerekasztal Mikó Csaba mesés regényéből olyan játékot hozott létre kisiskolásokkal, amelyben a játszótársak nem csupán követik és lereagálják a történéseket, de egyes pontokon ők maguk irányítják.

tukorvaros_jo_kuti_fruzsina-fotoja.jpg            Tükörváros (fotó: Jókuti Fruzsina)

Kárpáti István rendezése – egy szellemes, ámde vészjósló bábos játék és a legkülönfélébb, akciófilmes halálnemek bizarr katalógusa mellett - kiváló ritmusérzékkel szörfözik a komorabb mélység és a feloldó humor vigassága között. A Kerekasztal színész drámatanárai pedig egyszerre elevenítik meg a történet főhőseit és tartanak benne egy izgalmas játékban egy osztálynyi gyereket.  Akik mindeközben a saját bőrükön és döntéseiken keresztül tapasztalhatják meg a hatalmaskodó és a demokratikus hatalom közötti különbséget.

Züfec (k2 Társulat)

Az egyre nagyobb közönségsikereket elérő, fiatal tagokból álló k2 Színház Züfec című előadása a lehető legjobb értelemben vett agymenés a pályakezdő színházi alkotók megpróbáltatásairól. Mindennek alapja Bulgakov Színházi regény című munkája, melyet a társulat saját képére formál.

zufec.jpg          Züfec (fotó: Mészáros Csaba)

Így a fiatal író első drámájának egy nagy „moszkvai” színházban való bemutatásáért folytatott küzdelmét kikacsintások, színházi és társulati önreflexív utalások teszik még izgalmasabbá. A jobbnál jobb színházi megoldások mellett a színészek a legkülönbözőbb szerepekben mutatják meg sokoldalúságukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308929380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása