7óra7

„A nézők is élvezik, ha a mi szemszögünkből láthatják a színházat”

„A nézők is élvezik, ha a mi szemszögünkből láthatják a színházat”

2016. 08. 23. | DicsukD

Lévay Viktória szerint a jó vígjátékhoz az igényes színészi játék mellett a közönség tisztelete is szükséges.

Közeledik a szeptember 17-ei Színházak Éjszakája, mi pedig ennek apropóján bemutatjuk a programban résztvevő színházakat. Ezúttal a Játékszín kerül sorra.

A Játékszín a 2012-es átalakulása óta immár negyedik éve működik magánszínházként. Azóta, hogy újranyitotta kapuit, több átalakuláson is átesett a Teréz körúti teátrum: a földszinti társalgóhelyiséget egybenyitották a régi büférésszel – a Művészbejáró elnevezésű klubban helyet kapott egy kis pódiumszínpad is.

jatek_csoport.JPGBár az utóbbi időben a Játékszín szélesítette műsorkínálatát (jó példa erre a sikeres Virágot Algernonnak-előadás), a színház repertoárját alapvetően az ismert színészek fémjelezte vígjátékok jellemzik. A Játékszín egyik vezető színésznője, Lévay Viktória szerint a jó vígjátékok egyik legfontosabb összetevője a kiemelkedő színészi játék. „Bár sokan azt gondolják, ez a könnyebb műfaj, vígjátékot is csak őszintén lehet játszani. Tisztelni kell a közönséget és muszáj törekedni a minél igényesebb előadásokra” – vallja Lévay Viktória.

jatekszin.JPG

A Játékszín 2015-ös Színházak Éjszakájára összeállított programjában helyett kapott többek között kulisszajárás és egy „hátulról” megtekinthető Szőke ciklon is. Lévay Viktória szerint e programok révén sikerül megmutatniuk a közönségnek, hogy annak érdekében, hogy a nézőtéren minden könnyednek és szórakoztatónak látsszon, a színfalak mögött komoly erőfeszítéseket tesznek. Nemcsak a színészek, hanem a háttéremberek munkája is igen jelentős: velük együtt lesz teljes egy-egy előadás.

Számomra is meglepő volt, hogy a kulisszák mögé milyen sokan szeretnének bepillantást nyerni. Izgalmasnak találják az érdeklődők, hogy a színészek szemszögéből láthatják a színházat. Rengeteget kérdeztek: kihasználták a lehetőséget arra, hogy megismerhessék a mi világunkat, és az alapján, amit láttunk, nagyon jól is érezték magukat” – emlékezett vissza Lévay Viktória a tavalyi Színházak Éjszakájára.

pri_1.jpg             Lévay Viktória a Primadonnák című előadásban

Persze a Színházak Éjszakáján nem csak a nézők ismerhetik meg a színházakat különleges oldalakról: a színészek számára is remek alkalom, hogy nem megszokott módon találkozzanak a közönséggel. Lévay Viktória szerint, bár sokszor az előadásokat követő taps és az ismerősök által mondott vélemények is jó visszajelzést jelentenek számukra, eddigi tapasztalatai szerint a Színházak Éjszakája ebből a szempontból is különleges. „A korábbi években sok néző közelített hozzánk nagyon nyitottan – jó volt közvetlenül is kommunikálni velük. Számomra ez jelenti a legnagyobb élményt a Színházak Éjszakája során” – tette hozzá a színésznő.

A 2016-os Színházak Éjszakájára jegyek itt kaphatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9011357566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása