7óra7

Pillanatvadászok nagy pillanatai

Pillanatvadászok nagy pillanatai

2016. 08. 31. | 7óra7

Kollégánk, Toldy Miklós előadásfotói is láthatóak a FényKépSzínház elnevezésű kiállításon, amelynek a megnyitója szeptember 5-én lesz a Visegrádi utca 6. szám alatt, a XIII. kerületben.

A szeptember 6-tól 20-ig tartó, délután 3 és este 7 óra között látogatható kiállításon Toldy Miklós mellett Puskel Zsolt, Gergely Bea, Kolbe Gábor és Hunyady Margit színházi tárgyú felvételei szerepelnek.

kiallitas_ok.JPGFényKépSzínház (fotó: Toldy Miklós)

- Civilben ügyvédkedem, az ott tapasztaltakból jó átlépni ​​ a színház által közvetített valóságba – mondta a miértet firtató kérdésre Toldy Miklós. - Gyerekkorom óta érdeklődöm a rajz, a festészet iránt.  8-10 éve számítógépes programokkal rajzolok, és ennek során merült fel, hogy a digitális fotók​ feldolgozása, festménnyé alakítása is izgalmas, kreatív feladat – folytatta a gondolamenetet.

- Aztán mint színházba járó rájöttem, hogy a színház  nem csak intellektuális kihívás, hanem nagyszerű fotótéma is:  gondolkodó alkotók érvényes üzenete a világról. Nagyon szeretném elkapni a pillanatot, hogy egy-egy fotóm is közvetítse ezeket a fontos értékeket – tudtuk meg a teljes történetet tőle.

platonov_ok.JPGPlatonov (fotó: Toldy Miklós)

- A kiállításon nem az egyébként is komoly marketinggel rendelkező „nagyszínházak”, hanem a méltatlanul reflektorfényen kívül maradó, kis költségvetésből gazdálkodó, de általam nagyra becsült, magas művészi értéket képviselő produkciók fotóival veszek részt – mondta a kiállítás anyagáról.

Mint bevallotta, az általa kiállított fotók közül a Balázs Zoltán rendezte Platonov egyik Ódry színpadi előadásán készült képre a legbüszkébb. A ki nem állított fotói közül pedig az Örkény Színház Mesél a bécsi erdő​ ​ című előadásán készült kép az egyik nagy kedvence: „Kifejezőnek tartom ezt a titokzatos képet. A zongorázó  kislány a darab elején megdöbbentő meglepetést okoz. Ezen a képen a meglepetés előtti pillanat látható.” 

mesel_ok.JPGMesél a bécsi erdő (fotó: Toldy Miklós)

A kiállítást Kanyó Béla fotóművész nyitja meg szeptember 5-én, délután 6 órakor. A megnyitó nem csak a szemnek, hanem a fülnek is kínál élményt: Bajovics Milán zeneszerző, hegedűművész zeneműve is hallható lesz, amelyet a kiállítás anyaga ihletett.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr3011664518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása