7óra7

„Ez akkora szégyen, amit nagyon nehéz lemosni a szakmánkról”

„Ez akkora szégyen, amit nagyon nehéz lemosni a szakmánkról”

2016. 09. 07. | Hajnal Márton

Hargitai Iván: „Ez nem rólunk szól, hanem a hatodik kerületiekről, a színészekről és a rendezőkről, akik tele vannak ambícióval. ”

Dörner György igazgatói újraválasztásáról, a pályázatok nyilvánosságra hozásáról és a színházi szakma kötelezettségeiről beszélgettünk Hargitai Ivánnal.

Mit gondolsz a döntésről?

Ez egy rossz döntés volt. Az Újszínház az elmúlt években rendkívül szűk keresztmetszetét adta a magyar klasszikus és kortárs daraboknak, amit a pályázati kiírás és az önkormányzattal való megállapodási szerződés alapján fölvállalt. A legnagyobb bűne azonban az, hogy érdektelen.

Meglepett a döntés?

afelkegyelmuolvaso_fekvo.jpg

Hargitai Iván A félkegyelmű olvasópróbáján (fotó: székesfehérvári Vörösmarty Színház)

Őszintén meglepett, mert a szakmában köztudott volt, hogy ez egy rosszul működő színház. A legdöbbenetesebb ebben az egészben a szakmai bizottságnak az állásfoglalása, amit a saját fülemmel hallottam, miszerint Dörner György pályázatát találták a legjobbnak. Ez akkora szégyen, amit nagyon nehéz lemosni a szakmánkról.  Többen azért írtak pályázatot, mert zavarba akarták hozni a szakmai kuratóriumot, és legalábbis megizzasztani a közgyűlést. Erős tippem volt, hogy Radó Denise fogja elnyerni ezt a színházat. Tévedtem, ennél bátrabb a fővárosi vezetés.

Változtathat az bármin, ha nyilvánosak lesznek a pályázatok? Megmozdulhat ettől a szélesebb közönség?

Miért érdekelné a szélesebb közönséget a vasutasok vagy a légi forgalomban dolgozók sztrájkja? Nem érdekli. A szakmát kéne, hogy érdekelje. Óriási vívmánya a magyar kultúrának az államilag finanszírozott színházi rendszer, hogy Nyíregyházától Szombathelyig Budapesten át nagyon sok ember elmegy egy közösségi helyre, és hol My Fair Ladyt, hol kortárs darabot, hol Shakespeare-t néz élőben. És ha ez az erő valamennyire egységes lenne, és a szakmaiság, illetve az objektivitás felé törekedne, nyomást tudna gyakorolni a politikára is.

Az előző kinevezéskor, amikor Márta István helyére Dörner György került, érzésem szerint összefogott a szakma.

hargitai_allo.jpgIgen, akkor nagy balhé volt. Bonyolult és szomorú pszichológia, hogy meg lehet szokni a botrányt, pláne ha évek telnek el.

Lehet egy nem nyertes pályázatnak bármiféle hozadéka vagy utóélete?

Nagyon merész reményeink vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt ha ez a pályázat vagy akár több pályázat valamilyen formában - mondjuk könyv alakban - megjelenik, akkor az már egy kordokumentum. Ha bárki beleolvas a többiekébe, akkor empatikus lesz velük szemben. Ráadásul azt gondolom, hogy a döntéshozók ujjában maradt egy pici tüske. Mégis csak egy öt-hatszáz milliós intézményről beszélünk. Ezt lehet rettenetesen felelősségteljesen használni, és el is lehet herdálni a pénzt. Hogyne lenne így haszna a nyilvánosságra hozott pályázatoknak, akár a döntéshozók, akár a szakma, de talán még a közönség számára is.

Más fórumon említetted, hogy szeretnél egy beszélgetést kezdeményezni a pályázás kapcsán.

Nagyon fontosnak tartottuk egymás között (Hargitai Iván Dobák Lívia, Koltai M. Gábor, Novák Eszter, Perczel Enikő, Selmeczi György és Szokolai Brigitta közreműködésével készítette el a pályázatát – a szerk.) már amikor a pályázatot megírtuk,  hogy akarunk egy beszélgetést erről az egész procedúráról. Például hogyan választják ki a szakmai bizottságot? Arra is kíváncsi lennék, hogy a szakmai bizottságban mennyire vannak képben az Újszínházzal kapcsolatban, és hányan ismerik mondjuk Novák Eszter, Koltai Gábor, Bodó Viktor vagy a k2 munkásságát, miközben arról döntenek, hogy alkalmasak-e vagy sem. A közgyűlésről már nem is beszélek. Ha veszek egy focistát, akkor legalább egyszer megnézem a pályán. Ha kinevezek egy rendezőt vagy egy csapatot, minimum, hogy megnézem pár munkáját. Nagyon nem örülök annak, hogy a szakmánkban egyre inkább érzelmi alapon és pártállás szerint dől el, hogy mi jó és mi nem.

Mindenesetre a hangodból úgy érzem, hogy nem lanyhult benned a küzdésvágy, mióta megtudtad az eredményt…

mesteresmargarita_fekvo.jpg

László Zsolt és Hargitai Iván A Mester és Margarita próbáján  (fotó: székesfehérvári Vörösmarty Színház)

Hála istennek, mindünknek van munkája. Ezen azonban néha érdemes felülemelkedni, és olyan pluszt vállalni, ami az egész színházi közgondolkodást jobbíthatja. Ilyenkor félre kell tenni a cinizmusunkat, a szkepszist, és bele kell vágni. Máshogy nem is lehetett volna megírni egy hetven oldalas pályázatot. Őszintén bíztunk abban, hogy az állampolgárok által megválasztott közgyűlés értelmesen, szakmai alapon dönt. Ez a demokrácia. Hogy végül ez nem így történt, nem nekünk rossz, hanem például a budapesti nézőknek, a budapesti diákoknak, akik így nem találkozhatnak egy újabb, izgalmas csatornán keresztül a kortárs vagy klasszikus magyar kultúrával. Ez nem rólunk szól, hanem a hatodik kerületiekről, a színészekről és a rendezőkről, akik tele vannak ambícióval.

Pályázol még az Újszínház élére öt év múlva, vagy akár máshova?

Nem vagyok egy notórius pályázó. A prózai tagozat vezetője vagyok a Vörösmarty Színházban Székesfehérváron. Nem azért adtam be a pályázatomat, mert ezzel a helyzetemmel elégedetlen vagyok, és feltétlenül egy másik helyre kellene mennem, hanem azért – és ezt Szikora János igazgatóval is megbeszéltem –, mert ez a kiírás egy kifejezetten izgalmas, kizárólag Pesten létrehozható színházról szólt. És úgy éreztem, hogy vannak olyan barátaim, akik szívesen részt vesznek egy ilyen kamikaze akcióban. Mert azt gondolják, hogy a kiírásban szereplő színháznak valóban lenne helye.

Hargitai Iván nyilvánosságra hozott pályázata itt érhető el.

Kapcsolódó

Interjú Fábián Péterrel és Benkó Bencével
Interjú Hudi Lászlóval

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr2511684403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.