7óra7

Erős évadon van túl az Operettszínház

Erős évadon van túl az Operettszínház

2016. 09. 16. | DicsukD

A Színházak Éjszakáján zenés és táncos programokkal és a korábbi években is népszerű backstage túrákkal is várja az érdeklődőket a színház.

Közeledik a szeptember 17-i Színházak Éjszakája, mi pedig ennek apropóján bemutatjuk a programban résztvevő színházakat. Ezúttal a Budapesti Operettszínház kerül sorra.

Amellett, hogy a Budapesti Operettszínház előadásai nagy közönségérdeklődéssel futnak – az elmúlt évadban több mint félmillió nézővel büszkélkedhetett a Nagymező utcai teátrum –, legutóbbi bemutatói szakmai szempontból is kifejezetten sikeresnek – korábbi kritikáinkat visszanézve megállapíthatóan az utóbbi évadok legsikeresebbjeinek – számítanak. Az elmúlt évadban két operettfelújítás és egy, a Miskolci Operafesztivállal koprodukcióban bemutatott, Zsótér Sándor által rendezett opera mellett a színház öt saját bemutatót állított színpadra.

sib_2_k.JPGSybill (fotó: Toldy Miklós)

Első premierjük a Raktárszínházban bemutatott Virágot Algernonnak volt. A Somogyi Szilárd által rendezett előadás önmagában nézve is sikerültnek számít, ám valódi fontossága a bemutató tényében rejlik: az Operettszínház elkezdte arra használni a stúdiószínpadát, amire az egy nagy, zenés színház esetében valóban való. Azaz kísérletezésre, a fiatalokat megszólító történetek bemutatására olyan műveken keresztül, amelyek nem igénylik a nagyszínpad biztosította látvány- és tömeglehetőségeket. A Virágot Algernonnak ilyen, és bár itt is vannak túlságosan villogó jelenetek, vagy épp élő fehéregerek, közel sem a szimpla szórakoztatni akarás jellemzi az előadást.

Decemberben Szabó Máté rendezésében Jacobi Viktor kevéssé ismert operettje, a Sybill került színpadra. „Üde színfoltja lehet a Budapesti Operettszínház repertoárjának, és ennek számos oka közül csupán az egyik, hogy Szabó Máté rendező vállaltan élő színházi műként nyúl a darabhoz” – jósoltuk az előadásról írt kritikánkban. Emellett hasonlóan fontos szempont az előadás kapcsán, hogy a társulat az évad során először, de nem utoljára bizonyította, hogy nem csak kiválóan énekelnek, de komolyabb színészi feladatokat is bátran rájuk lehet bízni.

vago_b_vago_zs.JPGMarie Antoinette (fotó: Budapesti Operettszínház)

Az évad nagyszabású musicalbemutatója a Lévay-Kunze szerzőpáros Marie Antoinette-je volt. A szerzők három másik musicaljét már korábban bemutatta a színház, azok ismeretében ki kell jelentenünk, hogy a Mozart! fülbemászó zenei világa, vagy épp a dramaturgiailag tökéletesen működő Rebecca szintjét meg sem közelítő Marie Antoinette a leggyengébb darab a négyből. „Ehhez képest viszont kalapot kell emelnünk a Kerényi Miklós Gábor (KERO) vezette alkotócsapat előtt, akik az elvárhatónál jóval többet hoztak ki az alapanyagból, megmentve ezzel a produkciót” – írtuk kritikánkban, mivel úgy találtuk, hogy a túlzóan kontrasztos látványvilággal, a dramaturgiához igazítva változó jelmezekkel és néhány kizökkentő rendezői ötlettel érdekessé lett az előadás.

Az évad legerősebb – és legfontosabb – operettszínházi bemutatója számunkra Kálmán Imre késői operettje, A chicagói hercegnő volt, mely Béres Attila rendezésében nem csak az első felvonásban kifejezetten erősen, a másodikban félig-meddig elhalva, de azért felfedezhetően megjelenő erősen ironikus hozzáállás miatt nyerte el a tetszésünket. „Az a jazzes világ, amit Bársony Bálinték élőben is megteremtenek a színpadon, kellemes egyveleget képez a kálmáni dallamokkal és a szintén megjelenő népies cigányzenével. Sőt valódi zenésszínház-történeti pillanatnak lehetünk szem- és még inkább fültanúi: az a párbaj, amelyet a jazz és a népi zene képviselője vív egymással a színpadon, a kontraszttal együtt is meghökkentő harmóniában szólal meg” – emeltük ki kritikánkban az előadás legfontosabb momentumát.

chicagoi2k.jpgA chicagói hercegnő (fotó: Budapesti Operettszínház)

Végezetül a Pedro Almodóvar kultfilmje alapján írt musical, a Nők az idegösszeomlás szélént állította az Operettszínház társulata az Átrium Film-Színház színpadára. A Réthly Attila által rendezett musicalt a Színházi Kritikusok Céhe jelölte az Évad legjobb kommersz előadása díjra. Mi abban láttuk az előadás legnagyobb erejét, hogy teret és lehetőséget biztosított a női főszereplők számára humoruk és színészi vénájuk megcsillogtatására: Peller Anna főszerep-megformálása kiváló, valamint Janza Kata bíróságjelenete is erős. A férfiak ezúttal háttérbe szorulnak, de a nők idegösszeomlása kifejezetten emlékezetes.

sze2016_1024x400_operett.jpg

A Budapesti Operettszínház idén is a Színházak Éjszakájával együtt tartja az évadnyitó Broadway Fesztivált. A Színházak Éjszakájára idén is a tőlük már megszokott különleges zenés és táncos előadásokkal, koncertekkel, valamint a nagyon népszerű backstage túrákkal készül a színház. Ám a Nagymező utcai teátrumban egy különleges előadással már megkezdődött a 2016/17-es szezon: szeptember 12-én Lehoczky Zsuzsa születésnapja alkalmából egy különleges Mágnás Miskával tisztelegtek a Kossuth-díjas művésznő előtt.

A 2016-os Színházak Éjszakájára jegyek itt kaphatóak

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr411713163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.