7óra7

Menni vagy nem menni? – Körkérdés az Újszínház bojkottjáról

Menni vagy nem menni? – Körkérdés az Újszínház bojkottjáról

2016. 09. 16. | TörökÁkos

Lesznek kritikák, cikkek az Újszínházról, vagy folytatódik a csend - most, hogy jelentős számú pályamű ellenére a Főváros ismét Dörner Györgyöt nevezte ki a színház élére? Kulturális újságok szerkesztőit kérdeztük.

7-en_ok.jpgMit gondol az Újszínház eddigi bojkottjáról azután, hogy ismét Dörner Györgyöt nevezték ki a színház élére? Milyen értelme volt vagy lehet annak, hogy az  újságíró szakmai egy része figyelmen kívül hagyja az Újszínházat? Szerkesztőként mit tervez ezzel kapcsolatban a jövőben?

Csáki Judit – a Revizor főszerkesztője

Kedves Ákos,

ami a kritikusok – és nem az „újságíró szakma” – bojkottját illeti az Újszínház elmúlt öt évében, hát az bizony elég hangosan ki volt mondva. Emlékszel nyilván a több mint tízezer aláírásra, a tüntetésre, az „aznemlehet” csoport akcióira – ez elég hangos kimondás, nem?

csaki_all_ok.jpgAz alapja pedig az volt, hogy színikritikusok vagyunk; színházról, előadásról írunk, jóról és rosszról, nem pedig egy (szennyes) politikai-ideológiai alapon létrehozott valamiről. Az Újszínház Tarlós és a Fővárosi Közgyűlés szégyene – és most ezt a szégyent megerősítették, hogy ne mondjam, büszkén megismételték. Ők mocskosak lettek – nekem miért kéne bemocskolni magam azzal, hogy hozzáérek ugyanahhoz a piszokhoz?

Mi változott? Az Újszínházban nincsenek direkte szélsőjobb provokációszámba menő előadások – de van egy ócska, avitt és silány szellemiség. Nem, nem a magyar drámára gondolok úgy általában, de épelméjű ember tudja, hogy „magyar drámára” színházat építeni, a „magyar drámát” kizárólagossá tenni kapitális baromság. Hát jó: nem épelméjű emberek írták ki a pályázatot.

De most ott volt a lehetőség a közgyűlés előtt, hogy – megmentsen valamit az arca maradékából. Nem tette. Lelke rajta.

Nekem semmi okom, hogy változtassak eddigi kritikusi gyakorlatomon. Színházakról, előadásokról írok továbbra is. Jóról meg rosszról. Szerkesztőként ugyanígy járok el. Van dolgunk, rengeteg.

üdvözlettel

Csáki Judit

Kuczogi Szilvia – a Népszabadság kulturális rovatának szerkesztője


A Népszabadság nem bojkottál kulturális eseményeket, jelenségeket vagy intézményeket, hiszen elsődleges feladatunk az olvasók objektív tájékoztatása, mely elképzelhetetlen az újságíróink pártatlan tájékozódása nélkül. Az Újszínház/Új Színház esetében is ezt az elvet követtük, fel sem merült bennünk más. (Személyes megjegyzésem: általában is marhaságnak, mert eredménytelennek tartom a bojkottokat. Ettől függetlenül, ha megveszekedett bojkottpárti lennék, sem engedhetném meg magamnak, hogy ez befolyásoljon a legnagyobb példányszámú szeriőz lap szerkesztése közben. ​ Ahogy más lapok bojkott-stratégiája sem változtatja meg a hitemet abban, hogy tájékozott, mert tájékoztatott olvasók és nézők országa jobb ország.)  

kuczogi_szilvia_ok.JPG

A darabokat is megnéztük, a színház személyzeti ügyeiről, gazdálkodásáról, támogatói hátteréről és látogatottságáról is írtunk. Dörner Györgyöt is többször megszólaltattuk első beiktatása óta. A mostani újraválasztását is lépésről- lépésre követtük. Az első évadról átfogó cikket közöltünk, végiggondolva az év közben tapasztaltak tanulságait. Zappe László színikritikusunk a Magyar Narancs bojkottal kapcsolatos körkérdésére nemrég így válaszolt: "az Újszínház első évadát végignéztem, arról írtam, amit írtam.  A tavalyit legtöbb kollégámhoz hasonlóan már én sem néztem. Kicsit fárasztó volt az az együgyű igénytelenség. Azóta sem bojkottálok, csak éppen azokhoz a színházakhoz soroltam az Újszínházat, amelyeket nem érdemes nézni. Nem üti meg a mértéket.

Sándor L. István - az Ellenfény főszerkesztője

sandor_l_istvan_ok.JPGEgy színházi szakmai lap nem hirdethet bojkottot semmiféle színház ellen, mert a művészi munka figyelemmel követése a feladata, és nem a politikai döntések felülbírálata, befolyásolása. (Ugyanakkor az egész színházi szakma szempontjából mélyen tragikus, hogy az elmúlt években, évtizedben szakmai szempontok semmiféle szerepet nem kaptak a színházakat érintő politikai döntésekben. Ez szerintem a szakma felelőssége is.) Ugyanakkor az Új Színház Dörner György igazgatása alatt nem nyújtott olyan szakmai teljesítményt (nem mutatott be olyan darabokat, nem foglalkoztatott olyan művészeket, nem készített olyan előadásokat), amely egy a kiemelkedő színházművészeti értékeket az igényesebb közönségnek közvetítő szakmai folyóirat érdeklődését felkeltette volna.

Stuber Andrea - a Színházi Kritikusok Céhe elnöke, a spirituszonline.hu főszerkesztője

stuber_a_ok_all.JPGHa egy kritikus a lelkiismerete szerint bojkottálja az Újszínházat – elfogadom. De az összes kritikus, vagy szervezetileg a Színházi Kritikusok Céhe – nem teheti meg. Mert a mi dolgunk, hogy rögzítsük, dokumentáljuk, mi folyik a színpadon. Nekünk kell a szakmai látleletet felvenni és megőrizni írásban. Érthető persze, ha a feladat kevéssé vonzó, hiszen a tapasztalt kritikus a darab és az alkotók ismeretében már előzetesen mérlegelhet. Ráadásul az Újszínház nem könnyítette meg a kritikusi munkavégzést, a félárú szakmai jegyeivel. A színikritika mai üzleti helyzete mellett nem várható el, hogy a kritikus az Újszínházra áldozza a pénzét és az idejét, a szűkös forrásokból működő orgánumok pedig a színházművészet szempontjából irreleváns újszínházi premierekre fordítsanak a honoráriumkeretükből. Úgy tűnik, az állam rendkívül bőkezűen támogatja ezt az intézményt. Arra viszont nemigen kíván költeni, hogy a színházra szánt közpénz nyilvános szakmai kontrollját – ti. a színikritikát és fórumait – finanszírozza.

Egy évadnyitó sajtótájékoztatót és három bemutatót láttam Dörner György színházában. Kritikát nem írtam (csak naplót), a spirituszonline.hu főszerkesztőjeként pedig egyszer küldtem szerzőt az Újszínházba gyerekelőadásra.

Megdöbbentő és lesújtó, hogy a Főváros nem ragadta meg az alkalmat új igazgatót kinevezni a pályázók gazdag és ígéretes kínálatából. Természetesen akkor is ugyanez történt volna, ha az elmúlt években publikáltunk volna sok rossz kritikát az újszínházi bemutatókról. De nem a hatalomnak írunk, hanem a nézőknek-olvasóknak. Nekik maradtunk az adósuk.

Szűcs Katalin – a Criticai Lapok főszerkesztője

Több okból sem vagyok bojkott párti. Azt gondolom, hogy ha már így alakult, akkor meg kell írni az Újszínházról, hogy milyen. Szakmai szempontok alapján, és amennyire lehet, tárgyilagosan. Mi Dörner első kinevezése után is írtunk újszínházi előadásokról – a kritikának ez a dolga.

szucs_kati_all_ok.JPGAzért sem érdemes egyébként bojkottot hirdetni, mert ezzel csak hergeljük azokat az embereket, akik noha elvben szimpatizálnak Dörner politikai megnyilvánulásaival, az Újszínházzal, de egyébként ők maguk sem járnak oda. Mint például a Gój Motorosok, akik egy ilyen helyzetben azonnal ott teremnek erőt demonstrálni és zsidózni – ahogyan ezt korábban is megtették, amikor Dörner György első kinevezése ellen tiltakoztunk, de nem lettek törzsközönség.

Ebben az esetben ráadásul azért sincs  értelme meghirdetni bármiféle direkt bojkottot, mert az újszínházi előadások egész egyszerűen önmaguktól sem érdeklik a kritikusokat.  Ha nekiállunk meghirdetni, akkor ezzel csak közönséget toborzunk nekik.

Amúgy  nem tartom jónak a vagdalkozó fröcsögést sem, nemcsak ebben az esetben, hanem úgy általában, mivel olyan ellenállást vált ki például az előadás létrehozóiból, hogy még az sem jut el hozzájuk, amiben igaza van a kritikusnak. Bármennyire is élvezik az olvasók az ilyesmit, sosem szabadna elfelejteni, hogy a túlvégen is emberek vannak.

Tompa Andrea – a Színház című folyóirat főszerkesztője


tompa_all_ok.JPGValóban volt és vélhetőleg lesz is egy kimondatlan bojkott az Újszínházzal kapcsolatban. Erről még a szerkesztőségben sem volt megegyezés, a dolog valóban spontán volt és az egyes kritikusok döntöttek így. Ennek a bojkottnak előnye, hogy a hallgatás révén nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy az akkori vagy a mostani igazgatói pályázat révén közpénzből és a főváros támogatásával megvalósuló színházkoncepció legitim és elfogadható, és ezáltal valamiféle szakmai mérlegre tehető. Ugyanakkor többen is jártak, jártunk ebbe a színházba (én például nem szakmai jeggyel, hanem neten vásárolt teljes árú jeggyel, hogy ne legyen íráskényszerem). A múlt évadban nekem is szándékomban állt írni, aztán letettem róla, fölöslegesnek találtam elemezni Kerényi Imre Wass Albert-rendezését, amikor a színház egészével, a főváros szándékával kéne foglalkozni.

Mégis hátránya a bojkottnak, hogy most nem tudunk letenni - sem én személyesen, kritikusként, sem szerkesztőként - az asztalra egy átfogó elemzést arról, hogy milyen ez a színház és miért elhibázott a szakmai bizottság javaslata és a főváros döntése, amikor ugyanennek a vezetőnek adja a színházat. Adja, nyilván valami számunkra nem átlátható politikai elgondolás alapján, de nekünk nem a politikai döntést, hanem a szakmai eredményeket kell számba vennünk. Ez a mostani döntés különösen drámai - talán még drámaibb, mint a 2011-es, amit lehetett volna balesetnek is tekinteni, de hát most megismétlődött, tehát, sőt, a szakmai bizottság is Dörnert támogatta a legmagasabb pontszámmal. A 2016-os döntésben azonban szabálytalan volt a szakmai bizottsági működése, arról nem beszélve, hogy kitűnő dolgozatok is születettek, amelyeknek esélyük sem volt. Azt sejtem, marad a bojkott, a maga kétarcúságával. 

Ugrai István –a 7óra7 korábbi felelős szerkesztője, a  Kultúrbrigád Kft. produkciós vezetője

Nem jó a szó, mert úgy hangzik, mintha valami szervezett dologról beszélnénk. Ha az ember kritikát ír valamiről, az azt jelenti, hogy annak a tárgyát komolyan lehet venni. A „bojkott”-tal (nemírással) a szakmai teljesítmény ellen lehetett tiltakozni, ami alapján az Újszínház vezetői posztját odaítélték. Akik végül úgy döntöttek, hogy megnézik, mi történik ott (pl. Zappe László), egy év után egyszerűen megunták. (Ahogy egyébként a nézők is ugyanezért nem járnak oda.)

ugrai_istvan.jpg

Az ott dolgozókkal szemben, akik a fenntartó döntése miatt nem tudnak szakmai munkát végezni, szintén nem lenne korrekt minden alkalommal leírni, hogy nem értékelhető a munkájuk. A „bojkott” szót azért is érzem szerencsétlennek, mert mintha azok, akik nem írnak az Újszínházról (ahogy ezt annak idején mi sem tettük), demonstrálnának valamit. Ez éppen fordítva van: a fenntartó hozta létre ezt a helyzetet azzal, hogy nem elsősorban színházként, hanem ideológiai-politikai (vagyis: demonstratív) intézményként üzemelteti.

Minden abból ered, hogy a kultúrpolitika nem nyílt. Legalább mondanák meg egyenesen, hogy mit akarnak. Ahogy Kerényi vagy L. Simon javasolta – ők legalább nem gyávák e tekintetben –: ne legyenek pályázatok. Nevezzék ki Dörner Györgyöt, és egyáltalán, nevezzenek ki egy Aczél Györgyöt – akkor legalább lehetne tudni, hogy aki ilyesmiben részt akar venni, kinek a kegyeit keresheti. Ez nagyon szomorú lenne, de legalább tényleg felvállalt lenne, miben élünk. Most a minisztertől a szakmai bizottságokon át az államtitkárig mindenki a másikra mutogat, álságosan a „demokrácia” kártyát lobogtatva. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen zavaros helyzetben zavaros kérdésekre zavaros válaszok születnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr3611705775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása