7óra7

„Volt egyszer egy Kaposvár”

„Volt egyszer egy Kaposvár”

2016. 09. 20. | 7óra7

„Volt egyszer egy Kaposvár” címmel indít útjára színházi sorozatot a Gödör Klub, amely a ’80-as évek legendás kaposvári színházának alkotóit szólaltatja meg. Első alkalommal szeptember 24-én.

Az évad folyamán beszélgetésre invitálják a színészeket, hogy meséljenek az akkoriban született előadásokról, szerepeikről és az akkori műhelymunkáról, ami a sikerhez vezetett. Így, ennyi év távlatából hogyan látják akkori önmagukat, mit vittek tovább az ott szerzett tapasztalatokból és kivel, mi történt azóta.

A sorozat nyitóestjén, szeptember 24-én, szombaton a Gödör Klub Spicc színpadán Jordán Tamás (aki egyben az est moderátora is) beszélget Csákányi Eszterrel, Koltai Róberttel, Molnár Piroskával, Lukáts Andorral, Lázár Katival, Máté Gáborral, Pogány Judittal és Bezerédi Zoltánnal. 

jord_ok_kis_kis.JPG                       Jordán Tamás (fotó: Bonyhádi Károly)

A későbbiekben a sorozat folytatásában a szereplők önálló esttel, illetve további beszélgetős estekkel lépnek fel.

Október 9-én Koltai Róbert Móricz Zsigmond naplójából készült előadása lesz látható, Napló-szilánkok címmel. Október 21-én A kékszakállú herceg csodálatos élete címmel Bezerédi Zoltán önálló estje kerül bemutatásra. Október 30–án pedig József Attila: Szabad ötletek jegyzéke című írását tekinthetjük meg Jordán Tamás előadásában.

A továbbiakban Lázár Kati Kripli Mari című előadása, Lerajzolom percek alatt címmel Koltai Róbert zenés kabaréestje, Csákányi Eszter Akit az Istenek szeretnek című élőkoncertje, valamint Jordán Tamás előadásában Szókratész védőbeszéde lesz látható.

Kapcsolódó

Jordán Tamás: "A színház az a hely, ahol beszélünk egymással"

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr4711730909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása