7óra7

Kitüntetett színházi fiatalok

Kitüntetett színházi fiatalok

2016. 09. 28. | 7óra7

Színművészek, rendezők, színész-rendezők, színházi all round emberek: tíz 30 évesnél fiatalabb alkotóművész vehette át idén a Junior Prima díjat.

Ebben az évben Benkó Bence, Fábián Péter, Boross Martin, Eke Angéla, Fehér Tibor, Lábodi Ádám, Szilágyi Csenge, Vecsei Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila és Wunderlich József  nyerték el a díjat és a vele járó kétmillió forintot.

prima.jpg

Bálint András színművész, Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Eszenyi Enikő színész-rendező, Káel Csaba rendező, producer, Molnár Piroska színművész és Orlai Tibor producer zsűritagok döntése alapján nyolcadik alkalommal adták át színház- és filmművészet kategóriában a rangos elismeréseket. A győztesek névsorán végigtekintve láthatjuk, hogy idén is a Vígszínház tudhatja soraiban a legtöbb kiváló tehetséget, de képviselteti magát a kitüntetettek között egy-egy nemzeti színházi és székesfehérvári színész is, s független színházi alkotókat is díjaztak.

Benkó Bence és Fábián Péter Kaposváron diplomáztak, s együtt alapították a k2 társulatot, amely néhány évad alatt a független szcéna jelentős műhelyévé vált. Benkó Bence és Fábián Péter közösen írják a darabokat, s közösen is rendezik – ami egyedülállónak mondható a magyar színházi életben. Néha játszanak is együtt, mint az Ascher Tamás rendezte Át az ingoványon című előadásukban. A párossal annak kapcsán beszélgettünk nemrégiben a 7óra7-en, hogy pályázatot adtak be az Újszínház vezetésére.

Boross Martin dramaturgként végzett a színiegyetemen, s azóta rendezőként, előadóként, színházvezetőként működik a független szférában, részint az Artus tagjaként, részint pedig a STEREO Akt kortárs színházi produkciós műhely alapítójaként és vezetőjeként, létrehozva – és rendezve és játssza – egy sor figyelemreméltó független színházi produkciót.

aranjuezi_eke_kallai-toth_anett.JPG Eke Angéla Az aranjuezi szép napok előadásában (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Eke Angéla bábszínészként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, s hamar felfigyelhettünk rá például Székely Csaba Bányavíz című darabjának magyarországi bemutatójában. Ennél is nagyobbat szólt a Nylon Group sikere, amely formációt a színésznő osztálytársával, Márkus Sándorral alapította. Ennek tapasztalatait is megosztotta a közönséggel a Kelemen Kristóf rendezte  Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk című előadásban a Trafóban. Jelenleg Az aranjuezi szép napok című előadásban látható, amelyben Zsótér Sándor a színészpartnere.

Fehér Tibor a Nemzeti Színház fiatal művésze, aki mögött egy rendkívül gazdag, munkás és sikeres évad áll éppen: tavaly a Szeszélyes nyár után a Csongor és Tünde, majd a Cyrano de Bergerac főszerepében bizonyította erejét és tehetségét. A társulat megérdemelten jutalmazta őt Farkas-Raskó és Sinkovits Imre-díjjal 2016-ben.

labodi_csardaskiralyno.jpg           Lábodi Ádám Balla Eszterrel a Csárdáskirálynő előadásában (fotó: Vörösmarty Színház)

Lábodi Ádám Kaposváron szerzett színészdiplomát, s azóta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, de Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban és olykor független színházi produkciókban is látható. Fehérváron játszotta el egyebek között a Csárdáskirálynő Edvinjét – elnyerve a színikritikusoktól a legígéretesebb pályakezdő díját 2012-ben -, az Amadeus Mozartját, a Hamlet Claudiusát.

Szilágyi Csenge nevét akkor tanultuk meg, amikor egyetemistaként 2012-ben a Nemzeti Színházban eljátszotta a Novák Eszter rendezte A tanítónő-előadás Tóth Flóráját. Végzés után a Centrál Színház előadásaiban láthattuk, majd a Vígszínház következett, ahol az Óz Dorothyjaként mutatkozhatott be, azután egyebek között a Mohácsi János-féle Istenítélet Abigailjét formálta meg.

Vecsei Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila a legkurrensebb fiatal színházi alkotópáros ma, legyen szó fordításról, átírásról, rendezésről, színjátszásról. Athéni Timon, III. Richárd, Liliomfi – csupa izgalmas, fiatalos, lendületes, ambiciózus közös produkció. de ha különvesszük őket, úgy is van mit méltatni, Vecsei Miklós debreceni Rómeójától Vidnyánszky Attila Veszettek-beli filmfőszerepéig és tovább. (A kettejükkel és Kovács Adrián alkotótársukkal korábban készült közös interjú itt olvasható.)

wunderlich_kripli.jpg           Wunderlich József A kripli előadásában (Fotó: Pécsi Nemzeti Színház)

Wunderlich József a Színház- és Filmművészeti Egyetem után Pécsen kezdte pályáját, módot kapva arra, hogy minden műfajban kipróbálhassa és fejlessze képességeit. Azután annak rendje és módja szerint a fővárosi nagyszínház, a Víg következett, ahol A padlásba belépve egycsapásra megoldotta a Rádiós-kérdést. Az Óz Bádogembereként és a Jó estét nyár, jó estét szerelem Sötét ruhás fiú szerepében igazolta az igazolandókat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9511750017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása