7óra7

Premier7

Premier7

2016. október 17 - 23.

2016. 10. 12. | 7óra7

Premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, de az alkotókat is megszólaltatjuk.

premier7_logo.PNGBűn és bűnhődés / Kolibri Színház, Kolibri Pince / október 17. 19 óra

bun_kovacs_gergely_ok.JPG(Kovács Gergely)

Mint Czukor Balázstól megtudtuk, interaktív osztálytermi előadás készül Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján, melynek főszereplője R. Tíz évre ítélték őt kettősgyilkosságért. Enyhítő körülmény, hogy a gyilkosságot részlegesen beszámítható állapotban követte el. A börtön kezdeti nehézségei után R elindul egy önismereti úton, pszichológus segítségével, akivel feltárják a bűncselekmény okait, és megoldást keresnek arra, hogyan tegyék R életét élhetővé a bűn elkövetése után.  Az alapmotívum talán ez: „Négyéves voltam, mikor apám meghalt, azóta anyám egyedül nevel minket. Egyszer, olyan tíz lehettem, éjszaka mentem ki pisilni, és észrevettem, hogy anyám ott ül konyhában az asztal mellett a kis zöld széken, és sír. Az arcát nem láttam, csak a vállát, ahogy rázkódik. Nem vett észre. Nem mentem oda hozzá, mert nem szerettem volna, hogy tudja, hogy megláttam. Visszamentem a szobába, befeküdtem a húgom mellé, és elhatároztam, hogy boldoggá teszem anyámat.” 

Az előadást – amelynek alkotói Czukor Balázs, Gyevi-Bíró Eszter és Kovács Gergely – az október 17-i bemutató után csak osztálytermekben fogják játszani.

Dada Cabaret  / Maladype Társulat, Átrium Film-Színház / október 20. 19 óra

bz.jpgBalázs Zoltán rendezőtől elsőként azt kérdeztük, hogy mi vonzza Matei Vișniec világához, hiszen  többedszer foglalkozik a kortárs román szerző műveivel.  Elmondta, hogy Daniela Magiaruval, a Dada Cabaret dramaturgjával a SIBFEST – Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon találkoztak először 2008-ban, amikor Leonce és Léna című előadásukat játszották a fesztivál keretében. Dana, látva a Maladype gondolkodását, művészetről alkotott elképzeléseit, azt mondta, fontosnak tartja, hogy létrejöjjön egy találkozó Matei Vișniec és Balázs Zoltán között. Erre a következő évben került sor, amikor a Maladype újra részt vett a szebeni fesztiválon. Innen már csak egy lépés volt a Vișniec-darabok rendezése. 2013-ban a Maladype Matei Vișniec-napokat tartott, amelynek keretein belül felolvasó-színházi előadásként bemutatták A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik című művét, 2016 tavaszán pedig Chicagóban a Trap Door Theatre-ban rendezte A kommunizmus története elmebetegeknek című darabot Balázs Zoltán. Most pedig jön a dadaizmus története. – Azért is érdekes – mondja a rendező –, mert bár sem Matei, sem én nem vagyunk történetmesélő alkotók, most már harmadik éve rendezek Vișniec-történeteket. A Dada Cabaret sem igazán történetközpontú szöveg és előadás; olyan, mint Ionesco A kopasz énekesnője, amiben van tűzoltó meg szobalány, csak épp kopasz énekesnő nincs. Ezek az apró abszurditások pontosan kódolható valóságok.

A Dada Cabaret Farkas Gábor Gábriel és zenekarával koprodukcióban készül, erről is kérdeztük a rendezőt. – A dadaizmus összművészeti jellegére fókuszálva az 1914-es évektől napjainkig tartó zenei stílusok fontos szerepet játszanak az előadásban. Akárcsak  a vizualitás, az izgalmas dramaturgia és remélhetőleg a jó szereposztás is. Egyébként a darab szereplői Monsieur Dadán kívül – őt Farkas Gábor Gábriel játssza – mind létező alakok voltak, akik zaklatott és szenvedélyes életükkel folyamatosan alakították a dadaista imázst: Lenin, Krupszkaja az egyik oldalon és Emmy Hennings, Sophie Taeuber és Tristan Tzara a másik oldalon, de rajtuk kívül feltűnik még Sztálin és egy fekete macska is.

lenin_kutvolgyi.jpgLenint Kútvölgyi Erzsébet alakítja, s erre a szereposztási ötletre külön örömmel kérdeztünk rá. – Régóta szerettünk volna együtt dolgozni – mesélte Balázs Zoltán. – Az elmúlt tizenöt évben azonban nem találtam olyan feladatot, ami egy ilyen csodálatos „ragadozónak” kihívást jelentene.  Olyan határozott, vehemens, szangvinikus, intelligens és érzékeny alaptulajdonságokkal, szélsőséges energiákkal rendelkezik mint nő és mint színésznő, amelyek ma csak őt juttathatták eszembe a darab Lenin-szerepe kapcsán.

A Dada Cabaret október 20-án, 21-én és november 9-én szerepel az Átrium Film-Színház műsorán.

Az öreg kisasszony autós meséi / Budaörsi Latinovits Színház, Városi Ifjúsági Klub / október 21. 10 óra

A Mosonyi Aliz meséiből készülő gyerekelőadás egyetlen szereplője Takács Katalin, aki számára váratlan örömet jelentett, hogy ehhez a különleges színészi feladathoz jutott. Így beszélte el: – Magát a mesét nagyon szeretem. Amikor megismerkedtem Varsányi Péter bábszakos rendezőhallgatóval és megkérdeztem, mi lesz ebből, hogyan képzeli a dolgot, csupa olyasmit válaszolt, ami tetszett nekem. Három csoda lány veszi körül a rendezőt, Nagy Orsi dramaturg, Bobor Ági tervező és Tarr Bernadett zeneszerző. Meghatott, mennyire felkészültek. Amióta elkezdtük a próbákat – egy hónap van rá mindössze –, többször jött rám a frász: meg kell tanulnom egy új szakmát, a tárgyanimációt. Kemény munka. Egyedül vagyok ugyan színpadon, mégsem egyedül, hiszen húsz tárgy vesz körül, és mindet meg kell szólaltatnom. Nagy precizitást igényel a feladat, erősen oda kell figyelnem a tárgyakra, mert itt nem partner adja a végszót, hanem ők, vagyis azok. Szerencsére a rendező, aki pontos és játékos ember, jól adagolja a tudni- és tennivalóimat. takikati.jpgTakács Katalin Az öreg kisasszony autósmeséi olvasópróbáján (fotó: Borovi Dániel)

Meg nem álltuk, hogy megkérdezzük a színésznőt, mi játssza a másik címszereplőt, az autót. Nos, mivel az öreg kisasszony a konyhájában mesél, így az autót egy edényfogó kesztyű eleveníti meg.

Az öregkisasszony autósmeséi című előadás október 21-én és 27-én délelőtt 10-kor tekinthető meg Budaörsön a Városi Ifjúsági Klubban.

Lady Budapest / Budapesti Operettszínház / október 21. 19 óra

Kocsák Tibor és Miklós Tibor musicaljét korábban Utazás címmel játszották. A rendezőt, Somogyi Szilárdot arról kérdeztük, hogy az ’56-os környezetben játszódó előadás cselekményében mennyire jelenik meg maga a forradalom, és mi az, ami őt magát foglalkoztatta benne.

lady_ok.JPGA címszerepet váltott szereposztásban játszó Janza Kata és Vágó Bernadett a sajtótájékoztatón

Bármennyire is korhű a történet, ez nem történelemkönyv. Egy musicalnek nem is lehet ilyen célja. Egy szerelmi háromszög bontakozik ki a történetben, amely tizenkét ember útját követi végig, akik a forradalom bukása után szeretnék elhagyni az országot. Érdekes, hogy ebben a csoportban, hogy válnak ellenségessé az emberek, amikor a saját bőrüket kell menteni, hogyan lehet szeretni egy ilyen történelmi szituációban és hogyan lehet túlélni mindezt úgy, hogy közben emberi mivoltunk ne sérüljön. Ami a történelemkönyvekből nem olvasható ki, és számomra erről is szól a darab, hogy egy ilyen forradalmi helyzet miként változtatja meg az embereket – mondta Somogyi Szilárd a készülő előadásról.

A Lady Budapest, amelynek fő szerepeiben az október 21-ei bemutatón Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Szinetár Dóra, Földes Tamás és Kerényi Miklós lépnek színpadra, a premiert követően október 22-én, 23-án, 25-én két alkalommal és október 26-án, novemberben további négy alkalommal is látható.

Black Comedy / Jászai Mari Színház – Népház, Tatabánya / október 22. 19 óra

Tatabányán remake készül Peter Schaffer bohózatából, Puskás Tamás Centrál színházi rendezése alapján. Annak a budapesti produkciónak az egyik szereplője, Simon Kornél viszi most színre a darabot a Jászai Mari Színházban. Vajon „minta után” rendezni könnyebbség vagy nehézség? – kérdeztük Simon Kornéltól. – E darab tekintetében könnyebbség – válaszolta. – Sok benne a koreográfia, hiszen a sötétben kell például egy teljes lakás bútorzatát visszavinni egy másik lakásba. Ezen annak idején nagyon sokat dolgoztunk, próbáltuk megtalálni a megoldást, és szerintem rá is jöttünk a pakolás megfelelő koreográfiájára. Ezzel sok időt spórolunk, nem kell elölről kitalálni, hogy mikor ki hova megy és mit tesz le. Már csak a cizellálásával kell foglalatoskodnunk.

blackcomedy_central.jpg         Blaskó Péter, Schmied Zoltán, Liptai Klaudia és Simon Kornél a Black Comedy előadásában (fotó: Centrál Színház)

Simon Kornél egyébként készen kapta a szereposztást, de mint elmondta, maga sem oszthatta volna ki jobban a darabot. S minthogy szeret új emberekkel megismerkedni, örömére szolgál Szabó Emíliával, Dévai Balázzsal, Bajcsay Máriával, Megyeri Zoltánnal, Széles Tamással, Major Melindával, Honti Györggyel és Maróti Attilával dolgozni. (A rendező egykori szerepét Tatabányán Széles Tamás játssza.)

S hogy mivel ajánlhatjuk a produkciót a nézőknek? Amint a rendező mondja:  Ez egy páratlan vígjáték a tekintetben, hogy egészen egyedi ötletre épül, arra, hogy sötét van, amikor világos van, és ez roppant szórakoztató helyzeteket teremt. De nem egy tinglitangli komédia, igen komoly drámai mondanivalója is van. Tehát nevetünk, nevetünk, ám ez a klasszikus vígjátéki eset: hazafelé eltöprengünk, mit is láttunk, és van min gondolkodni.

A Black Comedy az október 22-i premier után 27-én és 28-án délután szerepel műsoron Tatabányán.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr5911795543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.