7óra7

Sufnituning
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

Sufnituning

Novák Tamás: Kádár utolsó beszéde / Magyar Állami Operaház

2016. 10. 27. | SoósAndrás

Olyan óvatosan, spórolva, unottan léteznek a színpadon, mintha az estére szóló kötelességük egyedül a túlélés lenne.

Ide már múzsa kéne, egyedül képtelen vagyok ezzel az élményanyaggal mit kezdeni. Ami az Opera színpada alatt, Kádár utolsó beszéde címmel történik, enciklopédikus írást kíván, valami terpeszkedő szöveget, eposzt, ilyesmit, ami végre fülön csípi létezésünk titkait, mert ez a produkció olyan sűrű, megkérdőjelezhetetlen összegzését nyújtja mindannak, amit magyar buhera néven ma a kortárs naiv művészet ágazataként tiszteltünk, hogy arra nincs mentség.

kadar2.jpgKőrösi András a Kádár utolsó beszéde előadásában (fotó: Pályi Zsófia)

Az Opera színpada alatti zugot úgy tessék elképzelni, hogy annak terétől a Tavaly Marienbadban írója, Alain Robbe-Grillet azonnal tollat ragadott volna: oszlopok, pillérek, vasgerendák, oszlopot tartó pillérek, pillért tartó oszlopok, gerendát tartó gerendák, zöldre mázolt gerendatartó pillért tartó oszlopok, oszlopot tartó oszlopok fehér színben, s mindez a végtelenségig, tele burjánzó kábelpolipokkal, gyorskötözővel megregulázott vezetéknyalábokkal, és a mindenhova elővigyázatosan felragasztott sárga-fekete sávos vigyázz!-szalaggal. A fej fölött maga a színpad deszkaszerkezete, rajta szellőzőnyílások, azon keresztül egészen az opera mennyezetéig látni. Mi a jó a Balaton déli partján? Hogy onnan látszik az északi part, ugyebár.

Ez a zug a hagyományos nézőtér-színpad felosztásra olyan szakrálisan alkalmatlan, hogy meglepődnék, ha az oszlopok és pillérek és gerendák amúgy is felzaklatóan grandiózus látványától látott volna bárki bármit a darabból. Én nem sokat. De Novák Tamás rendező csakazértis végigviszi, amit eltervezett, így kerül egy döbbenetes vetítővászon-istalláció a „színpad” végébe. Keretekre úgy-ahogy ráhúzott, gyűrött vásznak, egymás mellé-mögé, mint a kártyák a kézben, csálén beizélve, s minderre oldalról - mert ugye szemből nincs hely már, hisz ott a nézőtér - megnyúlt képeket vetítenek, amiknek a fele az oszlopokon, satöbbin fennakad, a maradékot meg amúgy sem látjuk, mert rossz helyen ülünk. Nem veszítünk sokat, mert a vetítés vagy megrázóan didaktikus, vagy fölösleges: Rajk László vallatásakor egy asztali lámpa, Kádár beszéde alatt egy vörös csillag és a power point - prezentációkat idéző felirat képezi a hátteret.

kadar1.jpgKőrösi András (fotó: Csibi Szilvia)

Az előadás minden egyéb eleméből árad ez a flegma sufnituning hangulat, ami nem egyenlő az amatőrök korlátolt lehetőségeinek csámpásságával, ez tiszta, hamisítatlan, őszinte „leszarom” - gány. A Kádárt játszó Kőrösi Andráson kívül a többi szerepet alakító Fülöp Tamás, Farkas Dénes és Stefánszky István olyan óvatosan, spórolva, unottan léteznek a színpadon, mintha az estére szóló kötelességük egyedül a túlélés lenne. Legalább Kőrösi merészkedik a tisztességes iparosmunkán túl is, játéka nem merül ki az utánzásban, hanem magában keresi meg a figurát, így jelenléte végig az egyetlen érdekes és természetes összetevője az előadásnak.

kadar3a_csibiszilvia.jpg

Maga a koncepció totális rejtély marad. A vezérfonál Kádár utolsó beszéde, ezt megszakítva víziószerű jeleneteket látunk. Csakhogy mi végre. Úgy telik el ez az egyórás játékidő, hogy fogalmunk sincs, vajon egy főbűnös ekézését vagy egy tragikus hős belső konfliktusát nézzük végig. Az előadás annyira nincs tisztában önmagával, hogy mindennel megpróbálkozik: megjelenik Kádár orvosa, aki megpróbálja lefejteni a szónoki pulpitushoz tapadt öregembert. A jelenet szörnyen döcögős és kínos, és végig csak az motoszkál a fejünkben, ez az intermezzo ugye nem csak azt a célt szolgálja, hogy azt sejtesse: Kádár megőrült?

Farkas Dénes (fotó: Csibi Szilvia)

Robbe-Grillet pedig valószínűleg már sokkot kapna attól a hihetetlen eltárgyiasult halmozástól, ami itt a különböző ideológiák egymásnak feszülésében születik: csak úgy ömlik az izmus-vita, kommunizmus, leninizmus, fasizmus, reformkommunizmus, Sztálin atyánk, szocializmus, sőt, Rajk előbb volt soviniszta és aztán kommunista, ezt is megtudjuk. De mégis, mi közünk van ehhez? Az alkotók láthatóan Kádárt az ideológiák közti vívódásban lelik meg, ami még a legelvadultabb nézőt sem érdekli, hiszen mi emberekre vagyunk kíváncsiak.

Embert viszont ebben az előadásban nem látunk. Nagy Imre mint valami makacs mumus bukkan fel időről időre, ő Kádár első számú rémképe, Rajk pehelykönnyű apropó főhősünknek egy kiadós üvöltözésre és a kihallgatás terében teljesen indokolatlan, fájóan nyilvánvaló szimbolikával teletömött sakkparti lejátszására. Legalább a végén fellélegezhetünk, hogy a híresztelésekkel ellentétben mégsem hangzottak el a beígért Ákos-dalok.

 (2016. október 25.)

A Kádár utolsó beszéde adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9411840321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.