7óra7

A kár mértékegysége
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

A kár mértékegysége

Háy János: A halottember / Ördögkatlan Produkció, Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház

2016. 11. 08. | SoósAndrás

Az erős monodrámából egy csóró, mindenhol elspórolt valami lett.

Annyi jó monodrámát lehet mostanában látni. Annyit, hogy fel sem fogom most sorolni, jelent már meg cikkünk, ahol vért izzadva próbáltuk összeválogatni a hét legjobbat, s minden bizonnyal több ilyen válogatást is létrehozhattunk volna különösebb minőséghígulás nélkül. Ezek az egyszemélyes előadások szörnyen hatásosak, minden bizonnyal azért is, mert összeegyeztethetetlen a műfajjal a parasztvakítás. Egy monodráma az, ami. Egy ember, egy történet, slussz-passz.  A Nézőművészeti Kft. legújabb produkciója Háy János A halottember című drámája; egy ember, egy borzasztóan erős történet ez is. De mégsem monodráma, mert a nemes alapanyaghoz útközben hozzákeveredett egy kis parasztvakítás. Ezért pedig nagyon kár.

ahe-029.jpgMészáros Sára A halottember előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Mészáros Sára jelenléte ugyanis olyannyira hipnotikus, hogy nem is vagyok másra kíváncsi. Anna, a falusi fiatalasszony elveszti a férjét a háborúban, a történet nagyjából azt mutatja be, hogyan kezeli ezt az egész szituációt, amiben egyszerre kell megbirkózni az ifjú özvegyre nyomuló férfiakkal és a gyereknevelés rászakadt terhével. A történet origója, kezdő- és végpontja Anna belső változása.

Háy János írása érzékenyen és pontosan teremti meg ezt az elégikus gyászt, amiben nincs sírás-rívás, toporzékolás, ehelyett valami sokkal igazabb, döbbenetesen mélyen történő mocorgás, belső elcsendesülés, elkomorulás zajlik. Mészáros Sára mosolyog a gyászban. Az elmúlás élményének maradéktalanul engedve, valamiféle transzszerű állapotba hintáztatja magát: remekül terjeszti ki ezt a hangulatot a térre a díszlet (Cziegler Balázs), amely egy posztapokaliptikus játszótér és egy elhagyatott fürdőhely keresztezéséből születhetett. Koncentrikus körökre osztva forog a tér, változik a világ, sürögnek-forognak az alakok, középen egyedül Anna az, aki mozdulatlan, kezében a kislányát jelképező textilbabával (Hoffer Károly munkája).  

ahe-015.jpg

Jelképező, ezen van a hangsúly, ugyanis a kislány jelenléte is csak közvetett, minden Annán keresztül átszűrve kerül elénk. „Mondta”, „gondoltam”, ezek Anna visszatérő formulái, amik teljesen világossá teszik, hogy itt most egy elbeszélt történetről van szó, ahol a narrátor egy személyben a történet főszereplője is.

Minden működik, minden izgalmas és erős, Bérczes László rendező mintha mégsem bízna eléggé Mészáros Sára jelenlétének erejében, egy kórust is bepakolt a színre (Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Rozs Tamás). Néha énekelnek, néha meg az elbeszélt alakokat megszemélyesítve, egy-két mondat erejéig kellemetlenkednek be a térbe. Ezzel pedig borul az egyensúly, hisz egy erős monodráma egy csóró, mindenhol elspórolt valami fajult. Minden rápakolt elem bátortalan és settenkedő, de még így is van annyira bosszantó, mint egy reklámszünet. Egyszerűen nincs racionális indok, ami Mészáros Sára jelenlétén kívül bármi egyebet követelne.

ahe-027.jpgMészáros Sára és Mucsi Zoltán (fotó: Mészáros Csaba)

Még Mucsi Zoltánról is lemondanék, aki a Kórussal ellentétben nagyjából három szűkszavú mondattal és két perc hintázással is tökéletesen pontos jellemábrázolásra képes. Mucsi alakítja Anna férjét, aki maga a balladai homály, amibe megadatik belehunyorognunk: nem tudunk semmit róla, ez a semmi viszont nem a kongó üresség, hanem titok titok hátán, amit viszont nem a szöveg, hanem Mucsi minimalista, de koncentrált jelenléte zsúfol össze. Ez a férj irtózatosan tud szeretni, a maga fapados módján szenvedélyes, az érzelmeket meg inkább megéli, mint megbeszéli. Mégis, fájó szívvel, de ezt a különösen erős szerepet is jobb lett volna kifelejteni.

Ha valamiért igazán kár, annak a színházi életben ezentúl A halottember legyen a kármértékegysége. Ilyen mély emberismerettel, ilyen szikár tragédiával, ilyen meglepő fordulatokkal mesterien bánó történettel ritkán találkozhatunk. Az észérvek hamar kifogynak, csak a skandálás marad, hátha meghallgattatik: monodrámát Mészáros Sárának!

(2016. október 21.)

A halottember adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr3811929427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.