7óra7

Díszpolgár lett Törőcsik Mari

Díszpolgár lett Törőcsik Mari

Színház reggelire - 2016. november 15.

2016. 11. 15. | 7óra7

A Nemzet Színésze a magyar színjátszásban és filmművészetben maradandó értékeket létrehozó életművéért kapott újabb elismerést.

Újbuda díszpolgára lett Törőcsik Mari


A kétszeres Kossuth-díjas színésznő, a Nemzet Színésze a felterjesztés indoklása szerint a magyar színjátszásban és filmművészetben maradandó értékeket létrehozó életművéért, generációkra ható női főszerepeiért, valamint Újbuda iránti szeretete és ragaszkodása elismeréseként érdemelte ki a díszpolgári elismerést. Törőcsik Mari november 11-én, a Kerület napján rendezett gálaesten vehette át az oklevelet. Részletek a színház.hu-n.

torocsik.JPGFotó: Újbuda Önkormányzata

Stuttgartban vendégeskedik Ascher Tamás rendezése


A Katona József Színház már visszatérő vendége a Theater tri-bühne fesztiválnak, hiszen 2008-ban A trakhiszi nők, 2010-ben a Csendet akarok!, 2012-ben A mi osztályunk, 2014-ben pedig a Szép napok utazhatott Stuttgartba – ezúttal pedig a 2015-ben bemutatott Abigail bulija kapott meghívást. Az előadás november 18-án és 19-én lesz látható Németországban.

Debrecenben tér vissza a Madách Jézus Krisztus Szupersztárja


A Madách Színház a Főnix Rendezvény-szervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való új együttműködésének részeként két alkalommal Debrecenben játssza a 2010-ben bemutatott Jézus Krisztus Szupersztárt. Szirtes Tamás szerint izgalmas feladatot jelenthet számukra a produkciókat akár nagyobb helyszíneken is bemutatni. Jézusként Feke Pál, Júdásként Serbán Attila, Mária Magdolnaként Gallusz Nikolett lép színpadra. A november 18-i előadásra jegyek itt, november 19-re pedig itt kaphatóak.

15034303_10202454490839909_906713514_o.jpgFotó: Madách Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr3411961923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása