Az előadás legfontosabb eleme, hogy a miskolci társulatról „szól”.

Persze a Kivilágos kivirradtig szól az antiszemitizmusról, jól írja le a jellegzetes móriczi dzsentrivilágot, mely sok tekintetben párhuzamos a mai Magyarországgal, satöbbi – és még számos ilyen sommás kijelentést tehetünk az előadás kapcsán, amelyek mind-mind igazak, és természetesen részei annak, hogy a Kivilágos kivirradtig miért kiváló előadás.

       Bodoky Márk, Czakó Julianna (fotó: Gálos Mihály Samu)

De a legfontosabb mégis az, hogy a Kivilágos kivirradtig a miskolci társulatról „szól”, bemutatja azt, hogy milyen színház is van most Miskolcon. Hogy milyen a jó színház. Hogy nem csak érvényes kérdéseket intéznek hozzánk, de úgy teszik, hogy maga az előadás is élményt jelent, a színészi játéknál pedig csak a színpadon lévő olykor kb. húsz ember szimfonikus zenekari szintű összjátéka emlékezetesebb.

Rusznyák Gábor rendezte az első ikonikus miskolci előadást, A tanítónőt. Most átdolgozóként és rendezőként is ő jegyzi a Kivilágos kivirradtigot, amely minden bizonnyal a következő mérföldkő a társulat életében.

István-napot ünnepel a társaság, folyamatosan jönnek a közeli-távoli rokonok, ismerősök, sőt ismeretlenek – magát Istvánt (Gáspár Tibor) azonban épp elbocsátották az intézői szolgálatból, összedöntve ezzel a látszólag stabil világukat. Feleségeként Nádasy Erika a látszat fenntartása vagy panaszkodás dilemmájával küzd. Emellett ráadásul a lányuk (Czakó Julianna) eljegyzésére készülnek a falu megvetett-gyűlölt zsidójának fiával (Bodoky Márk).

Gáspár Tibor (fotó: Gálos Mihály Samu)

Bár a házigazda szinte egy egész felvonásnyit csak ül és meredten néz maga elé, eközben, őt szinte észre sem véve zajlik a mulatozás, evés-ivás, fecsegés – beszélgetés arról, hogyan lesz jobb a világ, az élet. Épülnek a légvárak, azok a légvárak, melyekről Móricz ismerete nélkül is pontosan tudjuk, hogy sosem fognak megvalósulni. Az egyedül reálisan látó zsidó vőlegényt senki sem veszi komolyan: kinevetik, kigúnyolják, s amikor menyasszonyának naiv őszinteséggel írja le a többiek helyzetét, a lány felháborodottan kéri számon őt.

A beszélgetés, dorbézolás pedig csak folyik – kinek-kinek vérmérséklete szerint. Szatmári György orvosa, Varga Zoltán ispánja, Szegedi Dezső postamestere inkább csak beszélgetnek, istenről, hazáról, családról, Simon Zoltán fiatal Dobyja viszont a tettek embere: hezitálás nélkül vereti agyon szeretője férjét, ha épp az a kézenfekvő megoldás – és hetvenkedő biztossággal űzi el húga zsidó vőlegényét, amint lehetősége nyílik rá.

Kivilágos kivirradtig (fotó: Gálos Mihály Samu)

Ha a színlap előzetes ismerete nélkül ültem volna be, a látottak alapján arra tippeltem volna, hogy Mohácsi János rendezte az előadást. Az egyszerre mozgó, beszélő embertömegek, a visszatérő mondatok és szóviccek, a hegedűjével szellemként színpadra botorkáló Kovács Márton, a végén a részben a Mohácsi-szöveggel megszólaló Csárdáskirálynő-dal mind-mind ebbe az irányba mutatott. Plágiumról természetesen nincs szó, amit látunk, az inkább tisztelgés, de talán ez az előadás egyetlen kritikája – vagy épp dicsérete. Attól függ, honnan nézzük.

(2016. október 15.)

A Kivilágos kivirradtig adatlapja itt olvasható.