7óra7

Versenyfutás a túlélésért
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Versenyfutás a túlélésért

Cím nélkül (hajlék-kaland-játék) / Mentőcsónak Egység, Stereo Akt

2016. 11. 29. | 7óra7

Vajon mennyire lehet  hitelesen bemutatni azoknak az embereknek az életét, akiknek sorsáról itt és most közösen döntünk?

Hány éjszakát lehet kibírni az utcán, télen? Kérjek-e ismerősöktől segítséget vagy jobb vadidegenekben megbízni? Hajléktalanként kapok-e egyáltalán munkát? A Cím nélkül a Mentőcsónak Egység Stereo Akttal közös előadása Boross Martin rendezésében – a Szociopolyhoz hasonlóan – egy a részvételi színház eszközrendszerével működtetett interaktiv társasjáték, többek között ezekre a kérdésekre próbál választ adni.

cimnelkul1_foto_bartha_mate.jpgBalogh Gyula (fotó: Bartha Máté)

A hétköznapi tárgyakkal kiegészülő játéktérben két színész, egy hajléktalan aktivista és egy szociális munkás van jelen: az elkövetkező 150 percben ők játsszák, illetve magyarázzák el a hajléktalanhelyzetre fókuszáló, a kívülállók empatikus készségét is próbára tevő jeleneteket, melyeknek kimenetelét minden esetben a nézők határozzák meg. Az itt jelenlévő ettől kezdve időre időre „arcába kapja“ az ismert és kevésbé ismert, adatokkal alátámasztott tényeket a ma Magyarországon élő hajléktalanok számáról, az átlagos lakhatási kiadásokról és az utcán uralkodó farkastörvényekről. A szerzők (Fábián Gábor és a stáb) célja azonban – az előadás egészén végighúzódó didaxis ellenére – vélhetően nem csupán a szimpla ismeretterjesztés. A középpontban az utcán élők lehetőségeinek és túlélési stratégiáinak mérlegelése, valamint egy elérhetetlennek tűnő összeg – százezer forint – összegyűjtése áll, ami nem is olyan könnyű. Mert hát mit is kell mérlegelnünk? Konkrétan azt, hogy futja-e a kéregetésből összegyűjtött pénzből szállóra vagy a zsúfolásig telt fapadra, netalán ebben a hónapban is az utcán alszunk majd.

Ez az előadás tulajdonképpeni tétje is. Szembesülni azzal, mennyire nehéz nap mint nap helyesen dönteni arról, hogyan éljünk túl a fiktíven meghatározott harmincezer forintos induló „tőkével“ Budapesten, októbertől márciusig, fedél nélkül. Az alkotók ezt a ráismerést igyekeznek leginkább érzékeltetni az alcímben is szereplő kaland-játékkal, melynek során a színészek a nézőkkel együtt közösen alakítják a frissen hajléktalanná lett főszereplők történetét. Megismerjük a Kőszegi Mária által alakított, elkeseredett düh mozgatta huszonkét éves Zsófit, aki az éhség vagy a munkavállalás kapcsán számos megalázó helyzetbe keveredik. A negyvenéves Ferencet, akit Szabó Zola játszik végtelenül elveszetten, időnként naivan, szerelmesen. Valamint az idősödő, sorsába beletörődött Józsefet, akinek megformálója, Balog Gyula az egyetlen „igazi“ hajléktalan, aki a jelenetekből kiszólva olykor „vén csövesként“ aposztrofálja önmagát. Talán épp ezért sem hat modorosnak, idegennek.

cimnelkul2_foto_bartha_mate.jpgSzabó Zola, Balogh Gyula (hátul) és Kőszegi Mária (fotó: Bartha Máté)

Hármójuk egészségi állapota/életereje egyébként – igen találó módon – egy-egy, az adott szereplőt megszemélyesítő, kerekeken guruló takarítóállványon követhető nyomon, amelynek partvisszerűen kiálló végén harminc fokozat található. Ez ugyanennyi emberi évet jelent, s a cél az, hogy a szereplők ne kerüljenek át az ún. fekete sávba, ahonnan már nincs visszaút.

Az előadással kapcsolatban számos kérdés merülhet fel, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy vajon mennyire lehet  hitelesen bemutatni azoknak az embereknek az életét, akik sok esetben egyedül, külső segítség nélkül kénytelenek az utcán túlélni, s akiknek sorsáról itt és most mégis közösen döntünk? Kérdés továbbá az is, hogy ezek a krízishelyzetek mit jelentenek az eltérő generációk számára. Megszólíthatók-e például a tizenévesek, akik minderre – kevéssé humánusnak tetsző módon – mint egyfajta videójátékra tekintenek, amelyben az elsődleges cél győzedelmeskedni a többiek felett? És végül: mennyiben tekinthető játéknak egy olyan interaktív színpadi aktus, amely látleletet kíván nyújtani a magyarországi hajléktalanhelyzetről?

cimnelkul3_foto_bartha_mate.jpgFotó: Bartha Máté

Az előadás idejére, úgy tűnik, mindenképpen. Hiszen tudjuk, amit látunk, csak színház, bár az illúziót már a legelején épp a szereplők bemutatkozása oszlatja szét. Engedjük-e, hogy az ő történetük a mi történetünk részévé váljon? Ez utóbbi nyilvánvalóan később dől el.

Gáspár-Singer Anna

(2016. november 24.)

A Cím nélkül adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr8012005638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.