7óra7

Önállósodik a Pécsi Balett

Önállósodik a Pécsi Balett

Színház reggelire - 2016. december 8.

2016. 12. 08. | 7óra7

Az indoklás szerint a társulat az eddigi működés mellett nem tudja betölteni azt a szerepet, hogy a várost képviselje a nagyvilágban.

Függetlenedik a Pécsi Nemzeti Színháztól a Pécsi Balett


Páva Zsolt polgármester előterjesztése szerint a Pécsi Balett a jövőben a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens társulataként működik majd. Az átállás azonban nem lesz egyszerű, hiszen a társulat egy szakmai feladatellátási szerződés alapján a jövőben is együttműködik majd a Pécsi Nemzeti Színházzal, így az eredeti probléma továbbra is fennállhat. Részletek a Fidelio.hu cikkében.

pecsibalett.jpgJelenet a Pécsi Balett Carmen előadásából (fotó: Mihály László)

Papadimitriu Athina kapta az Ivánka Csaba díjat


Ivánka Csaba emlékének ápolására, a művész édesanyja és testvérei alapítványt hoztak létre azzal az elsődleges céllal, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész nyerhesse el. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. Az Alapítvány meglátása szerint Ivánka Csaba nagyra értékelte Papadimitriu Athina képességeit, és  generációjának egyik nagy jövő előtt álló öntörvényű, rendhagyó tehetségének tartotta. Részletek a Színház.hu-n.

Ötvenedszer látható a Nemzeti Színház János vitéze


Vidnyánszky Attila igazgatói ciklusának első évadában, 2014. március 7-én mutatta be az ő rendezésében a Nemzeti Színház Petőfi Sándor János vitézét. Az előadás ma 15 órakor ötvenedszer lesz látható. A János vitéz címszerepét Mátray László alakítja, további főbb szerepekben Szűcs Nelli, Varga József és Zsigmond Emőke lépnek színpadra.

janosvitez_eoriszabo_5562.jpg        Mátray László (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1912032351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása