7óra7

A néző ne tudjon félrenézni

A néző ne tudjon félrenézni

Beszélgetés Lazici Noémival és Botos Évával

2016. 12. 20. | SoósAndrás

„A magyar színház borzasztó komoly, munkamániás.”

Lazici Noémi azon rendezők egyike, akik bejutottak a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület szervezésében létrejött Találkozások nevű programba. A program lényege, hogy egy fiatal rendező egy idősebb mentorrendezőt választ magának, és a segítségével megrendez egy kétszereplős darabot. Lazici Noémival, az Egy fiú Boszniából című előadás rendezőjével és Botos Évával, a produkció egyik szereplőjével beszélgettünk.

egy_fiu_kallay-toth_anett.JPGBotos Éva és Jászberényi Gábor Az egy fiú Boszniából előadásában (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Noémi, te eddig Erdélyben rendeztél, milyen munkáid voltak?

Lazici Noémi: Román egyetemeken tanultam, így román nyelvű előadásokon dolgoztam eddig. Nem konvencionális terekben gondolkodom általában – bár az Egy fiú Boszniából most az lesz – inkább lakásokat, gyártelepeket választok előadáshelyszínnek. A tér- és tárgymemória, a kísérleti színház izgat leginkább. Korábban képzőművészként is aktív voltam.

Éva, te Hajdúböszörményből jöttél Budapestre, ez nagyjából hasonló távolságra van Budapesttől, mint Nagyvárad, ahonnan Noémi érkezett. Rád milyen hatással volt ennek a távnak a megtétele?

Botos Éva: Nem egyből jöttem Budapestre, köztes állomásként ott volt Debrecen, ahova drámatagozatos gimnáziumba jártam. Utána jöttek a stúdiós évek, aztán a Színművészeti – fokozatosan kerültem bele a színházi életbe. Gáspár Sándorral beszéltük egyszer, hogy „mi, vidékiek” nem tartunk mindent magától értetődőnek, mint a budapestiek, számunkra a hétköznapok mindig tartogatnak csodákat, aminek örülni tudunk, hisz az ilyesmi korábban elképzelhetetlen volt, olyan, mintha csak a tévében lehetne látni.

Nagyon sok jelentős magyar művész tett meg hozzátok hasonló távolságokat: Bartis Attila, Bodor Ádám, Székely Csaba szintén Erdélyből érkezett Budapestre, Ady Nagyváradon is sokáig tartózkodott. Mit ad Budapest az ideérkező művészeknek?

Lazici Noémi: Rám még soha nem figyeltek ennyire. Elképesztő mennyiségű szeretetet és tiszteletet kapok itt.

lazici_ribarszki_viktoria.JPGLazici Noémi (fotó: Ribárszki Viktória)

Furcsa, hogy ezt mondod, azt gondolnám, Budapest egy lelketlen nagyváros, nyomasztó embertömegekkel…

Botos Éva: Azért egy hajdúböszörményi éjszaka is borzalmasan nyomasztó tud lenni. Tizenévesen az ember arra vágyik péntek este, hogy legyen valami, impulzusok érjék – de csak kutyák ugatását hallani. Van ebben valami romantikus is persze, de az, hogy mész az utcán, és mindenki tudja, ki vagy, elég megterhelő tud lenni.

Az erdélyi színházi élet sajátossága, hogy a színházakban van román és van magyar társulat is. Ez hogyan működik a gyakorlatban?

Lazici Noémi: Színházon belül nincs olyan, hogy én magyar vagyok, te pedig román – magyar rendezők dolgoznak román társulatokkal és fordítva. Tudunk profitálni a különbözőségeinkből. A magyar színház borzasztó komoly, munkamániás, a lélektani realizmus határozza meg, a román ezzel szemben a latin, a modern, az abszurd, Ionesco felé hajlik. Én tovább szeretnék lépni a lélektani realizmuson, átmenni időnként a szürrealizmusba.

A mentorod Szikszai Rémusz, szintén Erdélyből származik – van egy sejtésem, hogy került a képbe…

Lazici Noémi: A sejtésed nem fog bejönni, én semmit nem tudtam róla egészen addig, míg fel nem jöttem Budapestre. Itt megnéztem a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadását a Szkénében, és le voltam nyűgözve tőle, tehát világos volt, hogy őt fogom felkérni mentornak. Ezután derült csak ki, hogy mellesleg ő is erdélyi, Marosvásárhelyen végezte a tanulmányait.

És milyen mentor ő?

Lazici Noémi: Kitűnő mentor. Nem óvatoskodik, észrevesz valamit és már mondja is.

Hogy került a produkcióba Éva?

Lazici Noémi: Mivel nem ismertem a budapesti színházi életből senkit, kifejezetten kértem, hogy javasoljanak nekem szereplőket. Gáspár Anna, a Manna Produkció ügyvezetője ajánlotta Évát és Jászberényi Gábort is.

botos_ribarszki.JPGBotos Éva (fotó: Ribárszki Viktória)

Botos Éva: Idén eljöttem a Centrál Színházból, nagyon nagy igényem volt az újdonságra. A biztonság, hogy van hol játszani, fontos, de időnként muszáj valami mást is csinálni, hogy felelevenítsem, miért is jöttem Budapestre Hajdúböszörményből. Ezért is olyan találó a program elnevezése, hogy Találkozások – pont valami újjal szerettem volna találkozni.

Az Egy fiú Boszniábólt ez idáig egyszer adták elő Magyarországon az RS9 Színházban – játszott benne Jászberényi Gábor, aki most is szerepel benne.

Lazici Noémi: Tíz év után is emlékezett a szövegre. Iszonyatosan jó színész. Ilyen elhivatott csapattal dolgozhatok: Gábor és Éva is folyamatosan játszik, van, hogy fél tizenegytől próbálunk hajnal egyig.

A Találkozások sorozat eddigi előadásaiban mindig valami érdekes formai kísérlet is volt: Az aranjuezi szép napok egy mozgás nélküli, izgalmas párbeszéd, a Mary és Max az Egy fiú Boszniábólhoz hasonlóan szintén levelezésen alapult – nálatok ez a látszólagos formai nehézség hogyan működik?

Botos Éva: Noéminek volt egy elképzelése, hogy mi legyen ennek az előadásnak a helyszíne: egy iroda, ami olyan interaktív teret biztosít, ahol a levelek szövege életre tud kelni általunk.

Lazici Noémi: Illetve monitorokon, videóvetítéseken is megjelenik a levelet író fiú – de hogy pontosan hogyan, az legyen meglepetés!

lazici.JPGLazici Noémi (fotó: Ribárszki Viktóri)

A darabot egy kortárs holland szerző, Aj de Bont írta: hogy került Hollandiába a boszniai háború története?

Botos Éva: Hozzájuk érkezett az első menekülthullám.

Lazici Noémi: Ő amúgy elsősorban színész. Nagyon sokat jár iskolákba, a gyerekek szociális érzékenységének fejlesztésén dolgozik. Testközelből látta a boszniai menekülteket, így nyúlhatott pont ehhez a témához.

A pályázatodban a közönyről, az érzelmi azonosulás megtagadásáról beszélsz mint korunk egyik fontos társadalmi problémájáról. Ezzel szemben a közelmúltban olyan politikai események történtek – Trump megválasztása, Brexit – amikről a társadalomtudósok azt mondják, az érzelmi gondolkodás előtérbe kerülésével magyarázható. Ti hogyan látjátok ezt?

Botos Éva: Azért nehéz erről beszélni, mert annyira aktuális. Mind anyaként, mind színészként érzem, mennyire fontos és meghatározó változások zajlanak. Az emberek érzelmeit úgy lehet irányítani, hogy észre sem vesszük – így lehet bizonyos területen az érzelmeket visszaszorítani, máshol meg felerősíteni. Fullasztó, hogy nem tudok ez ellen mit csinálni: azért fontos ez az előadás, mert a saját eszközeimmel így tudok a legtöbbet tenni.

Lazici Noémi: Ha az ember rájön, hogy nem róla van szó, hanem segíteni kell, háttérbe szorul az önvédelem ösztöne, hogy „nem nézek oda, mert az nekem rossz”. Ez az előadás talán azt tudja elérni, hogy a néző ne tudjon félrenézni, lássa, mi zajlik, muszáj legyen szembesülnie a problémával.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9112057521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.