7óra7

Elmaradnak Törőcsik Mari januári előadásai

Elmaradnak Törőcsik Mari januári előadásai

Színház reggelire - 2017. január 18.

2017. 01. 18. | 7óra7

A színház tájékoztatása szerint a Nemzet Színészének pihenésre van szüksége.

Elmarad két Galilei élete és egy Brand


A Nemzeti Színház közleménye szerint a korábban meghirdetett műsorral ellentétben januárban mégsem kerül színpadra a Zsótér Sándor által rendezett Galilei élete és Brand. Előbbi 18-án és 21-én, utóbbi 25-én lett volna látható. A színház tájékoztatása szerint Törőcsik Marinak betegség miatt most pihenésre van szüksége, de készülnek arra, hogy minél hamarabb újra színpadra állhasson.

galilei_1_eorifoto-4290.jpgTörőcsik Mari a Galilei életében (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Búcsúzik a budaörsi A nagy Romulus


Január 20-án utoljára látható a Budaörsi Latinovits Színház és a HOPPart Társulat közös produkciójaként Polgár Csaba rendezésében színpadra állított A nagy Romulus. A főszerepet Lukáts Andor játssza, mellette többek között Spolarics Andrea, Kurta Niké és Kiss Diána Magdolna is színpadra lép. Az előadásra jegyek itt válthatóak.

Dugó helyett színház


A Drive Time Színház a József Attila Színház kezdeményezése, melynek célja, hogy a néző a munkaidőt követő idejét ne a forgalmi dugóban araszolva, hanem egyfelvonásos előadások megtekintésével tölthesse. A program keretén belül január 24-én és február 14-én a Dunakanyar, február 15-én A Tisza felső folyása, február 17-én a Késő őszi esti órán előadása tekinthető meg. További információ a színház.hu cikkében található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr4212134461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása