7óra7

Érezzétek jól magatokat! - A Valóság Show
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

Érezzétek jól magatokat! - A Valóság Show

Maradjunk annyiban / Centrál Színház

2017. 03. 28. | Marik Noémi

Nem csupán kritika egy nem csupán előadásról.

Egy rövid felvezető-ráhangoló játék után a címbéli kívánsággal kezdi meg hajléktalanlétről szóló monodrámáját Szalai Kriszta. Érezzük hát jól magunkat, hiszen mégiscsak színházban vagyunk. Hovatovább a mindennapokban is megtanuljuk úgy jól érezni magunkat, hogy körülöttünk/mellőlünk embereket lakoltatnak ki, veszik el gyerekeiket, bontják le utolsó menedéküket, fagynak meg az utcán. Akár jó adag keserűség is vegyülhetne így „házigazdánk” kívánságába. De nem vegyül. Szalai Krisztának és Lakatosné Jutkának köszönhetően inkább tettrekészre és szeretettelire kerekedik az est.

dsc_2600.JPG            Maradjunk annyiban (fotó: Székely Péter)

Mindemellett tesznek róla, hogy most mégse tudjuk feldolgozandó, borzongató mesévé oldani a 26 éve az utcán élő hajléktalan asszony történetét. Rögvalósággá válik előttünk, ami rögvalóság. Ehhez pedig Szalai Kriszta egy komplex estet tervezett nekünk, élettörténetestül, beszélgetésestül, közös teázásostul, játékostul. Összefonódik személyes történet és társadalomrajz, mikro- és makrotörténet. Érzelem és statisztika. Egy ember múltja és jelene. Színház és valóság.

Szalai Kriszta témája ellenére is könnyed esttel kecsegtet, hogy aztán ránk tegye szépen a súlyokat, a felelősség és cselekvés súlyát. Paradox mód, mégis épp ettől a tehertől válunk valahogy felszabadulttá, mert épp a tehetetlenség érzésétől szabadít meg. Estje olyan, mint egy színházi nevelési előadás, csak épp nem szimulálja a helyzeteket, hanem elénk tár egy meglévőt. Időnként pedig ki-kiszól és -kérdez – már a monológ előtt és alatt is élővé teszi a diskurzust.

dsc_2612_2.JPG            Maradjunk annyiban (fotó: Székely Péter)

Társadalomérzékenyítés persze valószínűleg már nem kell ott, ahol erre az előadásra váltanak jegyet.* A kép árnyalása vagy épp élesre állítása és a tehetetlenség érzésének átkalibrálása viszont elkél az érzékenyebbeknél is. Erre ad lehetőséget a Maradjunk annyiban. A legprimerebb formában. Miközben megkapjuk az átélhető történetet, a színházélményt is. Csakhogy most ennél még többet kapunk.

Nincsenek közügyeink, nincsenek viszonyaink, nem beszélünk egymással – fogalmazta meg legnagyobb problémánkat a minap Ferge Zsuzsa. Ezen próbál változtatni az előadás. Beszélgetést kezdeményez, s bemutat minket egymásnak: íme, a hajléktalan ember, íme, a lakcímkártyával rendelkező, emberszámba vett állampolgár. Közelebb hoz egymáshoz, hogy szóba elegyedjünk. És mivel most meghallgatjuk az utcán lévőt, sok mindent meg is tudunk róluk.

A Maradjunk annyiban mindamellett nagyszerű színház is. Rövidke szimbolikus csapatépítő játékkal hangol rá bennünket a témára. A szociális hálót képezzük le, amivel akár ki is törölhetjük, szó szerint. Ráadásul még szakadékony is. Ám ha optimistán értelmezzük e jelentésteli játékot: közösségi hálót építünk civilekként, ami akár eredményes is lehet, ha sokan együttműködünk.

dsc_2616_2.JPG            Maradjunk annyiban (fotó: Székely Péter)

Azután Szalai Kriszta előttünk öltözik át és maszkírozza el magát. Gyors átalakulása szinte gyomorszájon vág, olyan elemi erővel idézi meg, mily könnyen válhat majdhogy nem bárkiből hajléktalan. Majd egy traumatikus, anya nélküli gyerekkort beszél el, mely szinte elkerülhetetlenül generál egy ilyen sorsot.

Érzelmek egész skáláját vonultatja fel és hozza létre bennünk is. Nem retten vissza, hogy az erősen kritikus történet mellé indulatot is társítson. Nem egy higgadt vagy pusztán szociografikus, irodalmi igényű feltáró munka ez. Miért is kellene annak lennie? Nemcsak a szöveg, az előadásmód is tele van dühvel, szenvedéllyel. És szerencsére humorral. Ami kell is a túléléshez, s van is belőle jócskán Jutkának, szóvivőket megszégyenítő kommunikációsképessége mellett.

A tartását megőrizni képes, sokat szenvedett asszony története mellé kapunk különféle adatokat, szubjektív és objektív információkat is a hajléktalanok világáról. Bennünk motoszkáló kérdéseinkre is válaszokat adnak. Ami a monológból nem derül ki, utána mi magunk kérdezhetjük meg egyenesen Jutkától, aki a Város Mindenkié aktivistája is. Konkrét ötleteket ugyancsak kapnak tőle a segíteni vágyók.

dsc_2635.JPG            Maradjunk annyiban (fotó: Székely Péter)

Két „aktivista” áll előttünk a színpadon. Egyikük művész (is), másikuk kényszerűségből életművész. Küzdőképességük és erejük óhatatlanul átragad ránk is. Legfontosabb üzenetük pedig: higgyük el, megmenthetők és visszavezethetők még ezek az emberek a társadalomba.

Nemcsak komplex, jól kitalált s jó dramaturgiájú a Szalai Kriszta által megkoreografált est, de eléri a legtöbbet – szinte valódi közösségként kelünk fel székeinkről. Talán tenni, változtatni akaró állampolgárokként. Ennél többet színház nemigen tehet.

* Szalai Kriszta nagy vállalásként rendszeresen viszi majd előadását középiskolákba is. Célja itt valóban az érzékenyítés, közel hozni a fiatalokhoz az életet és a színházat.

(2017. március 10.)

A Maradjunk annyiban adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr7212373951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.