7óra7


POSZT – Elhelyezték a találkozó versenydarabjainak lakatjait

POSZT – Elhelyezték a találkozó versenydarabjainak lakatjait

2014. 06. 11. | 7óra7

A baranyai megyeszékhelyen több évtizedes hagyománya van a lakatolásnak. Főként a szerelmespárok, kapcsolatuk zálogaként, de turisták, visszatérésük reményében is helyeznek

Gera Zoltánt választották a nemzet színészének

Gera Zoltánt választották a nemzet színészének

2014. 04. 29. | 7óra7

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő művészek döntöttek arról, hogy az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére

A craiovai nemzetközi Shakespeare-fesztiválon vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház

A craiovai nemzetközi Shakespeare-fesztiválon vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház

2014. 04. 23. | 7óra7

A produkció rangos színházak előadásai között kapott helyet, többek között orosz, örmény, litván, kínai, román, lengyel társulatok és az angol Globe Színház mutatkozik

Ahogy tetszik – Purcărete-bemutató a Nemzeti Színházban

Ahogy tetszik – Purcărete-bemutató a Nemzeti Színházban

2014. 02. 14. | 7óra7

A világszerte ismert rendezőt már régen foglalkoztatja az Ahogy tetszik színpadra állításának gondolata. Mint fogalmazott: azok a szövegek izgatják, amelyek gazdagságukkal,

Gálaműsorral indul az évad a Karinthy Színházban

Gálaműsorral indul az évad a Karinthy Színházban

2013. 09. 09. | 7óra7

Karinthy MártonA műsor alkalmával a színházban egykor és ma játszó művészek a felújított színpadot és nézőteret avatják fel élőben vagy videó üzenetet küldve - olvasható a színház

Nem lehet sóval behinteni a helyét – Alföldi Róbert a Nemzeti Színház öt évéről

Nem lehet sóval behinteni a helyét – Alföldi Róbert a Nemzeti Színház öt évéről

2013. 07. 29. | 7óra7

► Újraolvastam a 2007-es pályázatodat. Ritkán látni olyat, hogy ami egy pályázatban le van írva, annak a jelentős százaléka megvalósul.

Alföldi Róbert*Alföldi Róbert (AR):* Én is

POSZT-blog, 7. nap: Ők a mi nézőink. Ők meg a művészeink

POSZT-blog, 7. nap: Ők a mi nézőink. Ők meg a művészeink

2013. 07. 06. | 7óra7

Kissé távolabbról kezdem, még mindig a negyedik nap történései gyűrűznek ugyanis, talán emlékszünk a Bolha a fülbe című előadást követő, szakmai beszélgetésnek

süti beállítások módosítása