7óra7


POSZT-blog, 10. nap: Kertelés és keretelés

POSZT-blog, 10. nap: Kertelés és keretelés

2014. 06. 20. | 7óra7

Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő. Ezzel a gondolattal indította Huszti Péter az ez évi színházi mustrát.

Reggel hét óra hét perckor tele van

POSZT – Jövő csütörtökön indul a fesztivál

POSZT – Jövő csütörtökön indul a fesztivál

2014. 06. 04. | 7óra7

A június 5. és 14. között tartandó fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a látogatókat.

POSZT – Gyorsan fogynak a versenyelőadások belépői

POSZT – Gyorsan fogynak a versenyelőadások belépői

2014. 04. 18. | 7óra7

POSZTKőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című,

Raffai Ágnes nyerte a Versünnep Fesztivál döntőjét

Raffai Ágnes nyerte a Versünnep Fesztivál döntőjét

2014. 04. 11. | 7óra7

"Ez a délután a szó, a magyar szó ünnepe volt" - mondta az esti díjkiosztón Császár Angela színművész, a zsűri elnöke, hozzátéve: szükségünk van ezekre a szavakra, és a

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

2014. 03. 31. | 7óra7

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a tavalyi ötnapos eseménysorozat sikerén felbuzdulva döntöttek úgy,

Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében

Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében

2014. 01. 29. | 7óra7

Halász János kultúráért felelős államtitkár az 5. alkalommal megszervezett Versünnep szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a kultúrpolitika akkor működik jól, ha a

Maratonnal zárul a Gárdonyi-emlékév

Maratonnal zárul a Gárdonyi-emlékév

2013. 10. 21. | 7óra7

Gárdonyi GézaA Gárdonyi-emlékév és programsorozatának lezárásaként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megrendezésében