7óra7


Hamupipőke és Othello a Szegedi Nemzeti Színház januári műsorán

Hamupipőke és Othello a Szegedi Nemzeti Színház januári műsorán

2013. 12. 19. | 7óra7

Toronykőy Attila rendező a teátrum januári műsorát bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Rossini-operát a kilencvenes években játszották a Tisza-parti

Színes programok decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban

Színes programok decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban

2013. 11. 13. | 7óra7

Az év végi programok a klasszikustól a könnyűzenéig, a komolyabb hangvételű darabtól a humorra épülő előadásig széles skálán kínálnak szórakozást.

Szegedi Nemzeti Színház

December

Tizennégy bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház

Tizennégy bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház

2013. 09. 06. | 7óra7

Gyüdi Sándor elmondta: a repertoárban lesz három opera, egy klasszikus operett, két balett, hat - három magyar és három külföldi - színmű – ebből -, valamint két gyerek

Február: Bántóan egyoldalú

Február: Bántóan egyoldalú

2013. 07. 10. | 7óra7

Cseke PéterCseke Péter marad a kecskeméti Katona József Színház igazgatója – mondhatjuk, hogy ez szakmai szempontból érvényes döntés, és mint ilyen, ritkaság mostanában. Sőt jó

Január: Álszentek összeesküvése

Január: Álszentek összeesküvése

2013. 07. 10. | 7óra7

Összesűrűsödtek az események, és úgy gondoljuk, a történtek érdemesek arra, hogy egyrészt ne felejtsük el őket a napi információmennyiségben, másrészt komplex

süti beállítások módosítása