7óra7


Pécsi Nyári Színház – Tizenhat produkció szerepel műsoron

Pécsi Nyári Színház – Tizenhat produkció szerepel műsoron

2014. 06. 27. | 7óra7

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője a csütörtöki programismertető sajtótájékoztatón elmondta: az 1978-ban indult

Vendégjátékok hete a kolozsvári színházban

Vendégjátékok hete a kolozsvári színházban

2014. 05. 23. | 7óra7

A budapesti Vígszínházzal való több éves partnerség keretében két előadással vendégszerepel újra Kolozsváron a magyarországi társulat.

Május 26-án, hétfőn este 8

Szilveszteri előadások a budapesti színházakban

Szilveszteri előadások a budapesti színházakban

2013. 12. 30. | 7óra7

A Vígszínházban a Popfesztivál 40 a Madách Színházban A Napsugár fiúk a Budapesti Operettszínházban az Elfújta a szél a Centrál Színházban pedig a frissen bemutatott

Orlai Tibor: színház a rossz társadalmi közérzet ellen

Orlai Tibor: színház a rossz társadalmi közérzet ellen

2013. 11. 28. | 7óra7

Az embereknek nagyon elegük van ebből a társadalmi közérzetből, ezért van szükség az igényes és minőségi szórakoztatásra – mondja Orlai Tibor producer, a színikritikusok

Színes programok decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban

Színes programok decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban

2013. 11. 13. | 7óra7

Az év végi programok a klasszikustól a könnyűzenéig, a komolyabb hangvételű darabtól a humorra épülő előadásig széles skálán kínálnak szórakozást.

Szegedi Nemzeti Színház

December

Kern András: lényeg, hogy felemelő, érdekes este jöjjön létre

Kern András: lényeg, hogy felemelő, érdekes este jöjjön létre

2013. 09. 16. | 7óra7

Amikor a Vígszínházon kívül lép színpadra, mit keres ?

*Kern András:* Nekem valót, érdekeset, olyat ami igazán megszólítja a közönséget. Néha meg inkább adódik a

süti beállítások módosítása