7óra7


Tizennégymillió forint gyűlt össze a Fogadj örökbe egy macit! jótékonysági aukción

Tizennégymillió forint gyűlt össze a Fogadj örökbe egy macit! jótékonysági aukción

2014. 12. 04. | 7óra7

Kárász Róbert az alapítvány ötletadója és alapítója elmondta, hogy a Maci kávézó és kulturális központ mintegy 70 millió forintból valósulhat meg. A fővárossal

Összehangolta műsorát a Pécsi Nemzeti Színház a Pannon Filharmonikusokkal

Összehangolta műsorát a Pécsi Nemzeti Színház a Pannon Filharmonikusokkal

2014. 05. 15. | 7óra7

Páva Zsolt (Fidesz) a 2014/2015-ös színházi és komolyzenei évadról tartott pécsi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az utóbbi években folyamatosan erősödött a baranyai

Hét bemutató az Örkény Színház tizedik évadában

Hét bemutató az Örkény Színház tizedik évadában

2013. 09. 05. | 7óra7

Mácsai PálSzombaton tíz órától Salamon Bea és a Méta népzenei együttes lép fel, majd Csoda és Kósza címmel élő hangjátékot mutatnak be a Czigány Zoltán meséje nyomán készülő,