7óra7


Filmszínház

Filmszínház

Jeles András: Árvák / Stúdió K Színház

2016. 06. 02. | B. Kiss Csaba

Az alapvető probléma, hogy a forgatási keretsztori teljesen kidolgozatlan.

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Magyar Színház

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Magyar Színház

2014. 09. 29. | 7óra7

Magyar SzínházŐze Áron megbízatása 2015. január 1-jéig szól, a színház vezetésére ezért pályázatot írtak ki. A jelenlegi igazgató ismét beadta pályázatát a teátrum irányítására.

Évadzárás a Szkéné Színházban – Minden eddiginél több előadás és néző a szezonban

Évadzárás a Szkéné Színházban – Minden eddiginél több előadás és néző a szezonban

2014. 08. 07. | 7óra7

Egyedülálló módon mutatta be egy alkalmi csapat Csizmadia Tibor vezetésével Székely Csaba drámatrilógiáját, amelynek a befejező, Bányavíz című részével nyitották az

POSZT – Megkezdődött a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma

POSZT – Megkezdődött a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma

2014. 06. 25. | 7óra7

A 29. alkalommal megrendezett Nyílt Fórum megnyitóján Lőkös Ildikó dramaturg, a Színházi Dramaturgok Céhének társelnöke elmondta, hogy szervezésükben már két

Díjátadó a Magyar Színház évadzáró ülésén

Díjátadó a Magyar Színház évadzáró ülésén

2014. 06. 06. | 7óra7

Magyar SzínházŐze Áron megtartotta évad végi beszédét az új, társulatot érintő eseményekről. Ezt követően Göttinger Pál, a színház főrendezője lépett színpadra, aki mindenkinek

Magyar Színház: Nyolc bemutató a jövő évadban, újra pályázik Őze Áron

Magyar Színház: Nyolc bemutató a jövő évadban, újra pályázik Őze Áron

2014. 04. 28. | 7óra7

Magyar SzínházA színház MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint Őze Áron - akinek megbízatása 2015. január 1-ig szól - "két ciklust tart egészségesnek", és mindenképpen szeretné

Két miskolci és két katonás előadás a POSZT-on

Két miskolci és két katonás előadás a POSZT-on

2014. 03. 20. | 7óra7

Nagyszínpadi előadások

Molière nyomán Mohácsi István-Mohácsi János: A képzelt beteg

az Örkény István Színház előadása | rendező: Mohácsi János |