7óra7


Nemzeti Dokumentumfilm vetítése a Bálint Házban

Nemzeti Dokumentumfilm vetítése a Bálint Házban

2014. 05. 13. | 7óra7

„Minket a kíváncsiságunk vezetett, amikor erre a filmre készültünk. Közelről akartuk látni egy különlegesen sikeres társulat munkáját. Elhatároztuk, hogy –

Alföldi Róbert újra itthon rendez

Alföldi Róbert újra itthon rendez

2014. 05. 08. | 7óra7

Alföldi RóbertA Rózsavölgyi Szalonban május 8-án mutatják be Émile Ajar (Romain Gary): Előttem az élet című, 1975-ben megjelent és világszerte népszerűvé vált, Magyarországon is számos

Cserhalmi György kapja idén a Gábor Miklós-díjat

Cserhalmi György kapja idén a Gábor Miklós-díjat

2014. 04. 14. | 7óra7

Cserhalmi GyörgyCserhalmi György kedd este veheti át a díjat a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Bagó Bertalan rendezte előadás után, a közönség jelenlétében - tájékoztatta az

Egy eltörölt színház végnapjai

Egy eltörölt színház végnapjai

2014. 04. 11. | 7óra7

A stáb több kamerával februártól az igazgatóváltásig követte nyomon a színház életét, a film dramaturgiai ívét az utolsó, Mephisto című előadás próbái, bemutatója

Színes programok decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban

Színes programok decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban

2013. 11. 13. | 7óra7

Az év végi programok a klasszikustól a könnyűzenéig, a komolyabb hangvételű darabtól a humorra épülő előadásig széles skálán kínálnak szórakozást.

Szegedi Nemzeti Színház

December

Két bemutató a Vígszínházban a hétvégén

Két bemutató a Vígszínházban a hétvégén

2013. 10. 25. | 7óra7

Danton halála - fent: Géczi Zoltán, Fábián Szabolcs, Lázár Balázs, Inotay Ákos, Karácsonyi Zoltán, Rajhona Ádám, Papp Dániel, Dengyel Iván, Kerekes József, lent: László ZsoltA Danton halálá t Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség - olvasható a színház az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A fiatalon elhunyt német

Közgyűlést tartott a Magyar Színházi Társaság

Közgyűlést tartott a Magyar Színházi Társaság

2013. 10. 15. | 7óra7

A két politikus hangsúlyozta a színházi szakmával folytatott párbeszéd fontosságát, a színház kiemelkedő szerepét az ország és a főváros életében. Halász János több

Kozák Andrásról nevezik el a stúdiószínpadot Fehérváron

Kozák Andrásról nevezik el a stúdiószínpadot Fehérváron

2013. 09. 03. | 7óra7

Kozák AndrásSzikora János elmondta: tisztelegni szeretne a színház vezetősége egy olyan nagy művészegyéniség előtt, akinek munkásságáról sok színházi emléket őrizhet a fehérvári

Nem lehet sóval behinteni a helyét – Alföldi Róbert a Nemzeti Színház öt évéről

Nem lehet sóval behinteni a helyét – Alföldi Róbert a Nemzeti Színház öt évéről

2013. 07. 29. | 7óra7

► Újraolvastam a 2007-es pályázatodat. Ritkán látni olyat, hogy ami egy pályázatban le van írva, annak a jelentős százaléka megvalósul.

Alföldi Róbert*Alföldi Róbert (AR):* Én is

süti beállítások módosítása