7óra7


Kétségtelenül - Vidnyánszky Attila félévértékelése

Kétségtelenül - Vidnyánszky Attila félévértékelése

2014. 12. 28. | 7óra7

Az igazgató az évad első felének bemutatóiról azt mondta: szakmailag magas színvonalú előadások jöttek létre, amelyek számos fesztivál érdeklődését kiváltották. "A

Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

2014. 08. 15. | 7óra7

A Szabadtéri Színházak Szövetsége keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gedeon József ügyvezető elmondta: a 1997-ben alakult szervezet 9 tagjának az elmúlt évben összesen 28

Macbeth harmadszor

Macbeth harmadszor

2014. 07. 16. | B. Kiss Csaba

Július 12-én, a Kortársunk még Shakespeare ? nemzetközi konferencia második napján a salzburgi egyetemről érkezett Holger Klein tartott előadást A drámaíró, a rendező és a

Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada

Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada

2014. 07. 07. | 7óra7

Gyulai VárszínházGedeon József igazgató a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte: a hatvan napig nyitva tartó nyári teátrum kiemelkedő műsorral, három új bemutatóval és öt tematikus

Csütörtökön indul a X. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán

Csütörtökön indul a X. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán

2014. 07. 07. | 7óra7

A David Doiashvili rendezte Szentivánéji álom című előadást, a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkciót a gyulai Várszínpadon láthatja a közönség. A darabot