A Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz kistelepülésén zajló, kilenc napig tartó rendezvénysorozat gerincét a Kossuth téri ingyenes világzenei koncertek, illetve
A Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz kistelepülésén zajló, kilenc napig tartó rendezvénysorozat gerincét a Kossuth téri ingyenes világzenei koncertek, illetve
Bán Teodóra főszervező, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a fesztivált beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: céljuk idén is az,
► Miért döntöttetek úgy, hogy egy kultikus darabot mai köntösbe öltöztettek ?
*Czukor Balázs:* Eredetileg
A közhasznú nonprofit kft.-ként működő intézmény jelenlegi ügyvezető igazgatójának, Rátóti Zoltánnak 2010-ben elnyert megbízása év végén lejár, a munkakör
A június 10. és július 17. között zajló Városmajori Színházi Szemle a Budapesti Nyári Fesztivál kiemelt eseménye, amelyen a szervezők a nem budapesti színházak legjobb
A teátrum igazgatójának szavai szerint egy sikeres évad végén és egy még sikeresebb előtt áll a szombathelyi színház társulata, amely ősszel és tavasszal is két-két
Március 21-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Michael Frayn Veszett fejsze című bohózatát Mohácsi János és Mohácsi István átiratában. A darabot – eredeti címén: