7óra7


Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

2014. 08. 15. | 7óra7

A Szabadtéri Színházak Szövetsége keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gedeon József ügyvezető elmondta: a 1997-ben alakult szervezet 9 tagjának az elmúlt évben összesen 28

Sikeres volt az idei Gyulai Várszínház

Sikeres volt az idei Gyulai Várszínház

2014. 08. 13. | 7óra7

A direktor, aki egyben a Szabadtéri Színházak Országos Szövetségének az elnöke, elmondta: a Gyulai Várszínház az 51. évadát rendezte meg az idén június 27. és augusztus 9.

Macbeth harmadszor

Macbeth harmadszor

2014. 07. 16. | B. Kiss Csaba

Július 12-én, a Kortársunk még Shakespeare ? nemzetközi konferencia második napján a salzburgi egyetemről érkezett Holger Klein tartott előadást A drámaíró, a rendező és a

Viharverten

Viharverten

2014. 07. 13. | B. Kiss Csaba

Kedden a Kamarateremben megzenésített és slam poetry-vel felturbózott Shakespeare-szonetteket hallgathattunk Süveg Márk Saiid, Dagadu Veronika Sena és a W. H. Együttes (Márkos

Hamlet tűzön-vízen át

Hamlet tűzön-vízen át

2014. 07. 12. | B. Kiss Csaba

Vasárnap folytatódott a Shakespeare Fringe Fesztivál, ezúttal a Gólem Színház stúdiójának Szentivánéji buli című előadását láthattuk Borgula András rendezésében. A

Szentivánéji álmok

Szentivánéji álmok

2014. 07. 11. | B. Kiss Csaba

A színvonalas nemzetközi produkciók mellett új magyar Shakespeare-bemutatók is rendszeresen helyet kapnak a fesztiválon, sőt, évről-évre itt van a premierje egy-egy