Bálint András rendező nem az ismeretlenre való rácsodálkozás tisztaságával nyúlt az Asztalizené hez, hiszen színházában, a Radnótiban már bemutatták Térey drámaremekét.
Márai Sándor darabja ötletes, tartalmas, ritmusos, humoros, minden csupa pozitív, ami ma is megmutatkozik, és végig ott bujkál-tekereg a Kaland című előadásban, amiből ezúttal
Izgalmas történet, titokzatos atmoszféra, valami felszín alatt lappangó erő, spanyol temperamentum, folyamatos történések és kiváló zenei aláfestés jellemzi a Honvéd
A legnagyobb szerelem kellős közepén, teljesen váratlanul tud kibukkanni, hogy nincs minden rendben, de kizárólag csak ha már teljesen tarthatatlanok az állapotok, hiszen
A gyerekek szemszögéből nézni a világot mindig nagyon hasznos lehet, és a színház is igen jól tudja használni ezt a szemszöget, kapásból tudunk sorolni akár előadásokat,
Egy klasszikus, többek között Shakespeare Szentivánéji álom című drámájából már jól ismert szituáció adja a Kék róka alaphelyzetét: két férfi és két nő, akik