Zsótér Sándor sokadik „Lír” királya ezúttal a tőle megszokott komplex szimbólumok szövevényes, de profán csavarokkal egymásba fonódó rendszerét legfőképpen egy célra
Egy tesze-tosza féltaps után a szünetben a sok minden mellett épp azt próbáljuk megfejteni, hogy most vége az előadásnak, vagy csak felvonásközt élünk át. Megállapodunk az
A Radnóti Színház Solness építőmester előadása nem tűz ki maga elé teljesíthetetlen célokat, ugyanakkor nem is blöfföl. Egy dologra vállalkozik: Ibsen drámáját alaposan,
Szikora János Vörös és feketé jében – Horesnyi Balázs díszlettervezőnek köszönhetően – a fekete dominál: gigantikus feketeség alján játszódik szinte az egész dráma,
Thomas Vinterberg Születésnap (Festen - Dogme 1) című filmje a kortárs filmtörténet és filmelmélet egyik mérföldköve: a dán dogmaként (esetleg Dogma95-ként) ismert, Lars von
Vidovszky György egy, a délutánjait egy londoni csatorna partján töltő gyerek, Billy életén keresztül mutatja meg azt a kilátástalan harcot, amit a gyerekek egymással és