A szomorkás alaphangulat egyébként Paul Gallico meseregényében, a Jennie, te drágá!-ban is ott van, amiből – Horváth Péter átiratában - a musical készült. Főszereplője, Peter, egy nyolcéves kisfiú, akivel se az apja, se az anyja nem foglalkozik. Előbbit, az ezredest, a hadsereg, utóbbit az Arany Jánostól ismert dilemma – „Ah, kínos élet: reggel, estve öltözni és vetkezni kell!” - foglalja le, így Peter (itt Peti) nevelése a Dadusra marad. A keretjáték szerint azonban a kisfiú balesetet szenved, éppen egy macska miatt, mert figyelmetlenül kiszalad hozzá az utcára. Erre a jelenetre az előadásban is félig még kint, a színház előterében kerül sor. Ami nagyon jó ötlet, látványos is, ahogy a macskák énekelve levonulnak az egyik lépcsősoron, míg a másik oldalon, az emeleti erkélyen a Dadus sikoltozik Peti után. (De zárójelben azért hozzá kell tenni, hogy a túlzsúfolt előtérben gyorsan el tud fogyni a levegő, ha sokáig kell a kezdésre várni.) A balesetet egy lázálmos időszak követi, és álmában Peti macskává változik, így kerül a londoni utcákra, ahol meg kell tanulnia a túlélés sok-sok macskatrükkjét, ehhez pedig segítőtársra van szüksége, akit Jennie, a macskalány személyében talál meg.

Novák János rendezésében a kalandok sorából álló fejlődés- és felnövéstörténet jól elegyíti a szomorúságot a vidámsággal, az érzelmeket a mozgalmas-verekedős jelenetekkel. Semmi sincs túlbonyolítva. Például a népes szereplőgárda mellett nem is nagyon jutna hely terjedelmes díszleteknek, Orosz Klaudia azonban néhány egyszerű, könnyen mozgatható állvánnyal, és pár ötletes eszközzel jelzi az adott helyszínt, és hangulatot, legyen az hajó, egy öregember kiskertje vagy a macskaszemmel óriásnak tűnő emberi lábak, csizmák a londoni utcán. A macskajelmezek viszont minden apró részletükben igazodnak az adott szereplő jelleméhez és a macskatársadalomban elfoglalt helyéhez. Novák János szerezte a zenét is a darabhoz. A címhez írt dal garantáltan a fülünkbe mászik, és ott is marad, de a többi is pontosan passzol a szereplőkhöz és szerepekhez, és kiadnak egy egységes zenei világot. Lakatos János koreográfiájával kiegészülve mindez a viszonylag kis színpaddal és a sok szereplővel is jól működik.

Mert a játékban szinte az egész társulat színpadra lép, és még főiskolások is csatlakoznak hozzájuk, ahogy a főszerepet játszó Fehér Dániel is az. Jó párost alkotnak Megyes Melinda Jennie-jével, aki az anyát is játssza, és macskaként is tanítgatja, óvja az új világában még elveszett és gyámoltalan, de később fokozatosan magára találó Petit. Izgalmas szerepösszevonás a katonatiszt apáé és a maffiózó macskáé, akiket Szanitter Dávid alakít, fekete macskaként erőből osztva az észt és osztva le a szerepeket. Biztosan mindenkinek meglesz a kedvence a szép összjátékot nyújtó, egymásra figyelő társulatból és az eltérő hangulatú jelenetek közül. Itt csak egyet-egyet emelek ki: Németh Tibor öregemberét, illetve a cintányérozó, macskákból – időlegesen – hülyét csináló egerekét. Persze, a főpróbán még érezhető volt némi bizonytalanság is: egy kicsit nehezen indult be a játék – értve ezen nem az előcsarnokban látott első jelenetet, hanem a gyerekek helyre terelgetése utáni, már a színházteremben játszottat. És mintha Peti embergyerekké való „visszavedlése” (mert, persze, ez is a keretjátékhoz tartozik a végén) lenne egy kissé nehézkes. Pedig a fehér macskabunda levetése magától értetődő ötletnek látszik, a kivitelezése viszont inkább megnevetteti a gyerekeket, ami ezen a ponton éppen nem lehet cél. De ezek csak apró döccenők egy jól működő előadásban.

A darabot hétéves kortól ajánlják, de a Macska voltam Londonban az a fajta színház, amit a szülők sem fognak unni, és a nagyobb gyerekek is szívesen néznek majd. Hiába, macskák és London - T.S. Eliot óta sikerre ítéltetett párosítás.